Az éretlen piperkőc

pomade_vajh

Pomádé király új ruhája

Magyar Állami Operaház

2008-ban mutatta be az Opera a Pomádé király új ruháját Toronykőy Attila rendezésében. Vajon másfél évtized múltán, felfrissítve, új szereplőkkel kiállja-e az idő próbáját? Spoiler: igen. És itt akár be is lehetne fejezni a beszámolót, de nem teszem, mert az első kérdésre még nem válaszoltam.

Az operaházi előszínpadon, a lefedett zenekari árok tetején, leeresztett függöny előtt, takarékos kisszabással játsszák Ránki György és Károly Amy meseoperáját, ez azonban nem jelenti azt, hogy gondolatszegény vagy fékezett habzású lenne a produkció. A fehér, arany és ezüst színekben pompázó királyi udvarhoz – ahonnan első pillantásra kilóg a tetőtől talpig, parókától csizmasarokig égővörösbe öltöztetett Dzsufi – az öltözködés és annak eszközei szolgáltathatták Juhász Katalin látványtervezőnek az inspirációt. A fő díszletelem, a tükörré fóliázott trón formája olyan, mint egy középtájon harmonikára hajtogatott nyakkendő, a harmonika pár fokú primadonnalépcső, a háromszögben végződő hosszanti része pedig a kifutó; kinyitva viszont gardróbbá alakul. Szintén szellemesek a jelmezek, különösen a határőr kapitány és tizedes gyűszű alakú (de nem gyűszű méretű) sisakjai, az udvari urak hófehér, felnagyított cilinderei, amelyek szintén a szabás-varrás kellékeiben végződnek.

Ezek egyfajta revüszerűséget kölcsönöznek az előadásnak, azonban nem öncélú látványelemek. Azzal együtt, hogy a gyerekeket a színpadi jelek felismerésére és értelmezésére is kondicionálják, a csontra, ám szerencsés kézzel meghúzott darab fókuszát is jelzik. (Annyi változat készült az operából, akár magától a zeneszerzőtől, hogy ezen a beavatkozáson nem csupán a funkcionalitás és a praktikum, azaz a gyerekközönség időbeli befogadási korlátainak okán léphetünk túl könnyedén.) A zenei szellemesség nem esett áldozatul, és még talán a dramaturgiai gubancok is kibogozódtak. Ez az előadás ugyanis nem az alapmese, A császár új ruhája társadalmi mondanivalóját húzza alá, hanem egy, a gyerek(es)ségét nem csupán a reggeli öltözködés problémáiban ki nem növő uralkodó divatmániáját és piperkőcségét figurázza ki megértő humorral.

Ez a Pomádé király egyáltalán nem gonosz, nem félelmetes, hanem – az általam látott szereposztásban a cizellált komikusi eszköztárral és nem kevés önreflexióval rendelkező Palerdi András személyében, akit öröm nézni – egy olyan középkorú úr, aki kizárólag a külsőségekre ad, miközben minden másban, de leginkább alapmunkakörében, az országirányításban korlátozott kvalitásokkal rendelkezik. De mint tudjuk, a királyokat a környezete teszi azzá, a nép tökéletesen elégedett vele, mert nagy bajt nem csinál, minden mást megoldanak helyette. Talán az éretlen az a jelző, ami értékítélettől mentesen írja le őt, hiszen ezért tudja becsapni őt a két csodatakács.

Dani és Béni biciklin érkeznek a nézőtéren keresztül, hétköznapi, laza utcai ruhájuk teljességgel elüt az udvari stilizált szabásvonalaktól. (Toronykőy Attila gyerekopera-rendezéseinek egyik fontos védjegye a nézőkhöz közelítésnek ez a fizikailag is exponált módja, ami az előadás végén visszatér. Az atlétában, alsónadrágban, ám a makulátlan elegancia jegyében zoknitartót viselő Pomádé király és udvartartása is a kétoldali járáson vonul ki parádézva, magát ünnepeltetve.) Ettől izgalmasak, érdekesek, sőt egzotikusak a palota számára. Kiss Tivadar és Geiger Lajos kettőse magasságkülönbségük miatt vizuálisan primer humorforrás, ami egyáltalán nincs eltúlozva. Geiger régi motoros biciklis az előadásban, felszabadultsága sem újkeletű, emlékeim szerint már 15 éve is hasonló kedvvel és ízléssel komédiázott.

Nyársatnyelt Tóbiásként Pataki Bencét, Garda Robertóként Kósa Lőrincet jó nézni és hallgatni. A leghálátlanabb szerepet, Dzsufit játszó énekesnőnek a jelenléten túl a tempóra kell ügyelni, ezt pedig profizmussal hozta Szakács Eszter.

A karakterábrázolást érintő színpadijel-olvasás mellett a zenei beavatásra volt és maradt gond: a fehér hálóruhás kamarazenekar még mindig fent ül a színpadon egy hatalmas ezüsttányéron, ezúttal Erdélyi Dániel dirigálta őket. Egy-egy gesztussal a játékból is kivették a részüket, szerepüknél fogva erre az énekkar tagjainak jóval több lehetőségük volt, amit ki-ki egyéniségétől függően használt ki.

Emlékeimben a Pomádé király új ruhája a nézőivel minden tekintetben eleven kapcsolatban levő előadásként élt, amelyben az ennek a közönségnek kifejezetten fontos egyértelmű szituációelemzés, ízléses jellem- és helyzetkomikum, valamint tiszta artikuláció és érthető szövegmondás követelményei teljesülnek. A jelen azt mutatja, az ambíció nem tűnt el. De vajon mi lett a 15 évvel ezelőtti nézőkkel?

Papp Tímea
(Színházi Kritikusok Céhe)

Ránky György – Károlyi Amy: Pomádé király új ruhája (Magyar Állami Operaház)
Játsszák: Palerdi András, Kiss Tivadar, Geiger Lajos, Pataki Bence, Kósa Lőrinc, Szakács Ildikó, Endrész Ferenc, Ollé Attila
Látványtervező: Juhász Katalin
Koreográfus: Juhász Gábor
Karigazgató: Csiki Gábor
Rendező: Toronykőy Attila
Karmester: Erdélyi Dániel

Fotók: Berecz Valter

SpirituszOnline logo


Örülne, ha megkapná a legfrissebb cikkeinket?

Akkor iratkozzon fel MOST a cikkajánlónkra és minden hétfőn reggel megkapja a kávéja mellé a legfrissebb cikkeinket!

Nincs levélszemét!

Ez is érdekelheti: ajánló, az elmúlt 3 hónap legjobb írásaiból