gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

A bábműfajba sok minden belefér

2016-02-23

Hoffer Károly – interjú

Marik Noémi, február

Hoffer5Nemrég megkapta a Junior Prima-díjat. Univerzális bábszínházi művész: játszik, tervez és rendez, sőt olykor zenét szerez. A Budapest Bábszínház tagja, de dolgozott már a Katonában, a Vígben és a Radnóti Színházban is. Bábjait a legkülönfélébb anyagból, technikával és méretben készíti. Kamaszoknak szóló rendezése, a Semmi mára már kultikus előadássá vált. Legutóbb Az időnk rövid történetét rendezte. Felesége is bábtervező, közös őrületük a báb…

Elsőként tanító-rajztanári diplomát szereztél? Hogyhogy most nem gyerekeket tanítasz?

– Nagyon szerettem tanítani, ám viszonylag hamar kiderült számomra, hogy az oktatási rendszer adta keretek között nem lehet úgy, ahogy én igazán szeretnék. Ráadásul ezzel párhuzamosan már elindult a bábozás, mert volt egy csodálatos tanárom a főiskolán, Kocsis Zsolt, aki vizuális kultúrát tanított. Általa kerültem kapcsolatba a bábbal. Abban a félévben, amikor ezzel foglalkoztunk, végérvényesen beleszerettem a műfajba.

Mit gondolsz, miért ódzkodnak sokan a bábelőadásoktól, és maradhatott meg sokunkban unalmas gyerekkori élményként?Hoffer1

– Ha az a probléma, amivel foglalkozik egy bábelőadás, megérinti nézőjét, azokra a kérdésekre keresi a válaszokat, amik életkorilag specifikusan foglalkoztatják az adott korosztályt, akkor szerintem nem lehet a báb mint műfaj unalmas. Persze itt sem lehet megúszni, hogy mindezt jól is tálaljuk, hiszen az előadás minőségétől függ, mennyire köti le a gyerekeket.

Fontos, hogy a bábműfaj kövesse az idő szavát és korszerűsödjön, vagy elég minőséget képviselnie, és akkor a régi formák, régi technikák is éppúgy tudnak hatni, mint annak előtte?

– Egyetemistaként még úgy véltem, a titokszínház, a klasszikus paravánjáték már a múlté. Hogy szeretjük, megnézzük, és elfogadjuk a tradícióinkat, de feszegetni kell a határait. És miközben ez utóbbit a mai napig állítom, volt egy nagyon fura élményem. A Hagymácskát játszottuk épp, ami egy hagyományos paravános előadás, és döbbenetes volt számomra, hogy amikor kijöttünk a végén meghajolni, értetlen gyerekeket láttam a nézőtéren: nem tudták, mi kik vagyunk, miért vagyunk ott, hiszen az előadásban nem láttak minket. Annyira benne voltak abban a világban, hogy vétek volt lerombolni az illúziót. (Egyébként régen nem is jöttek elő a színészek meghajolni, ennek volt egy tradíciója.) Azt hiszem, ez volt az a fordulópont, amikor rájöttem, igenis van létjogosultsága ennek a színháznak, és igenis kell csinálnunk ilyenfajta előadásokat is, különösen a legkisebbeknek. Ez a fajta meseélmény és ez a fajta illúzió nagyon fontos a gyerekeknek, lélektanilag is. Talán mert keveset mesélnek otthon a szülők, a mesére viszont szomjaznak még a negyedikesek is.

Mindemellett borzasztóan lényegesnek tartom a korszerűséget. A bábelőadásoknak ma már „csupán” a bábos gondolkozás az alapfeltétele, ám a megoldások sora szinte végtelen. A műfajba sok minden belefér; rengeteg új és a mai popkultúrából ismert dolgot emel be a bábszínház a street artos elemektől egészen például a Nylon Group által is használt anyagokig. Szerencsére egyre szélesebb a paletta. Sőt, egyre több olyan élőszereplős prózai és zenés színház is van, amelyik nyit a báb irányába.

Hoffer2– A bábozás mellett tervezel és rendezel is.

– Egyformán szeretem mindegyiket, igaz, most a rendezés izgat a leginkább. De meghalnék, ha nem tölthetnék rövid időket festék- és ragasztószagban. Nagyon sokáig rajzoltam és zenéltem, és mindig azt mondták a szüleim, döntsem el, hogy a kettő közül melyikre fókuszálok inkább. A bábban viszont a képzőművészet, a zene, a játék összeér, minden megvan, egy kompakt műfaj, és így nem kell egyikről sem lemondanom. A színészkedés nem is volt igazán vágyam, egyszerűen csak azt éreztem, hogy ez is együtt jár mindezzel. A színművészetire el sem mentem volna felvételizni, hogyha a Kolibri Színház stúdiójában a tanáraim, Szívós Károly és Török Ági nem mondják, hogy próbáljam meg.

Tervezőként, bábszínészként mit gondolsz, mitől lesz jó egy báb?

– Egy bábnak három létfontosságú dolognak kell megfelelnie. Elsősorban legyen egy esztétikuma, jó érzés legyen ránézni, vagy adott esetben épp rossz, attól függően, mit szeretnénk elérni a karakterrel. Másodsorban egy báb mindig egyértelmű jel kell legyen a színpadon, mert absztrahált, sűrített megfogalmazása egy gondolatnak, egy tulajdonságnak. Harmadsorban pedig nem szabad elfelejteni, amit a kezdő tervezők, úgy látom, sokszor megtesznek, hogy a báb alapvetően egy funkcionálisan jól működő tárgy, amit tudnom kell jól mozdítani. Tervezhetek bábot persze a kirakatnak, de csakis akkor él, ha képes azokra a mozgásokra, amiket a rendező szeretne. Mindamellett sokan azt gondolják, hogy a báb több dolgot tud megcsinálni, mint az ember, ám valójában egy báb mindig csak arra képes, amire a tervezője megálmodta, és a rendező rábólintott.Hoffer3

Eddig majdnem mindegyik bábterved teljesen más irányt képviselt. Fontos, hogy mindig valami újat hozz be, vizualitásban, technikában, vagy csupán a történet kíván magának mindig mást?

– Ez biztos a személyiségemből is adódik. Fontos, hogy az ember ne mindig ugyanazt hozza ki magából, neki tudjon futni úgy, hogy az csakis az adott előadásnak szóljon. Ám maga az anyag is megköveteli az újat, még akkor is, ha valamelyik klasszikus technikához nyúlok vissza. És persze minden egyes alkalommal meg kell keresni azokat a dolgokat, amik vizuálisan maximálisan kiszolgálják az adott rendező koncepcióját és az általa meghatározott hangvételt. Éppígy nagyon fontos az is, hogy az ember tudja, miért pont azt a technikát választja az előadáshoz. Amikor előveszünk egy szöveget, szinte már érezhető, milyen technikát követel meg. Tervezőként ad hoc nem mondhatom, hogy én ide marionettet szeretnék, mert magától értetődőn jön a kérdés, hogy miért. Mindig kell, hogy legyen a választásnak gondolati-filozófiai indoka is, például hogy miért épp egy felülről mozgatott technikát, egy lábközpontú bábot veszek elő.

És persze mindig jön valami új kihívás is. A Kabarénál például a rendező, Alföldi Róbert azt kérte, hogy a táncosnő és az öreg pár bábok legyenek valami olyan anyagból, ami bőr hatást kelt. Mi azonban még soha nem dolgoztunk latexgumival, így ezt nekünk kellett kikísérletezni, ám a végére tényleg olyan hatást értünk el, mint az emberi bőr. Izgalmas dolgok, jófajta kihívások az ilyen feladatok – van egy probléma, amin hosszasan agyalunk, és éjszakákon át ötletelünk közösen a rendezővel és a bábműhelyben dolgozó bábkészítőkkel. Közben pedig folyamatosan rengeteget tanulok. Mert ebben a műfajban különösen igaz, hogy minden egyes alkalommal mindent újra az elejéről kell kezdeni.Hoffer4

Marik Noémi

Fotók: Éder Vera

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?