gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Repülnek

 

Madarak voltunk (Vojtina Bábszínház)

Stuber Andrea, július

Valaha madarak voltunk
Isten tenyerén lakoztunk.
Egyik ágról másra szálltunk,
Ami kellett, rátaláltunk.
 
Mint a göndör, fehér felleg,
Napjaink oly puhán teltek.
A halál is, mint az álom,
Úgy jött el azon a tájon.
(Galuska László Pál)

 

Az előadásra vetett első pillantás szomorú képet fog be: néhány kopasz fa között egy férfi és egy nő, bőrönddel, némán, ülve, állva, várva. A mögöttük nyitva lévő ajtó mögött további emberek látszanak: kendős asszonyok, sapkás férfiak, csomagok. Búcsúznak, érzem, el fognak menni innen. Talán deportálják őket – gondolom összeszorult szívvel –, vagy emigrálnak. A férfi megfogja a nő kezét és kilépnek az ajtón. Az ajtó azután alakot vált; szekér vagy platós kocsi lesz belőle. A bábelőadásoknak gyakran van ilyen központi díszleteleme, csudaszekrénye, varázsdoboza, amely titkokat rejt – kellékeket, bábokat tárol –, és megteremti az épp szükséges helyszínt. E kocsi kerekein még szaladgálhatnak is a bábok.

A nő és a férfi, Mária (Dénes Emőke) és Gergő (Hajdú Péter) a korokkal, az idősíkokkal együtt változnak. Avval kezdik persze, hogy gyerekek. Máriska és Gergőce – kis, asztali bunrakubábok – barna copfos kislány és kantáros nadrágos kisfiú. Csodájára járnak a cirkusznak, amelyet a csupa elevenség hangú, élvezettel harsogó Schneider Jankó igazgatóbábja vezet. Megsajnálják a rabságban tartott angyallányt, aki kényszermunkán van a cirkuszban mint kötéltáncosnő, s kunsztokat kell bemutatnia, ami báb lévén igen jól megy neki. A két gyerek fifikásan megfuttatja a direktort, majd kihasználva a megfelelő pillanatot, kiszabadítják az angyalt. Ő hálából három aranyhajszálát adja oda búcsúajándékul. Ha feldobja Márika, az angyal máris a segítségére siet majd.

Schneider Jankó

Egy másik időpillanatban a felcseperedett Márika és Gerus már az esküvőjükre készülnek. A lány a menyasszonyi fátylát varrja, a fiú pedig türelmetlen, ahogy az egy ifjú vőlegényhez illik. Csakhogy eközben egy ronda szipirtyó (Schneider Jankó) és az ő még rondább, háromszemű lánya (Telenkó-Oláh Tímea) kiszúrják maguknak a fiatalembert és eloroznák kedvesétől. Kotyvasztanak valami varázsszert – amúgy Macbeth-banyásan -, megitatják Gerussal, aki nyomban elfelejti Márikát és már veszi is feleségül a fölös szemű leányt. Az elhagyott menyasszony ekkor fordul először Angelikához, beváltva az első aranyhajszálat. Az angyali tanács szerint elküldi menyasszonyi fátylát a helyébe lépett ifiasszonynak, és aztán a fátyol drasztikusan megteszi a magáét – akárcsak Médeia nászajándéka Korinthosban.

És még hátravan két aranyhajszál!

Galuska László Pál meséje csupa gazdag motívum és érdekes fordulat. Izgalmas, mi minden történik hőseinkkel, hogyan vágják ki magukat nehéz helyzetekből, miként boldogulnak mint család a különböző problémákkal. Életük figyelését magával ragadóvá teszi a produkció humán erőforrás-készlete. Lázár Zsigmond szerezte a zenét, s a dalokat ragyogóan adják elő a játszók, főleg a lányok, Nagy Viktória Évával az élen. Márikát, vagyis Dénes Emőkét Szombathelyről hozta Kovács Géza rendező, ahol korábban már színre vitte ezt a darabot. Magam is Szombathelyről őrzöm Dénes Emőkét, a Jeles András rendezte József és testvéreiből. Azóta tudom, hogy e finom színésznő színpadi személyiségében pont ideális arányban vegyül a líra és a dráma. Jól illik hozzá a Bogdán Zsoltot idéző szemű Hajdú Péter a maga melankolikus férfibájával.

Nagy Viktória Éva, Dénes Emőke, Hajdú Péter, Telenkó-Oláh Tímea

Hőseinknek idővel kisbabájuk is lesz, sőt kis babákat készítenek, azokat árulják a környéken. Jószerével minden működik átvitt értelemben is ebben a gazdag, bölcs, mély érzésű, színes és játékos kedvű előadásban. Amikor az utolsó aranyhajszál hívására érkező Angelika szárnyakat ad a házaspár csikójának, amelyik el akar repülni, akkor azt úgy is értjük, hogy a gyerekeik felnőttek, elmennek, a szülők magukra maradnak. Már régen nem Máriskó és Gergőce ők, hanem alighanem Mari néni és Gergő bácsi a nevük.

Kedves, idős párként ismétlik meg a kezdést az utolsó jelenetben. Az asszony ül a széken, mellette bőrönd. A férfi áll, vár, majd megfogja a nő kezét és kimennek az ajtón. Most már nem gondolok deportálásra, emigrálásra. Talán nem is mennek el, hanem csak egyszerűen nem maradhatnak tovább. Elmúlt az élet.

Stuber Andrea

(Színházi Kritikusok Céhe)

Galuska László Pál: Madarak voltunk (debreceni Vojtina Bábszínház)
Játsszák: Dénes Emőke m.v., Hajdú Péter, Molnár Endre m.v., Nagy Viktória Éva, Oláh-Telenkó Tímea, Reschofsky György, Schneider Jankó
Dramaturg: Khaled-Abdo Szaida
Zene: Lázár Zsigmond
Tervező: Boráros Szilárd
Rendező: Kovács Géza
debreceni Vojtina Bábszínház, 2018. június 1., kb. 160 néző

Ön megosztotta már?

3 Responses to Repülnek

  • Kedves Stuber Andrea!
    Köszönöm szépen a kritikát. Örömmel olvastam. Mindössze annyi hozzátenni valóm lenne, hogy a darab itt közölt mottó-versét nem Daróczi Ágnes, hanem én írtam. A madarak voltunk-cím és motívum származik a Daróczi-meséből.

Vélemény, hozzászólás?