Óriásölő Margaret
Vojtina Bábszínház
Gimesi Dóra meséiben lányokról van szó, mégsem tipikus lányos mesék. Már csak azért sem – és itt mindjárt ellent is mondok a fél mondattal ezelőtti magamnak –, mert a fiúk története is pont annyira erős bennük. Ha összegeznem kellene, miről szól minden Gimesi-mese, -dráma és -adaptáció, azt mondanám, a maguk közösségében kakukktojásnak minősülők egymásra találásáról, aminek alapfeltétele, hogy a hősök párhuzamosan, de egymástól távol komoly önismereti utat járjanak be. Ez pedig lányokat, fiúkat egyaránt érint és megérint. A Vojtina Bábszínházban eredetileg 2019-ben bemutatott, majd 2023-ban kétharmadrészt új szereposztással műsorra tűzött Óriásölő Margaretben is ezt látjuk.
Az alapanyag az azonos című ír mese, amelyet a szerző a Thomas, a rímfaragó című skót népmesével motívumaival házasított, így lett a hőssé válást nem is életcélnak, de életfeladatnak tekintő Margaret pandant-ja Simon, a minden harctól távol maradó, a mesélésben tehetséges, kizárólag abban örömet lelő királyfi. Környezetük egyiküket sem érti meg, mert szembe mennek az elvárásokkal, a közösség férfi és női szerepekre vonatkozó szabályaival. Az sem könnyíti meg a helyzetüket, hogy a családban van olyan, aki ezeknek az előírásoknak megfelel.
Bár Simon ennek ellenére szerencsésebbnek mondható, mert a szavakkal kevésbé, a karddal annál inkább bánni tudó bátyjával, Stephennel jó testvérek voltak. Együtt indultak neki a nagyvilágnak, de egy kereszteződésnél, amelynek útjelzői mást ígértek, elváltak. Egyikük a konkrét kalandokat választotta, másikuk a feliratmentes ismeretlen felé indult. Stephen nem élte túl, Simon elé viszont épp ez a semmi állított akadályokat. Az ő személyiségfejlődésének stációit csak felvillantja a darab. Gyanítom, azért, mert atipikussága ellenére a történetmesélés minden időben és korban inkább számított férfias szakmának, hivatásnak, művelőit társadalmi megbecsülés övezte, és persze azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy a címben Óriásölő Margaret szerepel, egy mese meg nagyobbrészt mégiscsak a címszereplőről kell, hogy szóljon, nem igaz?
A darab és az előadás legfontosabb jelenetében Margaret megküzd a múlt árnyaival, amelyek a tűzben ropogó hasábokból és az erdőben susogó fákból kelnek életre. Terapeutának sem utolsó a boszorkány, aki elevenbe vágó kérdéseket tesz fel Margaretnek, és „Frászt!”-tal nyugtáz minden sablon- vagy alibiválaszt. Amint a lány őszinte magával, amint kimondja a valódi érzéseit, eltűnnek a démonok. És övé lehet a kard, az ő ujjára illik a varázsgyűrű, amivel felfegyverkezve elindulhat az emberevő óriás ellen. De még ezekkel együtt sem lenne elég, hogy legyőzze a gonoszt. Simon személyében, akivel az első találkozás, egy nem veszélytelen hajóút után ismét összesodorja a mesei dramaturgia az élet, segítőt kap. A segítsége a szavak erejében rejlik, a támogatásban, megfelelő név, az Óriásölő megtalálásában, és szerelme megvallásában.
Mesemondóról szól a mese, ezért Grosschmid Erik három semleges ládán kívül egyetlen markáns díszletelemet tesz a színpadra. Fél tojás a formája ennek a variábilis, szét- és összehúzható, bármely irányba dönthető konstrukciónak, ami különböző állapotaiban az Ogham-írás rovásait, kelta-ír mintákat idéz – ugyanígy varázsjelben végződik a boszorkány girbegurba botja is, közepén a varázsgyűrűt rejtő Föld- vagy Nap-szerű gömbbel –, de alapállapotában az életfát, az égig érő fát is behozza asszociációként. Szellemes, ahogyan a forma tükörképe felülről leeresztve kisebb méretben, két lámpával rémisztővé téve az óriás arcává válik. Két hatalmas, mozgatható ujjú kéz is jár hozzá, bennük valóban veszélyesen vesznek el a bábhősök. A torzítással a színészek remekül teremtenek karaktert, az egymásra kevert hangok érzékletes kulisszát adnak. A fények hozzájárulnak ehhez és az előadás koncertesítéséhez is.
A négytagú zenekar ugyanis kétoldalt ül és játssza Teszárek Csaba zenéjét, amelybe becsempészi az ír világot. Vannak a dalok közt rockosabbak és líraibb számok, jó helyeken és jó műfajban szólnak, játékosak, de nem infantilisak, elkapják a gyerek- és a felnőttkorú nézőket is.
Az Óriásölő Margaret eredetileg Nagy Viktória Évára és Schneider Jankóra készült, a felújításban Hell Krisztina és Takács Dániel játszanak. Takács Dániel nem mindennapi belépőt kap. Ahogy lazán besétál egy elektromos gitárral, egyik zsebéből is kilóg egy báb, a másik zsebéből is, ő maga a hányavetinek látszó magabiztosság. Napjaink zenés történetmondója, egy cool rocksztár, akiért lehet rajongani, de akihez kapcsolódni is tud a közönség. Aztán egy pillanat alatt felhúzza Simont és Stephent, és szórakoztató módon mutatja meg, mit jelent a kesztyűs játékban a ritmusérzék és a pillanatnyi karakterváltás.
Az útra indulás bábváltást hoz, hátulról mozgatott, teste majd’ minden ízében mozgó Simonja tisztában van a képességeivel, de meg kell tanulnia átlépni a saját árnyékát, vállalni a fizikai harcot is. A szöveg és a bábos együtt mutatják meg a határok átlépését úgy, hogy a méltóság és az önazonosság megmarad.
A címszerepet alakító Hell Krisztina a nézőtér sötétjéből érkezik, onnan kérdez fel. Már ebben az állapotban sem remeg a hangja, tudja, mit akar. Nem készületlen, de tapasztalatlan, és mert a tapasztalást minél hamarabb meg akarja szerezni, vakmerően megy bele minden csinnbe. A hang azonban megváltozik, amikor kese loboncú, nadrágos lánybábként megszabadul az elfojtásoktól, szembenéz önmagával, és valódi magabiztossággal telik meg.
Nagy Mónika az előadás első verziójában is szerepelt. Sötétzöld ruhájának kámzsáját föl-le véve, egyetlen mozdulattal képes a teljes átváltozásra, így személyesíti meg mindentudásukkal és bölcsességükkel a zöld sziget tanító boszorkányait és mesemondó nőit, no meg egy rockzenekar frontasszonyait.
Az előadás Gimesi Dóra rendezői debütálása volt, kézjegyét az alkotócsapat összeállítását illető érzékenységen és bizalmon kívül nem találjuk rajta. De ez a színpadi hatások és az arányok ismeretével meg a jó szemmel és ízléssel együtt pont elég.
Papp Tímea
(Színházi Kritikusok Céhe)
Óriásölő Margaret (Vojtina Bábszínház)
Szereplők: Hell Krisztina, Nagy Mónika, Takács Dániel.
Zenészek: Béke Csaba, Czapp Ferenc, Fitos Viktor, Frank György Dániel
Dramaturg: Dobák Lívia
Tervező: Grosschmid Erik
Zeneszerző: Teszárek Csaba
Koreográfus: Czapp Ferenc
Író, rendező: Gimesi Dóra
Debrecen, DESZKA fesztivál, Vojtina Bábszínház, 2024. május 16.
