Velem mindig történik valami
SICC Production – Budaörsi Latinovits Színház
A SICC Production csapata a Budaörsi Latinovits Színházzal közösen állított színre egy ötletes, kreatívan játékos ifjúsági előadást Janikovszky Éva szövegeire alapozva. Novák Eszter rendezése és a fiatal színészcsapat interaktív játékossága meg tudja győzni a kiskamaszokat (és a közönségben található pár felnőttet is) arról, hogy a Janikovszky-hang nemcsak érvényes sok évtized múltán is, de kimondottan inspirál arra, hogy új elemek is megjelenjenek a közös játékban. A produkció így a lehető legközelebb tudja hozni a színházi élményt a mai, Alfa-generációs gyerekek világához.
A művelődési ház meglehetősen szűk és sötét terét ötletesen használja fel az öt fiatal színész: a kiskamasz közönség körbeüli őket két sorban, de néhányan „felülről” is lenéznek rájuk, a játszókra, mintha ők lennének a felnőttek, hiszen többen a kis színpadon ülnek, ahonnan gördeszkarámpa vezet le az eredeti zsöllyeszintre, a fő játéktérre. Ezenkívül egy szintetizátor az egyetlen állandó díszletelem, így az előadás energiáját és tempóját nem akadályozza semmi: az öt színész ki-be-föl-alá jár, ugrál, fut, fekszik, csúszik-mászik, gördeszkázik, tollasozik, focizik előttük és nekik, már a kezdetektől bevonva a közönséget a játékba. „Dobd vissza”, kérik, ha elszabadul a tollaslabda, és ez az interaktív erős szándék és figyelem jellemzi végig a munkájukat. Így – ezt külön követtem – el tudják érni azt, ami talán a legnehezebb egy kamaszközönségnél: előbb-utóbb még a legszemérmesebb fiú vagy lány is elmosolyodik rajtuk vagy miattuk, és részesévé válik a nagy közös játéknak.
Játékot mondok, mert ez az előadás alapélménye (ebben is a Janikovszky-könyvek és a Réber-illusztrációk lényeges elemét visszhangozza), de komoly a játék. Nemcsak vicces, ahogy elveszett tacskóvá, Pacsitacsivá válik Kerek Dávid az orrunk előtt, vagy kanyargó kígyóba állnak össze a kapucnis pulcsis színészek, de egyben jól érzékelhető és átélhető mindaz a fájdalom és félelem is, ami a gyerekek-kiskamaszok világát áthatotta régen és ma.
A kortársiasításban persze segít, hogy az előadás beépíti a Budaörsi Jókai Mór Művelődés Ház gyerekvers-pályázatának verseit is, a fortnite-os gamerkultúrát, mai szlenget (side eye, boomer) de az igazi emberi érzések változatlanok. A felnövéstől való szorongás („most dől el a Bori jövőképe”), az iskolai és testvérharcok, a hirtelen változó kamasztesttel való küzdelem („pocsék vagyok…”) mind-mind örök emberi élmény. E közös játékban össze tud kapcsolódni a kiskamasz néző, aki most éli át és a fiatal színész (vagy felnőtt néző), aki jól emlékszik minderre.
A kisebb gyerekkori szorongásoktól (kutya elvesztése, testvérféltékenység) a nagyobb kamaszok függetlenedési vágyáig (Padlásklub-jelenet), a barátokkal való gondokig széles skálán megjelennek mindazok a problémák és kérdések, melyek ezt a korosztályt foglalkoztatják. A színészek a közönség szinte állandó bevonása mellett még arra is figyelnek, hogy ha a Janikovszky-szövegben olyan fogalom merül fel, ami egy mai 10-14 évesnek nem biztosan érthető, megmagyarázzák („a rádió… mint a Spotify, csak…”). Ez talán kevésbé szerencsés, mert picit iskolaszagúvá teszi ezeket a pillanatokat – épp olyanná, amit az előadás maga többnyire okosan és ötletesen elkerül.
A mozgás mellett a zene lényegi összetevője az élménynek, és ez szerencsésen hangol össze két külön dolgot. Egyrészt (kis)kamasz korban a zenehallgatás különösen fontos az érzelmek megélésében, másrészt a SICC (sokszor saját) zenei alapra épülő produkciókkal dolgozik mindig. A központi elemként használt szintetizátor mellett felbukkan hegedű, több gitár, cajon (dobozdob), sok ének, rap, kórus, sőt, közös énekeltetés (ez talán nem mindig működik, most épp tartózkodóbb volt a közönség).
A másfél órás előadás-játék sosem ül le, nincsenek benne üresjáratok, és ami a legfontosabb: izgalmasan és hitelesen hangzik a huszonéves férfiszínészek szájából is a gyerek- és kamaszperspektíva. Ehhez a kapucnis pulcsi, gördeszka és baseballsapka kevés lenne, ez szép és dicsérendő színészi teljesítmény. Ők öten úgy tudják a gyereket-kiskamaszt játszani, hogy közben nem engedik el teljesen a fiatal felnőtt-énüket, így a közönség az érzelmi azonosulás mellett egyben reményt is kaphat: talán mégsem olyan borzasztó dolog felnőni.
Pikli Natália
(Színházi Kritikusok Céhe)
Velem mindig történik valami (SICC Production – Budaörsi Latinovits Színház)
Janikovszky Éva szövegeinek felhasználásával
Szereplők: Kerek Dávid, Fülöp Kristóf/Turi Péter, Liber Ágoston, Krasznai Vilmos, Sas Zoltán/Vatamány Atanáz
Díszlettervező: Sike Gábor
Jelmeztervező: Szabó Dorka
Zeneszerző: SICC Production
Gamer szakértő Balogh Attila
Rendező: Novák Eszter
Fotó: Budaörsi Latinovits Színház – Borovi Dániel
