Rómeó és Júlia
Pécsi Nemzeti Színház
A 2020-ban kiadott Nemzeti Alaptanterv szerint Shakespeare drámaírói munkássága a 9-10. évfolyamon törzsanyag az iskolában; kötelező olvasmány a Rómeó és Júlia vagy a Hamlet. (De a Szentivánéji álommal is kiváltható a tétel.) Ennek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy fővárosi és vidéki színházak szívesen mutatják be a középiskolás diákokhoz legjobban passzítható tragédiát, a veronai szerelmesek történetét, amely egyébként a korszellem gyűlölködő vonásához is illik. 2020 óta országszerte több mint egy tucat bemutatót tartottak a műből, legutóbb Nyíregyházán, előtte pedig – télen – a Pécsi Nemzeti Színházban. Mindkét városban Varró Dániel 2006-ban készült fordítását használják, amely – ez az érzésem – korszakosnak mondható, amennyiben vagy túl fogja élni ezt a korszakot, vagy nem. Mindenesetre húsz éve ontja nagy kedvvel a mai divatos, fiatalos nyelvezetet.
Míg a nyíregyházi előadást rendező Horváth Illés eleve modern környezetbe helyezte a tragédiát – Verona a Nyírségben voltaképp nem is város, hanem egy vendéglátóipari egység –, addig a pécsi díszletet tervező Árva Nóra klasszikus színpadképpel állt elő. Térkövezett terecske egy kevés zöldfelülettel, cserépben narancsfa, lépcsős-korlátos, boltíves, termőköves házfalak. Központi Júlia-erkély, továbbá egy nagy, nyitott terasz, amely funkciót nem kap. A házba nem nyerünk betekintést: az ifjú pár a nászéjszakán az erkélyre jön ki búcsúzkodni, illetve marasztalódni. Forgószínpadon áll az építmény – egy hátsó cikkelyen Götz Attila Lőrinc barátjának hangulatos zug lett kialakítva, esküvő alkalmából kivetített kereszt világít a hátsó falon. Sokat is forog a forgószínpad a jelenetek között, kissé idegesítő zenékre.
Júliánkat – Árki Lili Katalin e. h. – ezúttal 18 évesnek mondják, de korát meghazudtolóan kislányos. Valamilyen halat ábrázoló nagy mamuszpapucsot hord otthon – dajkája (Stubendek Katalin) pedig ugyanilyet tehénfejű verzióban, ha jól láttam –, és van egy helyes plüsszsiráf alvóállata is, ennek nyakát szorongatja, amikor a szülei hívatják. Elmondható a pécsi veronai párról, hogy a két főszereplő valóban hamvasan, bájosan fiatal. Árki Lili Katalin kedves, nevetgélős bakfis. Teljesen érthető, hogy viháncolósan bódult a hirtelen támadt kölcsönös szerelem nagyszabású, boldogító élményétől. Szépen, szavalásmentesen lesz belőle felnőtt nő és sors sújtotta fiatalasszony, bár technikailag nehezíti a nézői befogadást, hogy gyakran sírós-kiabálós állapotban mondja a szöveget. Bartus Berci e. h. (eleve hogy nem Bertalan) Rómeója ugyancsak kamaszos benyomást kelt. Törékeny, könnyed, mozgékony, és körülbelül ilyen is marad mindvégig. Annyiban ez nem meglepő, hogy ebben a történetben szinte minden ponton Júlia iránymutatása és eltökéltsége gördíti előre a cselekményt. Rómeója végül is a halállal és a halálban nő fel hozzá.
A Montague fiú barátja, Juhász Bence Benvoliója sokkal felnőttebb, szuggesztívebb figurának hat. Megjegyzem, a dramaturgot nem jegyző színrevitelben a sajátos beavatkozások közé tartozik, hogy ezúttal Benvolio viszi Júlia halálhírét Rómeónak Mantovába. Ezt nemcsak azért fogadom rosszul, mert ne legyen már épp a szimpatikus barát a tragédia közvetlen okozója (a másik barát, Lőrinc helyett), hanem mert nem is magyarázható meg, hogy ha Benvolio tudott Rómeó titkos szerelméről és házasságáról, akkor miért nem tájékozódott Veronában, mielőtt Rómeót felkereste.
Ennél is érdekesebb fordulat, hogy Paris ezúttal megússza: Kállai Gergely ifjú grófja nem keresi fel elhunyt menyasszonyát a cinteremben – szeretnivalóan cincog ez a szó –, vagyis a sírboltban vagy kriptában. Így aztán Rómeó nem találja ott a felesége holttesténél Parist, tehát nem is szúrja le. Egy halottal kevesebb. Ilyesmiért nem illik reklamálni.
Lipics Zsolt színész-igazgató rendezése „Varró Dániel kortárs fordítására építkezve a hagyományos elemeket tiszteletben tartva jeleníti meg a színpadon a darab időtlen üzenetét – kezdi és folytatja az előadás színlapja. – A rendezői koncepció kiemelkedő vonala a főszereplők fiatal korára jellemző érzelmi frissesség, elszántság és szenvedély előtérbe helyezése”. Nyilván nem indokolt egy színlap méltató megállapításaival vitatkozni. Ha figyelembe vesszük, hogy a markáns rendezői elgondolásra nem utaló előadásban a színészek mégiscsak életre keltik a tragédiát, akkor megállapíthatjuk: Shakespeare darabja olyan remekmű, amely minden körülmények között működőképes.
Stuber Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)
Shakespeare: Rómeó és Júlia (Pécsi Nemzeti Színház)
Szereplők: Árki Lili Katalin e. h., Bartus Berci e. h., Juhász Bence, Götz Attila, Stubendek Katalin, Takaró Kristóf, Bera Márk, Laklóth Aladár, Kállai Gergely, Józsa Richárd, Illés Alexa, Széll Horváth Lajos, Vermes Tímea.
Díszlettervező: Árva Nóra
Jelmeztervező: Fekete Katalin
Zene: Dézsi Sada
Rendező: Lipics Zsolt
Fotó: Pécsi Nemzeti Színház, Rajnai Richárd
