Legyen sárkány. Féljünk. Kelljen legyőzni. Öljük meg.*

InSite Drama

Szakmai nap a családi színház lehetőségeiről és kihívásairól

Hogy szólna mindenkihez? – tették fel a kérdést a szervezők már a program címében. Ezt mondhatjuk hitetlenkedő hangsúllyal, sűrítve összes kételyünket a „te jó isten, csak nem gondolod komolyan, hogy lehetséges?!” jegyében; némi rásegítéssel, hogyan-ná kiegészítve a kérdőszót, pedig valódi válaszadásra felhívásként, gyakorlati és/vagy módszertani tapasztalatátadást implikálva. Az InSite Drama szeptemberi szakmai napján, a családi színház kapcsán mindkettőre volt példa.
A nap apropóját egy két éve tartó, a családi színházat olasz, horvát, ír és magyar résztvevőkkel vizsgáló komplex kutatás (Family Theatre Project) adta, amelybe színházi alkotókat, színházi marketingeseket, kulturális és civil szervezeteket egyaránt bevontak, de az előadások nézőivel, a családok egy-egy tagjával is készítettek interjúkat. Az eredményt és a jó gyakorlatokat egy innen letölthető eszköztárban osztották meg.

Bethlenfalvy Ádám előadása

Bethlenfaly Ádám színész-drámatanár, a magyar felet képviselő InSite Drama társalapítója felvezetőjében két alapvetést tett: a családi színház esztétikai értelemben nem színházi műfaji kategória, és bár vannak formák, amelyekbe a családok erősebben involválhatók, így az élmény is mélyebbé válik, mégsem tudjuk, hogyan hat a családra (mint társadalmi egységre) egy színházi előadás, ugyanis eleddig nem készültek hatástanulmányok a témában. A szakmai nap azonban nem a nemekről vagy a teljes tanácstalanságról szólt, hanem a vállalt kísérletezésről, a véleménycseréről, a tudás- és tapasztalatmegosztásról, nem véletlen, hogy a Jurányi Laborban székeken, tornapadokon, kanapékon számításaim szerint hetvenöt-nyolcvanan ültünk budapesti és vidéki báb- és nembábszínházi igazgatóktól a színházi nevelési szakemberek krémjén át a drámainstruktor hallgatókig.

Herczog Noémi

Herczog Noémi a kisgyerekes szülő és a színikritikus alapállásából fogalmazott esszéjét olvasta fel, amelyben több fontos megállapítást tett a családi színház inklúzióját, belépési küszöbét, piaci kategorizálását illetően, valamint arra vonatkozóan, hogy ezek az előadások milyen színházi keretrendszerben és kánonban helyezhetők el. És arra is felhívta a figyelmet, hogy „a trágárság inherensen a gyerekekre szabott poén”. Végkövetkeztetése: a családi színház lehetőség arra, hogy a gyereket komolyan vegyük.
Két kerekasztal-beszélgetés volt a nap része, az első az alkotói módszerekre, a második az intézményvezetői dilemmákra fókuszált.
Az első panelbeszélgetésben a legizgalmasabb a dinamika volt: míg Pass Andrea, Vidovszky György prompt, ha nem is panel-, de jóval készebbnek hallatszó válaszokat adott a moderátor, Hajós Zsuzsa látványt, témát, az előadásra rávezető és az azt feldolgozó foglalkozásokat érintő kérdéseire, Cseri Hanna és Fábián Péter nem állítani akartak, hanem jól és pontosan, ott és akkor keresve a szavakat próbáltak fogalmazni.
A beszélgetésnek több tanulsága akadt.
Az esztétikus vagy képzeletstimuláló látvány, szinte üres tér vagy színpadi képeskönyv szembeállítások helyett az és kötőszó lehet célravezető. Jó, ha van egy család a történetben, mert ahhoz lehet kapcsolódni, ugyanakkor felelősség, melyik tagjának mit üzenünk. Nem baj, ha nem mindent ért a gyerek, de alapvetően neki szóljon a mese, a humor pedig segíteni tud abban, hogy a szülővel is érzékelje az együttérzést.
Önzőnek kell lenni, és abból kell kiindulni, mi érdekel bennünket, vállalta fel a sokszor elmaszatoltat Fábián Péter, gyorsan hozzátéve, hogy azt azonban az alkotófolyamat során összeegyeztetni a korosztállyal. Bármiről lehet beszélni, de nem mindegy, hogy hogyan, milyen nyelvi kódokkal. A Lear királyt Vörösmarty-fordításban nem érti meg a hétéves, hozott eklatáns példát, míg A só című népmesét igen.

Vidovszky György, Cseri Hanna

A magam részéről Cseri Hannához tudok csatlakozni, mert papíron én is hiszek a feldolgozásban, de olyat, amelyben én is feloldódtam volna, még nem éltem át. De tudok menni Pass Andreával is, aki szerint életkortól függetlenül, ha az embert katartikus hatás éri, nem biztos, hogy artikulálni is képes, pláne nem azonnal. És igaza van Vidovszky Györgynek, aki szerint csak jó előadásról érdemes beszélgetni, és a családi színházban a feldolgozás nem az előadás feldolgozása, hanem egy érzékeny állapotban a téma kibeszélése. Ugyanakkor semmi nem kényszeríthető, szögezte le. Fábián Péter összegezte saját kételyeimet és reményeimet: kell a felkavaró, tabusított témák színrevitele, de nem biztos, hogy minden szülőnek megvannak az eszközei arra, hogy jól beszéljen azokról, viszont a színházi nevelési eszköztárban sok izgalmas forma áll az alkotók rendelkezésére.

A második kerekasztal-beszélgetést Gemza Melinda vezette, résztvevői intézményvezetők, Ellinger Edina, Rozgonyi-Kulcsár Viktória, Markó Róbert, Szűcs Réka voltak, ennek megfelelően színházigazgatói minőségükben a repertoárépítés, a jegyár, az arculat, a művészetközvetítő munkatárs alkalmazásának, a hétköznapi csoportos és a hétvégi családi előadások különbözőségének, a bábszínház és az élőszínház versenyének, az épület belsőépítészeti kialakításának kérdései merültek fel. Ez utóbbihoz kapcsolódott izgalmasan és relevánsan a panelbe szintén meghívott Fekete Anna látványtervező.
Innen is elvittem magammal valamit, ez viszont nem az alkotókról vagy annak eredményéről, az előadásról, hanem a társadalmi változásról szól.

Varsányi Péter

A Budapest Bábszínház 2013. január 8-án mutatta be a Janne Teller regényéből készült Semmit a színház negyedik emeleti, száz néző befogadására alkalmas stúdiószínpadán. Bőven száz fölötti előadásszámot ért meg. 2026. február 20-án Semmi 2.0 címmel, változatlan szöveggel, fiatalított szereposztással, az új generáció zenéjével került fel a négyszáz fős nézőterű nagyszínpadra. Az első 13 évben felháborodott levél, panasz, feljelentéssel vagy perrel fenyegetés nem érkezett. Február óta többen is megtalálták a színházat egészen hihetetlen, számomra nem a vallást, az örökbefogadást, a szexualitást érintő érzékenységről, hanem egész egyszerűen rossz prizmán át nézett világról tanúskodó ügyekkel.
Három workshop követte a beszélgetéseket, egy dramaturgiai, egy definíciókat kereső és egy kommunikációs stratégiákat érintő. A nap során kirajzolódtak egymást erősítő mintázatok, amelyek egyértelműsítik: a családi színházra holisztikusan kell tekinteni. A választott témától a nézőtéri fényekig, a nyelvi megfogalmazástól a vizuális megvalósításig, az előadásról előzetesen elérhető információktól a színházi épület akadálymentességéig, a kezdési időponttól a játék- és nézőtér kialakításáig jóval több szempontot érdemes, célszerű, muszáj – keresem a szavakat – figyelembe venni. Nem véletlenül jegyezte meg a kötet kapcsán Bethlenfalvy, hogy az egy útmutató, majd gyorsan úgy folytatta a mondatot, hogy „nem kritikusdíj-nyertes előadások létrehozásához”. Én úgy fejezném be: a család minden tagját érintő és megérintő, valóban megélt és továbbvitt élményhez.

Papp Tímea
(Színházi Kritikusok Céhe)

Fotó: Darab Zsuzsa

*Fábián Péter esszenciális népmese-összefoglalása. Mint azt a nap folyamán később Markó Róbert megfogalmazta: a népmese össztársadalmi műfaj, amelyből életkor a maga problémájára tud tanulságot leszűrni.

SpirituszOnline logo


Örülne, ha megkapná a legfrissebb cikkeinket?

Akkor iratkozzon fel MOST a cikkajánlónkra és minden hétfőn reggel megkapja a kávéja mellé a legfrissebb cikkeinket!

Nincs levélszemét!

Cimkék:

Kérjük támogassa munkánkat! Kattintson gombra és adja meg a támogatás összegét. Amennyiben megteheti, válassza ki a havi rendszeres adomány küldés lehetőségét is. Köszönjük!

Ez is érdekelheti: ajánló, az elmúlt 3 hónap legjobb írásaiból

SPIRITUSZONLINE.HU
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.

A sütik beállításait a bal oldalon található füleken módosíthatod.