Peti űrhajója
MU Színház
Váratlan szépségű, ígéretekkel teli, tehetséges munka ez. Jó lenne, ha minél többen látnák, de őszintén szólva magam sem tudom, hogy felnőtteken kívül vajon milyen ifjúsági közönség lenne ennek a produkciónak az igazi publikuma. 12+ a színlap korosztályi jelzése, és ez el is fogadható, de félő, hogy a Peti űrhajója cím inkább a kisgyerekes szülőket szólítja meg, pedig ez nem kicsiknek való, sőt, egyáltalán nem is hagyományos gyerekelőadás.
Kisebb és nagyobb kamaszok viszont – mert legyünk őszinték, a Peti név hallatán rajzfilmfigurákat kezd látni az ember – már a cím hallatára húznák a szájukat, hisz’ mi közük már nékik saját gyerekkorukhoz. Elképzelhető, hogy a sima Űrhajó cím tágabb közönséget vonzana be, de az igazán hatékony, s máris elvetendő Öcséd űrhajója forma túlságosan is rámenősen szólítaná meg az esetleges kortárs segítők csapatát, akik természetes készületlenségük következtében ugyanúgy maguk maradnának a rájuk szakadó magánnyal, mint a jelen történet hőse.
Első és legfontosabb közönségként maradnak tehát a gyerekekkel foglalkozó felnőttek, szülők és nevelők, akik viszont már az előadás korai perceiben ráérezhetnek valami olyan odahajló figyelemre és tabuk nélküli beszédmódra, amit mi magyarok, leginkább a francia filmekből és regényekből ismerünk. Francois Truffaut Négyszáz csapás, Émile Ajar – vagyis igazából Romain Gary Előttem az élet és Olivier Bourdeaut Merre jársz Bojangles? című, sós könnyekben bővelkedő művei jutnak példaként eszembe, de még időben elkerülöm Antoine de Saint-Exupéry szaloncukor aromájú kis hercegének említését.
A gyerekkori gyász munkájával egyedül maradt, kilencévesnek mondott Peti (Hrisztov Toma) a hőse a Vass Szandi által írt és rendezett, háromszereplős játéknak. Petinek meghalt a nagypapája. Ő volt az egyetlen ember a családjában, akivel kettesben töltött pecázások, vízparti barangolások és otthoni szundikálások élménye fűzte össze. És most nincs. Petinek ehhez a nincshez akkor kellene hozzászoknia, amikor szülei – szabadulni vágyó, szikár apja (Timkó János) és féltékenységtől gyötört, sápadt anyja (Hay Anna) – tizenéves házasságuk romjain épp pokollá teszik egymás életét. Peti kapcsolódni próbálna, megragadná testben-lélekben szétfoszló szüleit, de rájön, hogy nincs kibe kapaszkodnia. Menekülne hát, méghozzá odaátra, ahová nagyapja költözött, aki megígértette vele, hogy alkalomadtán ott meglátogatja.
Az alkalom most jött el. Itt nincs tovább, érzi a fiú, s elkezdi megépíteni sokszor megálmodott barkácsűrhajóját, hogy abban elmeneküljön. Áttetsző, kék-sárga árnyékhalak, elképzelendő bütykös ásóludak, álombeli felhők és megnyíló csillaghadak lebegnek a lényegében teljesen üres térben. Mert a MU Színház fekete padlójú színháztermében mindössze három térelem szolgálja ki a játékot. Egy semmibe nyíló ajtó jobbra, a falfehér anyának, aki úgy tekeri maga köré piros szaténköntösét, mintha az a hajdani szerelem védőruházata lenne. Egy másik magában álló ajtó balra, a feketében megjelenő, magát sem találó apának, s középütt, kissé hátrább, egy olykor kicsikét megnyíló, s egyben nyugtalanító hátsó kijáratot sejtető függöny a magára hagyott gyereknek. Ritka boldog idők, pákosztos, közös narancsevések emlékképei elevenednek meg, majd egy összetartó, kettős csillagfüzérrel visszatér egy fényes, de feketébe átváltó karácsonyeste. Ez az „űrhajó” indításának pillanata, s a forgatagos vízi világot újraélő álom, a tervezett utazás kezdete és egy sötét örvény többértelmű megnyílása. Aki éjszakai reptérre érkezik, az is hasonló fényeket lát a landolásnál. Peti is megérkezik. De hová?
Meglepve olvasom a színlapot: „Peti története a veszteségeken keresztül vezet el minket a felismerésig: abban a pillanatban, amikor képesek vagyunk felelősséget vállalni saját magunkért és az érzéseinkért, a dolgok jobbra fordulnak. Akkor kezdődhet a gyógyulás, és űrhajónkkal visszaindulhatunk a Földre.” Jó lenne ez, és remélhető, hogy egyszer ez tükröződik majd a produkcióban. Nézőként azt jelezhetem vissza, hogy a hasonló mélységű történetmesélések idején kötelező, megnyugvást hozó „visszavétel” itt, a produkció játékterében egyelőre nem történik meg. Időben túlméretezett, majdhogynem vaksötétben zajló „rádiójáték” futtatja föl a sztorit egy inkább a nagyapánál való ottmaradásnak, mint a hős is erőnyerésének és önmagában való megkapaszkodásának érezhető fináléig. Érdemes lenne ezen még dolgozni.
Ritkán látni ilyen kevés díszletelemből kiállított, s ilyen intenzív működésre képes, akusztikai effektekkel is lüktetővé tett játékteret. Látvány: Maróthy Anna Zorka, látvány-asszisztens: Horosz Kata, zeneszerző: Vitus Eszter. S ritkán látni ilyen magas minőségű színészi munkát. Ez a „gyerektörténet” a Médeia tragédia oldalán sarjadó hajtás. És ez színészileg és rendezőileg is gyönyörűen meg van rajzolva. Peti egyelőre él. Reméljük, hogy saját sorsát is megússza.
Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)
Peti űrhajója (MU Színház)
Szereplők: Hay Anna, Hrisztov Toma, Timkó János
Látvány: Maróthy Anna Zorka
Látvány-asszisztens: Horosz Kata
Rendezőasszisztens: Fazekas Ella
Zeneszerző: Vitus Eszter
Dramaturg-konzulens: Oláh-Bebesi Bori
Író-rendező: Vass Szandi
Fotók: Bethlenfalvy Dávid
