Bécsi szemle
Előadások a Dschungel Wienben, 2. rész
A bécsi gyerek-Trafó, a Dschungel Wien frissen látott előadásai témában távol állnak egymástól, ám részben mutatnak korosztályi átfedést. Közös bennük, hogy az érzék(szerv)ekre hatnak, műfajokat kevernek, a szabályok felrúgására és a kíváncsiságra, a bátor felfedezésre buzdítanak.
Nem tudom, a Frank Zappa-életművet milyen mélyen kell ismerni ahhoz, hogy a zenész és Bruce Bickford animációs filmes kapcsolatával valaki tisztában legyen, de mivel én gyakorlatilag semennyire nem ismerem, nyugodtan meglepődhetek azon, hogy a leginkább gyurmával foglalkozó Bickford és Zappa 1974 és 1980 között sokat dolgozott együtt, olyan videókon, mint a Baby Snakes és a The Dub Room Special, illetve a The Amazing Mr. Bickford. Valószínűsítem, hogy ez a kollab adta az ötletet 2019-ben a How is Your Bird? (Hogy van a madarad?)-hoz, amelynek alcíme: Zappa kis és nagy anarchistáknak. Találó, mert a történet egyik főszereplője – akit egy képzőművész-bábos-performer-rapper, Karolina Preuschl alakít – egy szabálytalanul és szabadon gondolkodó gyerek.
Egy átlátszó oldalú dobozban alszik. Nevezzük ágynak. A gyerek lehet akvarista vagy terrarista, de a síklap az ébredés után asztallá alakul, a plexi és egy hirtelen felkapott fehér köpeny és védőszemüveg miatt laboratóriumi kísérleti tereppé lesz, majd mini animációs stúdióvá minősül át könnyedén, ha épp arra van szükség. És történik mindez egy olyan térben, amely rendetlen gyerekszobának és tárolóhelyiségnek is nézhető, vagy a szokatlan hangszerek raktárának, mert tele van zaj- és zörejképes tárgyakkal, valamint – különös hacukákba öltöztetett, a környezetbe szépen belesimuló – emberekkel, akik az unortodoxok mellett a teljesen hagyományos hangszerekből is képesek zenét előcsalni (a jónevű, a kísérletezésben és a határterületi működésben otthonosan mozgó Studio Dan); az eklektikus montázsban a Zappa-dalok mellett elhangzanak Varèse- és Webern-kompozíciók, illetve Eric Dolphy und The Turtles számai, valamint improvizációk is. Belőlük játszótársak lesznek, ám a főszereplőnek van egy mindentudó és támogató kísérője (Robert „Slivo” Slivovsky), hogy ő az álomból lépett-e elő vagy képzeletbeli barát, a nézőre van bízva.
Papírgalacsinokból lesznek égitestek, bemutatásukkor kiderül, egyikük egy szellentő Hold, amely épp e tulajdonság miatt tűnik el, de egy lyukas vödörből, slagból és esernyőből összeálló lóval, abból tovább rakétává alakuló készséggel hősünk és segítői megpróbálják visszaszerezni. De készül itt káposztafejű állat, a szavak csűrésével és csavarásával létrejönnek új ételek, italok és tárgyak, a zenészek pedig arra a ritmusra játszanak, ahogyan a fejükkel ellátott kis papír síkbábokat mozgatja a színésznő.
Különleges nevelési útmutatót is kapnak a fiatal nézők: „Ha a szülők savanyúak, mint az ecetes uborka, és úgy viselkednek, mint a legrosszabb gazemberek, tedd őket egy befőttesüvegbe, zárd le, és nyugtod lesz tőlük.” Talán ennyiből is kiderül, hogy nagyon vicces a szabad asszociációkból épülő, Frank Zappa „Anything Anytime Anywhere for No Reason at All” (AAAFNRAA, azaz Bármi bármikor, bárhol, különösebb ok nélkül) mottóját minden alkotóelemében az abszurdból és a dadából merítő előadás. És még maga a zenész is megjelenik benne a háttérbeli vetítővásznon látható animációs klipekben.
Nem rövid a Die weltweite, grosse, äusserst wichtige, lang erwartete „Wer bin ich” Show (A világszintű, hatalmas, rendkívül fontos, régvárt „Ki vagyok én?” show) címe, ellenben roppant ígéretes, már csak azért is, mert kiskamaszoknak szól az identitás kérdéséről. Alkotója és előadója a Wolf Collective, azaz Donna és Rosa Braber, akik maguk is bemutatkoznak az előadás elég korai pontján. Hollandul, ami annak ellenére gyorsan kibillenti figyelmi zónájából a Dschungel Wien egyébként soknyelvű közönségét, hogy a germán nyelvcsaládba tartozóként kis koncentrációval nagyjából megérthetnék, mit tartanak fontosnak magukról közölni az interdiszciplináris előadó-művészetben utazó testvérpár tagjai foglalkozásukat, korukat, családi állapotukat vagy épp magasságukat illetően.
Marad a zsizsgés abban a jelenetben is, amelyben az egyik előadó holland szövegét a másik németre tolmácsolja, és nem billen vissza a fókusz akkor sem, amikor elkezdődik a címbeli talk show, immár németül. Pedig az eltúlzott gesztusok parodizálják a műfajt, és még az abszurd felé is elkalandoznak, amennyiben a szöveg bejátszott, és arra playbackszerűen tátognak a színészek. Egyszerűen nem köti le a vegyes életkorú, 10–14 évesek közönséget Lámpaernyő Leó, aki lámpaernyővel a fején élő ember, a táncos szekvenciáknál pedig csak fokozódik a nézőtéri zaj, mert nincs kapaszkodó ahhoz, mi köze lehet az identitáshoz. Nem a nyelvi gát az oka annak sem, hogy teljesen elmegy mellettük a trendi tévés főzőműsorokat, illetve a kortárs receptnyelvet iróniával illető jelenet, amelyben a Szakács (tehát nem séf) egy salátalevél, egy kevés acaimag és az ízesítésként használt citrom apropóján az étel karakteréről meg a hozzávalók tulajdonságairól beszél, hanem az, hogy túl távoli, nem a korosztályt foglalkoztató témából érkezik az asszociáció.
Egy kvíz, amelyben az eldöntendő kérdésekre kell igen vagy nem választ adni, izgalmasabbá teszi az előadást. Beígérnek egy nyereményt (szívecskés dobozban talán papír zsebkendő és képeslap Klassz vagy! üzenettel), és igaz, hogy ezt végül egy néző megkapja, de nem ellenőrzik, helyes volt-e a négy eldöntendő kérdésre (pl. Az identitás velünk született tulajdonság, vagy az életünk során a bennünket érő hatások miatt változik?) adott válasz, amit igen válasznál felállással, nem válasznál ülve maradással kell jelezni. Kis izgalom van, míg a lámpa fénye megtalálja a győztest, de nincs valódi tét.
Elhangzik egy dal Who am I?, azaz Ki vagyok én? refrénnel, ami a ’90-es évek elejét idézi zenei világában, majd fekete kapucnis lepelben, balettől ír szteppig széles skáláról válogatott táncmozdulatokkal érkezik a show meglepetésvendége, a Halál, akit egy sokféle címmel és fokozattal rendelkező, természetesen szemüveges tudós interjúvol. A névválasztásban szellemes nyelvi humor, a professzor, magiszter, MSc, PhD és társai felsorolása meg csodás iróniája a német nyelvterületen szokásos tudományos rangok feltüntetésének. De nem gondolom, hogy eléri az elsődleges célközönséget. Arról, hogy legyen újra élő kapcsolatunk a halállal, hogy múljon el a halálfélelmünk (elnézést…), azaz ne tabusítsuk a halált, inkább egy másik előadást kellene csinálni.
Az előadás egyes szekvenciáit kis táblácskákkal vezették be, rajtuk a prológus és a három felvonás címe, illetve volt néhány rövidítés, ezeket gyorsan néhány néző kezébe nyomják, akiket a színpadra állítanak. Vannak köztük diákok és őket kísérő tanárok is, utóbbiak nagy sikert aratnak. Szerepük nincs. Amikor a tapsrendre felmegy a fény, elveszetten álldogálnak, tökéletesen sűrítve az előadást. Nem a kollázsszerkezettel van probléma, hanem azzal, hogy az előzetes ígéretek ellenére a Braber testvérek az identitás fogalmát sem játékosan, sem filozofikusan nem elég érzékletesen járták körbe. Fontos lehetne a színpadra helyezett tükrös kételykabin, de csak látványelemként működik.
Nem vagyok benne biztos, hogy az Umami hatására a válogatós vagy ún. rossz evő gyerekekből hirtelen példás mindenevők lesznek, az ebéd utáni alvás pedig varázsütésre megoldódik egy Gute Nacht, Zitrone előadás után, ám sokkal nagyobb esélyt látok bármelyikre, mint arra, hogy az identitáskrízisben levő kamaszok valamilyen kapaszkodók kapjanak a Die weltveite… Show-ból. De ha valami, ami a How is Your Bird?-höz hasonló, meghozza a kedvük a szabad alkotásra és gondolkodásra, több lépéssel közelebb kerülnek az öndefinícióhoz.
Papp Tímea
(Színházi Kritikusok Céhe)
How is Your Bird? (8–12)
A La Strada Graz, a Musiktheatertage Wien és a WUK KinderKultur közös előadása
Koncepció és rendezés: Manfred Weissensteiner, koncepció és zenei vezetés: Daniel Riegler, díszlet és jelmez: Markus Boxler, fény és videó: Nina Ortner, előadók: Karolina Preuschl, Robert „Slivo“ Slivovsky, Studio Dan
Die weltweite, grosse, äusserst wichtige, lang erwartete „Wer bin ich” Show (10–14)
A Wolf Collective előadása
Alkotók és előadók: Donna Braber, Rosa Braber
