cyberbully (Koma)
Kovács Bálint, március
Amíg a „felnőttszínházban” ünnep, ha egy előadás konkrétan a bennünket itt és most körülvevő, a legaktuálisabb és legvalósabb problémákról akar beszélni, áttétek, áthallások, metaforák és parabolák nélkül, ráadásul új, a témáról írt vagy íratott színpadi szöveg révén, addig ez a gyerek- és ifjúsági színházban valahogy sokkal inkább magától értetődő. Talán a célközönség pontosabb (vagy: akármilyen) meghatározása is segíti ezt a területet – az ok mindegy is. De feltűnő, hogy a színházban mennyire aktívan keresik a kérdéseket és válaszokat a közönséget aktuálisan foglalkoztató ügyekben. Például a kamaszok második – vagy néha első – otthona, az internet esetében.
A Kolibri Színházban Vidovszky György már sok éve mutatta be az online csetelésről és az azt problematikussá tevő tinédzserkori identitásválságról szóló Cyber Cyranót, és most ennek szinte folytatásaként játsszák ugyanitt a kettős:játék-ot, hasonló témában (megtoldva nem mellesleg a menekültkérdéssel). Szintén az online felületek által megkettőzhető identitásokról beszél a közösségi színházzá alakult, és ilyen minőségében minden eddiginél jobban a jelenkori valóság problémáira fókuszáló Koma új előadása, a cyberbully is.
És ezzel megelőzik még a magyar nyelvet is. Hiszen egy nyelv mindig tükrözi egy társadalom aktuális állapotát, főképp a hiányosságait. Nem csoda, hogy nincs például elterjedt magyar szavunk a „gender mainstreaming”-re (nagyjából: a nemek közötti egyenlőséget elősegítő politikai intézkedések összessége), és a „cyberbullying”-ra, az online felületeken történő zaklatásra és mindenféle rosszindulatú közeledésre sem. Amelynek pedig hosszú és tragikus már a történelme, zsarolások miatt öngyilkosságot elkövető gyerekekkel, a folyamatos vegzálás miatt jobb esetben csak intézetbe került kamaszokkal. Ebből a történelemből a Koma – amely sosem marad meg a színház három látható és a láthatatlan negyedik fala között – bázisának falán is olvashatni egy fekete csokorra valót.
Mégis, Zrinyi Gál Vince rendező és Mattyasovszky Zsolnay Bálint író pontosan látták, hogy túlontúl szájbarágós és mint ilyen, alapvetően hatástalan volna a megtörtént esetekből kerekíteni egy tragikus drámát, amely fölött végig ott csóválnák Damoklész mutatóujját, mondván, „ejnye, gyerekek, látjátok, ez lesz veletek is, ha nem vigyáztok”. Ezért a szöveg sokkal inkább magáról az online világról szól. Nem „az online világ útvesztőjéről”, ahogyan a közhely mondaná, hanem arról, hogy az online világ könnyen útvesztővé válhat, ha úgy vágunk neki, hogy nem vagyunk tisztában a lehetőségeivel és a veszélyeivel.
A darabban kilenc kamasz játszik, alighanem kerületi iskolások, mint a Koma előadásaiban újabban mindig – és ez a gesztus máris, önmagában kitágítja a színház hatásának kereteit, hiszen a részvétel nemcsak hitelességet ad, de néhány résztvevőnek ab ovo megváltoztatja az életét, amiről a legtöbb „hagyományos” előadás csak álmodozhat. Ők kilencen egy baráti kör tagjait vagy külső szemlélőit játsszák, attól függően, hogyan alakulnak éppen a viszonyok. A központban egy lánybanda áll (ez is külön szót érdemel: lehetne fiúbanda is, de Zrinyiék már annyitól feministának tekinthetők, hogy felismerik: általános emberi történeteket ugyanúgy elmondhatnak lányok is, mint fiúk, és ugyanúgy lehetnek a nők az aktív, cselekvő felek, mint a férfiak). A bandába nem könnyű bekerülni: ez áldozatokkal jár, viszont áldozatnak lenni még nehezebb: bosszúvággyal jár. És az interneten az ilyesmi sokkal könnyebb: kitervelni is, végrehajtani is, alapanyagot szerezni is.
A történet e körül bonyolódik, azonban a cyberbullyban a cselekmény csak egy a több egyenrangú elem közül, nem annak elmondása hivatott katarzist okozni. Sőt: a cyberbully nem az az előadás, amelyik katarzist akarna kiváltani, és ettől – meg a szájbarágás elmaradásától – elsőre talán erőtlennek is tűnhetne. Pedig valójában sokkal hosszabban és mélyebben hat. Azzal, hogy a maga teljességében mutat meg valami fontosat: hogy mit is jelent az online jelenlét.
Ezt egy rövid példával talán úgy lehet szemléltetni, ahogyan egy régebbi internetes kifejezés megváltozott az évek során. Annak idején csetelés közben az IRL azt jelentette: In Real Life, azaz a való életben is megtenni valamit, nemcsak csetelés közben – találkozni például. Ma ezt már felváltotta az AFK rövidítés, azaz az Away From Keyboard, távol a billentyűzettől. Mert nem igaz, hogy csetelni és online cselekedni ne lenne „real life”. Ezt a változást szemlélteti pontosan Zrinyi Gál rendezése, amelyben tökéletesen egybefolyik online és „AFK” kommunikáció, legfeljebb a beszélők fejtartása utal arra, hogy éppen gépelt szöveget mondanak. Vagy egy ponton az ékezetek elhagyása a beszédben is, mint az egyszerűbb telefonos pötyögésnél: jellemző a rendezésre ez a fajta elemelés, amely a nagyon is valós, nagyon is húsbavágó témát könnyebbíti egy kicsit, hogy a hasonló viccek vagy például a cseppet sem realista, villódzó, ezüstös díszlet révén finoman mégiscsak megjelenjen a színház, a művészet mint olyan.
Ami egyébként persze – ez a közösségi színházban csaknem kivédhetetlen – akaratlanul megjelenik itt-ott a szereplők dikciója révén is, hiszen a betanult szöveg csak nehezen hangozhat sajátnak, ha az ember nem képzett színész. Ugyanakkor Mattyasovszky Zsolnay Bálintot dicséri, hogy mégis sokszor így van, azaz a szereplők sokszor sajátjukként, egyénítve tudják mondani a szöveget, hiszen az vagy a sajátjuk, vagy még inkább lehetne a sajátjuk is.
Ez pedig épp a szájbarágás ellentéte. Hogy a nézőtéren ülő iskolások, mintha tükörben, azt látják, ahogyan tökéletesen hitelesen felépül egy félig online, félig „AFK” világ. Amelynek egyik oldaláról sokat beszélt már a színház, a film, az irodalom és minden egyéb műnem. De a másik már ismeretlenebb terület, ezer szabállyal. Például, hogy amit egyszer feltöltöttünk a netre, az onnantól fogva soha többé nem lesz bizonyosan és garantáltan védve a nagyvilágtól. Hogy bármi, amit online tapasztalunk, gyanús kell, hogy legyen, mert (egyelőre?) nem létezik tökéletes „szűrővizsgálat” arra, hogy az igazsággal állunk-e szemben.
A cyberbullynak sikerül, ami csak egészen keveseknek: a szó legszorosabb, szinte iskolás értelmében tanít és nevel – miközben a közelében sem jár annak, hogy a tanítás és nevelés szavakban megbúvó erőszakos mellékzönge bárkit is elriasszon attól, hogy hagyja magát nevelni és tanítani.
Kovács Bálint
(Színházi Kritikusok Céhe)
Mattyasovszky Zsolnay Bálint: cyberbully
Szereplők: Csanádi Petra, Ellenbacher Kamilla, Gadó Ádám, Horváth Dominika, Horváth Róbert, Ragályi Ákos, Sczigel Dóra Cintia, Tolnai Fanni, Varga Bence
Dalszöveg: Papp Tibor
Rendező: Zrinyi Gál Vince
Koma Bázis, 2016. március 11., 74 néző
Fotók: komabazis.org, Wágner Csapó József
