Kilenc ifjú bábszínész indulása
Beszélgetés Fabók Mariann-nal
Júniusban friss diplomás bábszínészek is végeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Fabók Mariann-nal beszélgettünk, aki Lénárt Andrással közösen vezette az osztályt.
– Most végeztek a növendékeik. Milyen fő szempontok alapján döntötték el öt évvel ezelőtt, hogy kiben látnak bábszínészi kvalitásokat?
– A felvételi időszaka nehéz és lelkileg megterhelő volt számomra, mert óriási felelősség, hiszen életre szóló hiba nem észrevenni a tehetséget. Én személy szerint azokat a pillanatokat kerestem a jelentkezőknél, amikor igazán hitelesen tudták képviselni az adott szöveget, éneket. Amikor belezuhantak egy olyan színpadi jelenlétbe, ahol a saját személyiségük átsejlésével elemi erővel ragadták meg a figyelmemet. Ez a képesség, alázat és empátia az adott anyaggal szemben nem igazán tanítható, inkább kapott ajándék. Természetesen fontos volt számunkra, hogy a jelentkező „játékszerető” ember legyen, tudja elengedni a saját elképzeléseit az anyagról, s képes legyen meglepő instrukcióknak eleget tenni… egyáltalán megértse a szándékunkat, kérésünket.
Döntő tényező volt, ha a bábos feladatokban kreatívan vettek részt, s elképzelhetőnek tartottuk róluk, hogy a természetes egójukat háttérbe szorítva, egyszer majd képesek lesznek teljesen eltűnni a bábjaik mögött. A bizottságban beszéd-, ének- és mozgástanárok is jelen voltak. Velük konzultálva hoztuk meg a végső döntést. Jó, hogy többen voltunk, mert egyes jelentkezőkhöz András, másokhoz pedig én ragaszkodtam – tehát azokat a bizonyos pillanatokat volt, hogy csak egyikünk vette észre… Bevallom, sokat fohászkodtam azokban a napokban, hogy jó döntéseket hozzunk. Most úgy látom, egyik felvett hallgató esetében sem hibáztunk.
– Végignézve az osztály tagjain, munkáin, úgy tűnik, nyitott, szabadon kísérletező emberek. Van aki rendez, van aki prózai színész irányba mozdult, van aki énekel. A képzés öt éve alatt mik voltak a legfontosabb célok, amik mentén vezették osztályukat?
– A hallgatók különböző múlttal érkeztek az egyetemre. A kezdeti időszakban megpróbáltuk mindenki nyitottságát előcsalogatni a bábok világa iránt. Szerintem meghatározta az osztály működését, hogy közvetlen az induláskor kialakult bennük egy erős munkamorál, koncentráltság és kísérletező kedv. Lénárt Andrással, Ellinger Edinával hármasban megismertettük velük a különböző bábtechnikákat. Nagy öröm, hogy volt lehetőség az egyetemre meghívni nemzetközi és hazai kiválóságokat: Tom Greder bohóckurzusa, Phillip Huber marionettkurzusa, Irene Vecchia Pulcinella-kurzusa, Navratil Andrea énekkurzusa s a MárkusZínház árnyjátékkurzusa hatalmas inspirációt jelentett. Számomra az órák folyamán az volt a legfontosabb, hogy a hallgatók megérezzék: színpadra lépni tisztesség és felelősség. Az emberek figyelmének megragadása kiváltságos pillanat, tehát nem mindegy, miről beszélünk és hogyan. Önálló alkotásaikban a tartalmat alaposan meg kell válogatni, s a formai minőséget magas szinten kell képviselni. Bábszínészi közreműködésük alkalmával intettem őket, hogy saját szerepük „ügye” a helyzetekben legyen mindig nagyon fontos, azt minden esetben erősen képviseljék, éljék. S ezzel együtt saját szerepüket mindig az egész darab tükrében helyezzék el. Szállóigévé is vált köztünk munkáink során: „Legyen fontos az ügyed!” Mindemellett sok időt szenteltünk annak, miként is tud a bábos életre kelteni egy élettelen anyagot, a bábját.
– Aki a bábszínészetet választja, nagyrészt gyerekelőadásokat fog létrehozni. Ehhez hogyan viszonyultak a diákok? És fel lehet-e készíteni egy színészt a gyerekekre?
– Tisztában voltak vele. A gyermekközönség nem egészen más, csupán egy őszintébb, expresszívebb publikum. Érzékeny szenzorként azonnal jeleznek, ha egy helyzet nem működik. Az igazi színpadi pillanatok pedig ugyanúgy megragadják a figyelmüket, akár a felnőttekét. Jómagam hat évig működtem színészként a Miskolci Nemzeti Színházban, ha megpróbálom a bábszínészi és színészi jelenlét közti különbséget megragadni, akkor azt talán abban a bizonyos furcsa „kint is vagyok, bent is vagyok” állapotban tudom tetten érni. Ez a prózai színjátszást is meghatározza, ám a bábos színészi jelenlétben a kontrolláltság mindenképpen erősebb. Hatalmas összpontosítást igényel a báb hiteles életben tartása. A tudat ebben a színészi jelenlétben sokkal többet dolgozik.
A gyermekeknek szóló játékok esetében plusz szálakat kell kiereszteni a közönség felé. Mert több visszajelzés érkezik a színpad felé, és ezt a gyermekeknek játszó bábszínésznek nemcsak konstatálnia kell, hanem saját jelenlétét, habitusát, személyiségét alakítania, hangolnia is az adott gyermekközönséghez. A „kintre is figyelés” képességét a hallgatók az említett bohóckurzusok, az interaktív vásári játékok tanulása alkalmával sajátították el. Hogy ezek a képességek aktivizálódjanak, ahhoz feltétlenül találkozni kell a gyermekekkel. Erre pedig a kétéves szakmai gyakorlataik során volt lehetőségük.
– Elismert, sokat tapasztalt, Blattner Géza-díjas bábszínészként mit nyert az osztályvezetéstől, mit tanult és miben inspirálódott?
– Még mielőtt a fiatalokra térnék, meg kell említenem, hogy egy „öregtől” is nagyon sokat tanultam az osztályvezetés kapcsán: Lénárt Andrástól. Több tantárgyat közösen vittünk. Egyetemistaként tanított hajdan, nagy mesterünknek tartottuk. Jó volt őt most más helyzetben, másként figyelni, mert csodálatos bábos mester, igazi, nagybetűs Tanító. A fiatal hallgatókkal együtt töltött öt év egész életem meghatározó időszaka lesz szerintem. Ha nem vagyok is egyidős Lénárt Andrással, de negyvennegyedik évemben már érzem, hogy nincs annyi erőm, itt fáj, ott fáj, s számolgatom, vajon hány évig bírom még ezt az életformát, a fizikai terhelést, amit kétszemélyes vándorbábszínházunk, a Fabók Mancsi Bábszínháza működtetése jelent. Jó látni, hogy jönnek fiatalok, erősek, szépek, tehetségesek, s viszik tovább, újítják meg a szakmánkat. Én jó ideje nem dolgoztam egyszerre sok emberrel. Szép volt megélni, ahogyan kiépült egymás felé a bizalmunk. Szóló bábosként nagyszerű érzés volt ismét megtapasztalni, hogy milyen csodálatos vizuális gyönyörűség, amikor egyszerre akár kilenc ember mozgat egy bábfigurát. Engem az egyszemélyes játékban történő határfeszegetés mellett ez nyűgöz le leginkább a bábszínházban.
– A modellváltást követő időszak közhangulatát mennyire tudták kizárni? Mennyire nyomta rá bélyegét a kezdő évekre?
– Természetesen nehéz volt a felkorbácsolt indulatok és megítéltség közepette elindulni. De mivel a hallgatók nem a jogi egyetemre nyertek felvételt, ezért egyáltalán nem kellett foglalkoznunk az aktuális politikai helyzettel. A bábokra fókuszáltunk. Mindannyian a lelkünk mélyén tudtuk, hogy egyedül a jól elvégzett munkával, a vitathatatlan színpadi teljesítménnyel tudunk helyzetünkön fordítani. Nagy öröm volt számunkra, hogy a bábos szakma szeretettel, nyitottsággal fogadta a fiatalokat. A hallgatók komoly szakmai sikereket értek el.
Erzsóka című vizsgaelőadásunkat a szlovén szakmai bizottság beválogatta a Nemzetközi FUGA Fesztivál programjába. Büszkeség volt látni, ahogy európai kortársaik állva tapsolnak nekik. E vizsgánkkal mutatkoztunk be először a hazai szakma előtt is a kecskeméti bábtalálkozón, ahol szintén elismerés fogadta játékukat. Idén is szerepeltek hallgatóink a Magyarországi Bábszínházak Országos Találkozóján. Jó volt hallani több szakmai tekintélyünktől, hogy egy-egy hallgató teljesítménye az egész találkozót tekintve kiemelkedő volt. Örömteli, hogy Novák Flóra nemzetközi sikert aratott Tbiliszben: a grúziai etűdfesztiválon szerzett díját Providence című vizsgaelőadásával érdemelte ki. Szakács Nadin az ASSITEJ Ifjúsági Színházi Biennálén alakításáért díjat kapott, s épp ma olvastam, hogy a Deszkavízió egyik munkatársa Barabás Bíborkát az évad legjobb női mellékszereplőjének ítélte. Mindent egybevetve, úgy érzem, megérte.
– A „piac” képes felszívni ennyi bábszínészt? Ki hova szerződött, ki hol fog játszani, alkotni?
– Igen, a szakmának szüksége van a fiatalokra, s minden hallgató megtalálta a helyét: Barabás Bíborka és Russa Karina a szegedi Kövér Béla Bábszínháznál, Dömötör Anna Viktória a debreceni Vojtina Bábszínháznál, Szakács Nadin és Zöldi Ákos Tamás a veszprémi Kabóca Bábszínháznál, Hus Laura az egri Harlekin Bábszínháznál, Lajhó Máté a Kolibri Színháznál, Simon András pedig az egri Gárdonyi Géza Színháznál kapott szerződést. Novák Flóra külföldön szeretne még tanulni, dolgozni, így szakmai gyakorlatos ösztöndíjjal Spanyolországba utazik ősztől. Kicsit elszorul a szívem, ha rájuk gondolok. Megszerettem ezeket a fiatalokat, talán túlságosan is. Azt kívánom nekik, hogy legalább annyi boldogság érje őket szakmájukban, amennyi engem ért.
