Nemo kapitány
Újvidéki Színház
Az újvidéki Nautilus Noé bárkájaként gyűjti be az elesetteket és elnyomottakat, sőt kifejezetten kortárs safe space-ként működik, ahol senkinek sincs joga kérdezni senki származásáról és múltjáról. Ezt az életformát vizslatja és állítja kisebb kihívás elé a három betolakodó: a gőg felé hajló tudós, Arronax, a felnövésben levő, éppen ezért könnyen befolyásolható, de érzékeny és nyitott Conseil és a drabálisabb életstratégiákat alkalmazó bálnavadász, Ned Land. Ez az értelmezés nem rugaszkodik messze Jules Verne regényétől, illetve úgy is fogalmazhatunk, hogy Puskás Zoltán rendezése alternatívát kínál a cancel culture és a totális reflektálatlanság mellé – s teszi mindezt okosan, könnyedén: a korszerű családi színház keretein belül.
A regény alighanem már a szerzőért rajongó korábbi generációknak is nehezen adta magát: amúgy sem szokatlan Verne műveiben, hogy a történetmesélést megakasztják az ilyen-olyan fejtegetések, azonban a meglehetősen statikus Nemo kapitány esetében mintha még inkább háttérbe szorulna a klasszikus dramaturgia és a gördülékenység. A regény elsősorban a világtól elvonuló zseni világszemléletét (és a változatos tengeri élővilágot) mutatja be – az újvidékiek előadása pedig ezt a történetként szegényesebb anyagot dúsítja fel – Erős Ervin és Klemm Dávid zenéjét és az adaptációt is jegyző Lénárd Róbert dalszövegeit felhasználva – a musical műfajával. Érdekes módon ehhez a formához egyfajta minimalizmus társul, s hogy ez a kiinduló koncepció része vagy gazdasági megfontolás-e, szerencsére nem derül ki. (Legfeljebb a hangosítás minőségéből.)
A visszafogott díszlet (Puskás Zoltán) mindenesetre illik Nemo titokzatos, egyszerre mizan- és filantróp, földi hívságokat megvető alakjához: a pástszerű alkalmatosság és mögötte a lépcsősor high-tech letisztultságot tükröznek. A színpad elején levő két, vízzel teli medence és a sejtelmes fények (fényterv: Majoros Róbert, fény: Bíró Tibor) szinte lebegtetik az előadást a sejtelmes tengermélyi homályban. A jelmezek (Janovics Erika) nem ennyire neutrálisak: a betolakodókon kívül a Nautiluson mindenki csillogó, suhogó, zöld selymet visel, az első tiszt megjelenése már-már királynői, a búvárruhák futurisztikusabbak.
A kraft tehát elsősorban a produkció zenéjében és humorában van. A zeneiség át- meg átszövi az egész előadást, mintha egy letűnt aranykort, egy harmonikusabb létezést idézne fel, mintha egy tőről fakadna a bálnák éneke és a temetési kórus. Az éjféli partyn, ahol azt ünneplik, hogy a Nautiluson mindenki önmaga lehet, a résztvevők tobzódnak a zenében és a táncban. Conseil és Jevgenyij akkor találnak egymásra, amikor rájönnek, hogy bár a bolygó egymástól távol eső pontjairól származnak, édesanyjuk ugyanazt a dallamot dúdolta nekik elalváskor.
Ugyanakkor minduntalan felbukkannak olyan gesztusok is, melyek visszavesznek egy kicsit a patetikusságból, melyek ironikusan, játékosan reflektálnak a színházi helyzetre és a két korszak – a regény keletkezésének ideje és a jelen – közötti feszültségre. Például amikor Nemo kapitány először készül dalra fakadni, a betolakodók hitetlenkedve kérdezik, hogy „Ez itt énekelni fog nekünk?” A vademberek ábrázolása komikusan sztereotip és nem píszí, a gyerekek persze a legnagyobb örömmel lesik, ahogy a kannibálok szó szerint megrágcsálják egy kicsit a pórul járt bálnavadászt, aki egy másik jelenetben pedig azzal viccelődik, hogy vajon mihez fog vezetni, ha nők lehetnek egy hajón az első tisztek. De egyéb (kortárs és) közéleti témák is bevonódnak az előadásba: szó esik a jéghegyek olvadásáról, bántalmazásról, homofóbiáról, háborúkról…
A színészek a Verne-univerzum típusait jelenítik meg néhány kortársiasabb fricskával. Nemo (Huszta Dániel) a szobormereven titokzatos, erős hős, akkor is karakán, amikor ellágyul egy pillanatra. Aronnax professzor (Kőrösi István) a kissé beszűkült tudatú, de tanulékony tudós, viszont csapnivaló apapótlék; asszisztense, Conseil (Szalai Bence) az ő árnyékából tör ki. Az előadás legszebb pillanata, amikor egyszer csak dalra fakad, szívvel-lélekkel csatlakozva a Nautilus szellemiségéhez. A populista politikusok lózungjait is hangoztató Ned Land (Sirmer Zoltán) faragatlanabb, mint a barbár vademberek, az Első Tiszt (Figura Terézia) és a korábbi életében orvosként érvényesülni nem tudó Szakácsnő (Banka Lívia) egyszerre jó katonák és tűzről pattant menyecskék. Jevgenyij (László Roland) szorongó újonc, Farragut kapitány (Gombos Dániel) Nemo immorális változata. A törzsfőnök (Pongó Gábor) a fogvicsorgató, de aztán belátó vadember kamaraszínházi változata. Többek között az ő – mégoly ironikus – jelenetében jut a leginkább eszembe, hogy végső soron a színház is egyfajta Nautilus: izolálódás és alámerülés.
Rádai Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)
Nemo kapitány (Újvidéki Színház)
Játsszák: Huszta Dániel, Kőrösi István, Szalai Bence, Sirmer Zoltán, Figura Terézia, Banka Lívia, László Roland, Gombos Dániel, Pongó Gábor
Író: Verne Gyula
Adaptáció és dalszöveg: Lénárd Róbert
Zene: Erős Ervin és Klemm Dávid
Jelmez: Janovics Erika
Koreográfia: Gyenes Ildikó
Díszlet és rendezés: Puskás Zoltán
Újvidék, 2023. november 25.
