Eco Flight
The Floct Project
Az Eco Flight egy nagyszabású színpadi produkció közel másfél tucat előadóval: zenészekkel, színészekkel és táncosokkal, valamint fényfestéssel. Ebben az esetben a nagyszínpad egy budai gangos társasház udvara és többemeletnyi magas belső homlokzata. Előbbi a nézők és a színészek, utóbbi a köteleken függeszkedő vertikális táncosok síkja. A kettő együtt az euklideszi geometria és a newtoni mechanika, de egyszerűen a józan eszünk felől nézve is teljes képtelenség.
Önmagában már az is bámulatba ejtő, amikor az udvaron ülve nézzük a homlokzat „talaján” forgó, ugráló, futó és szaltókat vető táncosokat, de ezt a váltást még jobbára megoldjuk. Amikor azonban a „földön” lévő színészek közös játékba kezdenek a falon táncolókkal, minden a feje tetejére áll, csak itt a fejtető sem úgy van. A képtelenség mozgóképe olyan élmény, mintha mi is folyamatosan szaltóznánk egy ültő helyünkben. Az előadás első útravalója: a nézőpontunkon, ha nem is megy könnyen, lehet és néha érdemes is változtatni.
A The Flock Project a Simorág TánCirkuszból Simor Ágnes vezetésével létrejött társulat. A mesemondás tétjét nem csupán ipari alpinista technikával emelték közel harminc méterrel magasabbra, az új formáció már határozottan az ökológiai szemlélet jegyében szerveződött. A nemzetközi együttműködésben létrehozott Eco Flight szöveges ismertetőjében is a környezetvédelem és a művészet érintkezési pontjairól, illetve a fenntartható jövőről olvashatunk. Maga az előadás azonban a műanyag hulladékból újrahasznosított jelmezeken, díszleteken és kellékeken kívül más módon nem kapcsolódik ehhez a szemlélethez. Ez semmit nem von le a látottak értékéből, csak egy jelzés, hogy vagy az alkotók interpretálják túl, vagy mi értettük félre a produkciót.
A történet az udvaron kezdődik, clownszerű alakok kergetőznek és huzakodnak közöttünk, velünk. A földi dimenzió harsánysága és elrajzoltsága a vásári (vagy éppen fesztivál-)hangulatot célozza, ebben a konszolidált környezetben inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az égi események nyitóképe megindítóan szép és érzékletes: a fénnyel falra festett, stilizált fészekből éppen kikelnek a fiókák, majd kismadárként mocorogva, ugrálva és röpködve fedezik fel és lakják be a magasságot. A lentiek legjobb esetben is csak félreértik és kifeszített hálóval óvják a madarakat a lezuhanástól, amúgy pedig egymásra tornyosított emeletesházakkal próbálnak (hasztalan) elérni hozzájuk, egy ponton pedig félelmetes földi lények lerángatják, meggyötrik és véglegesen elszakítják egyiküket a levegőégtől. A szeretet azonban sok mindenre képes, és végül mindannyian a fészkünkre találhatunk – szól a magasságban játszódó zárójelenet légszínház nyelvén megfogalmazott, zenés-énekes üzenete.
Zárójelben: lehetséges, hogy csak az előadói csapat összetétele miatt alakult így, de nézőként feltűnő, hogy a gondtalan, egymást támogató égi madarak (a zárójelenet egyetlen, távolról nézve inkább nőies férfiszereplője kivételével) nők, a mínuszos földi alakok pedig kivétel nélkül férfiak. Ez a képlet éppen annyira fals, mint az ellenkezője: a férfi fején a teremtés koronájával és a nő mosogatószivaccsal a kezében.
A népzenei és jazz elemekből felépülő zenei világ önmagában is minőségi élmény, a színpadi történések játszótársaként egyben fontos dramaturgiai ágens. A fényfestést az eleven színek dominálják. A madárlények mögötti (alatti) nonfiguratív, vetített képek a gyermekrajzok szabadságának hangulatát tükrözik, mindvégig érdekesek és látványosak, azonban az első faljelenet beszédességének erejét (a fészekrajzzal) később nem sikerül elérniük. Különösen a cirkuszművész szintű jelenetek ámulatba ejtőek, amikor az égi lények a talajakrobatikából ismert, ott azonban a gravitáció miatt elképzelhetetlen ívű szaltókat és pörgéseket mutatnak be a levegőben. Az égi és a földi szféra közötti különbség az előadás mondanivalójának alapeleme, amit a látványvilág, a hangkulissza és a történetvezetés is folyamatosan aláhúz. Ennek egyik szerencsétlen következménye, hogy a fenti jelenetek költői varázslatossága után, mellett a lenti történések harsány prózaisága újra meg újra leejti az előadást. Ritka az olyan eset, ilyen például az óriásbábok megjelenése, amikor a földi események élményszinten partiban tudnak maradni.
Miközben az Eco Flight érezhetően sokkal többet akar mondani annál, hogy hagyjuk békén a madarakat, az ég és a föld között ebben a történetben nincsen sem pozitív kapcsolat, sem átjárás. Fent jó dolgok történnek szabadon, lent minden rossz és hiábavaló. Túl azon, hogy ez nem igaz, nem világos, hogy az előadás szigorúan kétosztatú világában a szeretet mire megy a földszinten. Az előadásból ugyanis nem derül ki, miért jobb nekünk, ha az égi madárlények párra és fészekre találnak odafent. Márpedig minket földönfutóként leginkább ez érdekelne.
Török Ákos
(Színházi Kritikusok Céhe)
The Flock Project: Eco Flight
Vertikális táncosok: Adolf Diána, Drávai Zója, Simor Ágnes, Turai Bálint
Színészek: Muxi Gergely, Stubnya Béla
Zenészek: Vázsonyi János, Aza Luca, Fajkusz Domonkos, Fajkusz Levente, Kőhalmy Ádám, Nyárfás Mátyás, Lelkes Márton
Író: Simor Ágnes
Vizuál: Gabeetoo és Bala
Fénytervezés, szcenika, műszaki vezető: Szabon Bala
Jelmez: Drávai Zója
Társulatvezető-rendező: Simor Ágnes
Flock Légszínház (1023 Budapest, Harcsa utca 2.), 2025. október 4.
Fotó: Faragó László
