Ezeregy éjszaka
Pesti Magyar Színház
Habár keleti kényelemre nem lelni a Pesti Magyar Színház nézőterén, azért e sajgó hiány nem zavarja annak örömteli észlelését, hogy az Ezeregy éjszaka igazán jól sikerült zenés darab, amely hazai körben alighanem egy Disney-musical érdemi alternatívájának fog bizonyulni.
Mert hát a kritikusnak is észszerű, sőt voltaképp muszáj a Disney brandtől kiindulni, hiszen az Ezeregyéjszaka meséinek világát ma már elsődlegesen az 1992-es animációs remekmű, az Aladdin, aztán az abból lelkedzett 2011-es musical nyomán ismerjük és képzeljük el magunknak. Ez még akkor is így van, ha mindkét Disney-gyártmány mögött persze könnyen azonosítható a populáris Ezeregyéjszaka-képzetek nagy közös alapműve, a Korda Sándor vezérlete alatt megalkotott 1940-es filmklasszikus, A bagdadi tolvaj korszakos hatása. Az elősorolt művek határozzák meg a serdült és serdületlen magyar közönség elvárásait is, amikor beül az új magyar world musical előadására, és egészen nyilvánvalóan ezek a művek határozták meg már az alkotói hármas, Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István összeszövetkezését is. Úgy azonban, hogy az említett szakemberek egyszersmind jó előre okosan felmérték azt is, hogy képességeik, aztán a hazai lehetőségek milyen módosításokat tesznek lehetővé, vagy éppenséggel milyen változtatásokat követelnek meg.
Ennek az üdítően racionális számbavételnek most virulóan élet-, azaz színpadképes zenés darabot köszönhet a hazai színházi világ. Olyat, amelynek a zenei világa számottevően elegyesebb az Alan Menken-féle Aladdinnál, ám csak kisebbrészt a műfaji meghatározásban felsejlő világzenei indíttatás okán, nagyobbára inkább a magyar családi musicalek zsánerének lakályosságát megcélozva. Így aztán kapunk Monori Andrástól szabványt követő, de invenciózusan könnyfakasztó showstopper szólószámot, magyarosan rapes szövegdarálást, honosítottan egzotikus, keleties koloritot és rutinszerűen lendületes együtteseket (mint amilyen az első felvonásbeli Lop, csen, csór).
Az összhatás vegyes – de egyértelműen megnyerő, és jószerint ugyanez a mérlege Geszti Péter dalszövegírói teljesítményének is. Vagyis akad benne névjegyszerű elménckedés csakúgy, mint lazán elsöprő elánú ötletesség – és még líra is. Méghozzá személyességében is a magyar kultúrkincsre építkező líra, amit a legérzékletesebben talán az elsődleges sláger pozíciójára esélyes, Itt leszek érted című dalban felhangzó „elszegődtem szeretni téged” és a Nagy László-i „szeretni tehozzád szegődtem” érintkezése illusztrálhat.
Az említett szám eredendően Alida szólamának dísze, és e szerep említése már át is segíti a tárgyalást Tasnádi István teljesítményének hozzáadott értékéhez. Alida ugyanis az a figura, aki A bagdadi tolvajban még Abu (és egyúttal Sabu) volt: a trónjától és látásától megfosztott ifjú uralkodó talpraesett támasza. Aki itt magát fiúnak álcázó (és a társába titkon-áldozatosan szerelmes) lány, és e beállítás révén a darab nemcsak eredeti főtengelyre tett szert, de egyúttal kidomborította az Ezeregy éjszaka egyik alaptémáját is, amely visszatérő jelleggel a nő helyét, jogát és szerepét firtatja. S miközben Tasnádi az optimálisnál okvetlenül több vakos poént helyezett el a szövegben, ez voltaképp csakúgy a hazai ízlésregiszter és a családi musicalekkel szemben támasztott nézői elvárások ismeretéről árulkodott, mint az a néhány fordulat, amely könnyedén áthatolt a színpadot a nézőtértől elválasztó demarkációs vonalon. Személyes kedvencem ezek közül az Öreg szultán kiszólása volt, midőn leánya, Jázmin a kérő-és-főgonosz Dzsáfár trónbitorló voltát emlegette: „egyszer majd elmesélem neked, kislányom, hogy anyád és én hogyan jutottunk hatalomra”.
Vadonatúj musical esetében a rendező-koreográfus szerepe okvetlenül az egyenrangú társalkotóé, és ezt szerencsére Juronics Tamás is így gondolta. Teljesítményének köszönhetően a Pesti Magyar Színház előadása olyan kollektív svunggal örvendeztet meg, amely a már-már szükségszerű kisebb dramaturgiai bukkanókon és bökkenőkön is egykettőre átlendíti a cselekményt. A tánckar és az ensemble derűsen elkötelezett és magas fordulatszámú működése mindvégig biztosítja azt a tempós alapsebességet, amely nélkül egy-egy családi musical előadása a gyermekek és/vagy felnőtt kísérőik számára könnyen emésztően unalmassá válhat. Köröttük mindazonáltal maga a színpadkép is kellően változékonynak bizonyul, és panaszra mindössze a száraz jég használata adhat okot: ez ugyanis a Hevesi Sándor téri színházépületben nemcsak rendre megköhögteti a közönséget, de tartósan homályba takarja a színpad szinte egészét is.
Az Ezeregy éjszaka leghálásabb – kettős – szerepe vitán felül a palackból szabadult Dzsinn és Bek-Bek, a főeunuch partéja, amelyet Pavletits Béla alakított. Túlhabzó játékában olyan irigylésreméltó mértékű színészöröm vált nyilvánvalóvá, hogy az minden megmozdulását, tódítását és fisztulázását előre hitelesítette. Pásztor Ádám (Harún) és Kusnyér Anna (Alida) bájos és vokálisan is igen meggyőző párosát már jóval azelőtt rokonszenvezően összeboronálta a nézői empátia, mielőtt még Alida egyoldalú szerelméről értesültünk volna. Ember Márk kedvtelve démonkodott Dzsáfár szerepében, még a hangját is karcosabbá tette, éppen csak a saját jóképűségével nem volt könnyű helyből megküzdenie: ugyan miért is ne választotta volna őt Molnár Janka (Jázmin), aki ráadásul maga is élvezni látszott a sötét oldalhoz való csatlakozását? A kerettörténet, vagyis a mesélés és meséltetés főterhét a vállain hordozó Péteri Lilla (Seherezádé) és Barsi Márton (Sahriár) számára kevesebb lehetőséget kínált a darab és az előadás, ám közreműködésük ettől nem vált kevésbé tiszteletreméltóvá. Az Öreg szultán hasas szerepében fellépő, szolid jelenlétű Fillár István korosodó vonásai most mintha a szokottnál is jobban rávallottak volna édesapjára, az első Fillár Istvánra.
László Ferenc
Geszti – Monori – Tasnádi: Ezeregy éjszaka (Pesti Magyar Színház)
Szereplők: Péteri Lilla, Barsi Márton, Kusnyér Anna, Pásztor Ádám, Ember Márk, Pavletits Béla, Molnár Janka, Szurcsík Ádám, Fillár István
Dramaturg: Szokolai Brigitta
Díszlet, jelmez: Kovács Yvette Alida
Koreográfus, rendező: Juronics Tamás
Pesti Magyar Színház, december 28. 15 óra
Fotók: Juhász Éva
