Napraforgó (Jurányi)
Gabnai Katalin, április
Április van, de lassan jön a május, s vele itt lesz az első-vasárnapi virágözön, hasznot hozva a kereskedőknek, s titkos zavarba ejtve azokat a sokakat, akikről ilyenkor nem illendő beszélni. Azokra gondolok, akik az anyáknapi felfordulás igazi hevébe keveredő, de nagyon is hangsúlyozott, álszent megilletődöttséget észlelik csak, s gyerekként nem értik, mire ez a vigalom, hisz az élet elsősorban anyától látszik elviselhetetlennek. Azokra gondolok, akik Pass Andrea produkciójában riadva, s egyben megkönnyebbülve ismerhetnek magukra a Sztarenki Dóra által nagyszerűen megformált kislány alakját nézve.
Az előadást nem ifjúsági produkcióként hirdetik, s ez jól is van így. Bátorság és jelentős lelkierő birtokában legyen az a pedagógus vagy csoportvezető, aki elhozza ide a kamaszait, hogy aztán – óvatosan érintve a sejdített, fájó pontokat – igaz beszélgetésekkel próbálják együtt kibogozni a mindennapi élet sokszor letagadott gubancait. Nem megoldani, csak kibogozni. Érezni, látni, megfogalmazni, s közben szolidaritást sugározni, ez az egyetlen orvosság. Egyébként elveszünk. Jó, ha híre megy, hogy Pass Andrea mint szerző és mint rendező, a Napraforgó című produkció színészcsapatával együtt képes valami nagyon fontosra. Azt súgja a megoldhatatlan élethelyzetekben senyvedő gyereknézőnek: Tudom, hogy milyen.
A tökéletesen üres térben pár tornazsámoly segítségével teremtődik meg az iskolai, a kórházi és az otthoni környezet. A városka, vagy talán egy kerület jobbfajta házából épp költözni kényszerül a háromfős család, az Apa (Hajduk Károly), az Anya (Pető Kata) s a kislány (Sztarenki Dóra). Nem vált be az eredeti gazdasági terv, nincs elég pénz az itteni élet fenntartásához, mert az anya a tervek ellenére sem hoz a konyhára semmit. Magával van csak nagy kínban, mondanák a rosszabb nyelvek, de a darab pontosan mutatja, hogy ez a kín nem olvad vezényszóra, sőt, gyógyszeres kezelésre sem. Többek között kényszerbeteg, megszállottan irtja maga körül a fertőzési lehetőségeket, így aztán például a kislány egyszer arra jön haza, hogy az ő kedves kutyáját is eltávolította. Pető Kata borzongató pontosan ábrázolja az asszony föl-fölszikrázó dührohamait, kétségbeesett visszatáncolásait és bocsánatkéréseit. Mivel folyton a maga lefelé tartó érzelmi spirálja szippantja be, soha nincs ott, amikor a gyerekének szüksége volna rá. Elfelejt, elkésik, rosszkor és rosszul vitatkozik, az iskolai nyilvánosság előtt alázva meg és tiporva el a lányát. Egy alkalommal mentők viszik el.
A helyzettől egészen lebénult apa a kórházba jár be feleségéhez. Ez idő alatt kerül előtérbe a háttérben mesebeli módon működő, remek iskola tanítónője (Petrik Andrea), aki a maga megoldatlan életéből kikukucskálva talál rá az apa tekintetére. Rácsodálkoznak mindketten a szép lehetetlenre, egyszer még moziba is elmennek hármasban, aztán ki-ki visszavonul a maga odújába. Mert feladat van, mert megoldandó problémák vannak, hiszen az anya „gyógyultan” jön ki a kórházból. Rémséges aktivitása, helyetidegen intézkedései azonban mutatják, bár elhazudjuk, minden úgy lesz, ahogyan eddig is volt, hosszan, hosszan, s később majd rosszabbra is fordul. Vége.
A főszereplők káprázatosak. Pető Kata villámló anyafigurája, Hajduk Károly felelősségérzettől sújtott, elszivárgott erejű apája, Petrik Andrea lelkiismerettől és becsületességtől bénult, lemondásában felmagasztosuló tanítónője, Sztarenki Dóra a maga áldozati mivoltával tisztában sem lévő, de már mindent tudó, tízéves kislánya négy csodálatos tartóoszlopa egy bárhol előfordulható közösségi katasztrófának. Mert – mint általában a drámákban előforduló betegségek esetén – az asszony állapota miatt, őt középpontba állítva, nem ábrázolható morális szerkezetben, vagyis tragédiaként az esemény. A betegség nem erkölcsi tett, hanem csapás. Hordozója, hacsak nem hívta meg a bajt, általában kívül van a megítélhetőségen. A többiek szenvedik el, s a köztük levő viszonyok változása, hullámzása mutatja be a bármelyikünkre zúdulható természeti katasztrófák egyikét, jelen esetben a családi bajok egy változatát.
A többiek is kiváló munkát végeznek. Formán Bálint és Tolnai Hella több, ráadásul egymástól igen elütő gyerek és felnőtt szerepben lép elénk. Kőszegi Mária mint az osztályba „lebukott”, borúlátástól iskolázódott, koravén cigányleányka és Kárpáti Pál mint testvére, a kisfiúság minden bütykösségét és bűbájosságát felvonultató kiskamasz, ritkán látható, remek felnőtti gyerekalakítást nyújtanak.
Az évad s a kor igen fontos színházi műalkotása a Napraforgó című játék. Eszünkbe juthat róla a jóval régebben megjelent, ma már a neten is hozzáférhető Mérgező szülők című önsegítő könyv dr. Susan Forward tollából. Tanúja voltam, milyen megkönnyebbülést jelentett annak idején egy ismerősöm számára maga cím, a szokatlan jelzős szerkezet, hogy ilyet egyáltalán ki lehet gondolni, ki lehet mondani. S emlékszem a magam gyerekkori élményére, amikor a sok édeskés gyerekkönyv után egyszer csak kezembe akadt Móricz Árvácskája. Szórakozott rokonok pályaudvaron vásárolt vendégajándéka volt a három forintos olcsókönyvtári kötet. Ó, nem, én nem hordtam lelencházi papíringet, nekem nem raktak parazsat a tenyeremre. De akkor és ott, annak a könyvnek köszönhetően kezdett kinyílni minden. Azt éreztem: hát van, aki tudja, hogy milyen igazából a világ?!
Ha menekülni nem is lehet valahonnét, maga az az érzés, hogy van, aki tudja rajtad kívül, hogy „milyen, amit átélsz”, néha elég a végső megmenekvéshez. Ezért is fontos a Napraforgó. Még ezen a tavaszon is lesz belőle pár előadás.
Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)
Pass Andrea: Napraforgó (Jurányi Inkubátorház)
Szereplők: Pető Kata, Petrik Andrea, Formán Bálint, Sztarenki Dóra, Kárpáti Pál, Tolnai Hella, Kőszegi Mária, Hajduk Károly
Jelmeztervező: Szabó Márton István
Fénytervező: Bredán Máté
Zenei munkatárs: Formán Bálint
A rendező munkatársa: Tési Dóra
Rendező: Pass Andrea
Jurányi, 2016. március 14., kb. 120 néző
Fotó: Jókúti György, Dömölky Dániel
