A varázsfuvola
Salzburgi Marionettszínház
Nekünk is vannak szépkorú, nagy múltú bábszínházaink, amelyek még a XX. század közepén alakultak, és ha netán változó elnevezésekkel is, de azóta működnek. Hanem egy száztizenéves bábszínház budapesti vendégjátéka mégis áhítatos csendre készteti az embert eleve. És esetünkben történetesen az eleve után is.
A Salzburgi Marionettszínház az első bemutatóját 1913. február 27-én tartotta Mozart korai zeneművéből, a Bastien és Bastienne című egyfelvonásos daljátékból. (A korait úgy értsük, hogy a szerző 12 évesen komponálta.) A színházalapító, a szobrász Anton Aicher azt célozta, hogy a marionettbábok ne pusztán játékszernek hassanak, hanem már-már igazi színészi alakításokra legyenek képesek a mozgatójuk jóvoltából. Ehhez az igényéhez igyekezett megteremteni a szükséges technikát. Kitalálta a salzburgi keresztnek nevezett fa irányítókeresztet, amelyhez akár negyven zsinór is csatlakozhat, hogy a bábok képesek legyenek a lehető legfinomabb mozdulatokra.
Az alapító vezetőt a színház élén a fia, majd az unokája követte, s ezenközben a technika is csiszolódott, a szükséges mértékben modernizálódott a színpad anélkül, hogy az előadások veszítettek volna precíziós klasszikus jellegükből. A mesterien faragott marionettbábok, a kézzel varrt, részletgazdag jelmezek – minden az illúziókeltő látványt szolgálja, ami tökéletesen illik például a Mozart-operákhoz. Ezeket előszeretettel játssza a salzburgi társulat. A varázsfuvola történetesen 74 éves előadás, és nyilván épp úgy nem öregszik, mint maguk a fabábok. Miközben a játszóknak cserélődniük kellett, és jól el lehet képzelni, hogy az eredeti szereplőgárdához képest már talán a dédunokák bábszínésznemzedékénél tartunk.
A MüPában, pontosabban a Fesztivál Színházban vendégszereplő salzburgiak kedves előzékenységgel megmutattak szinte mindent, ami a rövidített verziót, az egyórásra sűrített A varázsfuvolát körülveszi. A színpadon úgy helyezték el a bábszínpadot, hogy a helyünkre leülve láthatjuk nemcsak az enyhe homályba burkolózó színpadot és a levegőben lógó két bábfigurát, hanem a színpad fölötti játszóteret is: emelt járást, fémvázakat, tartórudakat. Elénk tárják a színészek helyét, ahonnan a bábokat leeresztik, kezelik, mozgatják.
A nyitányra mindenki besiet, rendezkednek, díszleteznek, takarítanak, port törölnek, pakolnak a leendő játszók. Közben a bábok is bejönnek, beszaporázik türelmetlenkedve. Alighanem szeretnének már kezdeni. Úgy kell őket kitessékelni, lehessegetni a színpadról. Már ekkor elbűvölve észlelhetjük, hogy ahány bábfigura betolakodik idő előtt a színpadra, annyiféle különböző karakternek mutatkozik mind, már önmagában a járása alapján is. Tamino peckesen vonulászik. Pamina valósággal röpdös. Papageno trappolni és csoszogni is tud, de még a köpenyt viselő bábok sem csak úgy mennek vagy vivődnek, hanem ők is lépkednek annak rendje és módja szerint, ez jól látszik a hosszú ruhájuk esésén, mozgásán.
A járáson túl is: mennyi kecses fejmozdulat, kifejező nyaktartás, játszó hát! Mintha minden porcika önállóan tudna mozogni. Az Éj királynője három udvarhölgye három egyforma báb, azonos, dús jelmezben. És mégis: a színészek a bábok mozgatásával eltérő állapotokat és egyéni karaktereket jelenítenek meg. Miután füstben-ködben likvidálták a Taminóra veszélyes sárkányt, mindhárman szeretnének egyedül lenni az alvó herceggel. Némi zavar és tanácstalankodás után magára hagyják az ifjút, de egyikük kicsit hátra marad, vívódig egy darabig, majd lemondó testtartással, talán sóhajtva is, társnői után megy.
A produkció zenéjét több opera-előadásból gyűjtötték ki az alkotók. Természetesen szelektáltak, nincs például Sarastro-ária, és az Éj királynőjének legismertebb trillái sem hangoznak el. Voltaképp Papageno mutatkozik főszereplőnek, ez a bohókás, izgága, szökdécselő alak, akinek a fenekén a toll is mozog, és aki annyira el tud keseredni, mint Balga – szintén hajlamos felakasztani magát. A tollfuvallaton érkező Papagena azonban megoldást hoz majd hősünk életére.
Az előadás legbájosabb jelenetében Tamino megfújja a varázsfuvolát. A zenére marionettállatok óvatoskodnak be a színre. Kétpingvingyermekes pingvin, pelikán, oroszlán. Kecses kiselefánt tökéletes ormányzástechnikával, nyurga zsiráf. Nagy a világ állat- és emberkertje, s mindkettőt képes elvarázsolni a muzsika.
Stuber Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)
Mozart: A varázsfuvola (Salzburgi Marionettszínház)
Bábjátékosok: Philippe Brunner, Anne-Lise Droin, Pierre Droin, Vladimir Fediakov
Edouard Funck, Marion Mayer, Philipp Schmidt, Ursula Winzer
Díszlet: Günther Schneider-Siemssen
Jelmez: Friedl Aicher
Technika: Alexander Proschek
Rendező: Thomas Reichert
