Semmi 2.0
Budapest Bábszínház
Levedlette megunt gönceit és a stúdióból a nagyszínpadra költözött a Semmi, a Budapest Bábszínház kamaszrepertoárjának zászlóshajója, amelyben Janne Teller ifjúsági regénye alapján tizenévesek keresik a maguk véres válaszait arra, hogy mi is az élet értelme, és egyre brutálisabb áldozatokat hoznak, hogy bebizonyítsák egy osztálytársuknak, hogy egyáltalán van. Tizenhárom éves lett az előadás, érthető a stílusváltás, ez az új, letisztultabb, sötétebb, csillogóbb és kicsit trágárabb Semmi viszont a korát meghazudtoló előzékenységgel ragaszkodik örökölt identitásához.
Nem mintha egy ilyen karriert befutott előadásnál elkerülhető lenne a viszonyulás vagy akár az összehasonlítás. Hoffer Károly újrarendezése megteremti a folytonosság élményét, és mintha csak néhány ponton térne el a korábbi munkájától. Maradnak a korábban tervezett bábok, és bár nem pontosan ugyanaz a díszlet, a két eltérő méretű játszóhelyre készült, dobozpakolós látványvilág mégis úgy viszonyul egymáshoz, mintha csak pinkre festették volna át a gyerekszoba pasztellrózsaszínjét: épp csak kicsit minimálabb lett ugyanaz a megoldás. Ennek a folytonosságképzésnek azonban meg kell fizetni az árát: mintha az előadásnak ez a két külön komponense, régi és új nem igazán tudna elegyedni egymással. Még így sem, hogy az integrálást nagyon konkrétan is odateszi az a videóban lejátszott riport-összeállítás, amelyben szinte a teljes társulat, így a Semmi korábbi színészei is benne vannak, és easter eggként videófelvételről egy másodpercnyi arckifejezés, pillantás által tetten érhetően vendégszerepel maga a szerep, Szolár Tibor korábbi Pierre Anthonja is.
A zene nemcsak vadonatúj, hanem kontextusában és talán szándékában, szemléletében is merőben más. A korábbi, jól illesztett Quimby-számok helyét dedikáltan az előadáshoz szerzett zene veszi át. A zenei alkotók cserihanna, aki 2023-tól a Bábszínház zenei vezetője – vagy Cseri Hanna, aki cserihanna néven a könnyűzenében is sikeresen működik, és a hasonlóan kettős, bábos-zenész identitású Bongor, aki Berta Csongor bábszínész alteregójával szintén jelen van. Az előadás szövetébe szervesebben ágyazódik be és szintetizálóbb ez a megoldás, de talán az sem mellékes, hogy mindenképpen mást jelent ennek a korosztálynak cserihanna és Bongor 2026-ban, mint a Quimby jelentett 2013-ban. Ez egy nagyon eltalált közeledés a célközönséghez. A zene hangsúlyosságát még a zenés-bábos pszichothriller megnevezés is aláhúzza, és tényleg ütős, sokszínű és intenzív ez a zene, új dimenziókat ad az egyes szereplőkhöz, és az egymást követő dalok ráadásul vizuálisan egy showműsorszerű szettingbe illeszkednek. Ez nagyon éles váltásnak érződik ahhoz képest, hogy a látvány más elemei viszont kevéssé változnak, vagy hogy a bábok óhatatlanul is kicsit korszerűtlennek tűnnek, miközben a megfiatalított szereposztás bábszínészei nagyon is a helyükön vannak. Ilyen szempontból érthető is, hogy a zenei betéteket kísérő, vetített videoklipeken sincs nyoma báboknak, csak színészarcoknak.
A bábjátékban és színészi játékban inkább az új teremtés, újrakitalálás, a saját verzió létrehozásának szabadsága és autentikus mivolta érzékelhető, amelyeket erősen támogatnak az új dalok. Barna Zsombor Dagadt Henrik szerepében például remekel abban, hogy a kiközösített, szabálykövető tanárgyerek mögött tapinthatóvá tegye a dicsvágyat és az agressziót is. Podlovics Laura a rózsaszín hajú, nagyvárosi Elise-ként úgy rejti el a kapucnijában és Elise különutasságában a sebezhetőséget, hogy az nagyon átélhető és valószerű. A Sofie-t játszó Csarkó Bettina egyaránt hiteles alakítást nyújt szerelmes kiskamaszként és kiüresedett, érzelemmentes üzemmódban is. Az Ájtatos Kaj szerepében L. Nagy Attila főleg a mozgásos elemekben mutatja meg az irritáló oldal mellett a mélységet. A „tehetséges, mint a nap” Jan-Johan minden tündöklését, szerethetőségét és vergődését kipreparálja Bartha Bendegúz játéka. Nagy Hansként Csernák Norbert ezzel szemben egyrészt féktelen és állatias, és ebben különlegesen megrázó az az erőszak, amelyet egy agresszív dobszólóban játszik le, de alakítása azt is átélhetően láthatóvá teszi, hogy miként lehet a külsőségekben megélt patriotizmus ennyire fontos és személyes ügy.
És nagyon fontos az a szerep, amelyet Barabás Bíborka játékában Agnes felvesz: a józanság hangja, a realitás-képviselet, a kapuőr azon a ponton, ahonnan még vissza lehetett volna fordulni. Hozzájuk képest Ellinger Edina játékmodorában is hangsúlyosabban színpadiasan megoldott tanárnője érzékelteti azt a szakadékot, amit nem lehet itt áthidalni fiatalok és felnőttek között.
Jó kérdés, hogy ez a verziófrissítés szereposztásától eltekintve mennyiben új alkotó folyamat és mennyiben ráncfelvarrás, és nehéz feladat elé is állították magukat ezzel a középúttal az alkotók, amelyet részben sikerült teljesíteni. Ez azonban semmit nem von le az előadás értékéből, vagy a vállalkozás érdemességéből. A Bábszínház ezzel a 2.0 verzióval csak még közelebb invitálja magához legkritikusabb nézőit, és van is hova közelebb lépniük.
Gergics Enikő
(Színházi Kritikusok Céhe)
Janne Teller: Semmi (Budapest Bábszínház
Szereplők: Barabás Bíborka e.h., Csarkó Bettina, Podlovics Laura, Barna Zsombor, L. Nagy Attila, Bartha Bendegúz, Csernák Norbert, Berta Csongor m.v., Ellinger Edina
Bábszínházi adaptáció: Gimesi Dóra
Zeneszerző: cserihanna, Bongor
Jelmez- és bábtervező: Hoffer Károly
Díszlettervező: Zöldy Z Gergely
Rendező: Hoffer Károly
Fotó: Piti Marcell
