(a 2003/2. évf. 1-2. összevont, nyomtatásban megjelent lapszámból)
Csáki Judit: A kritika sine qua nonja (részletek)
Színház, 2003. február
„…A baj egyszerű: a színikritika általános színvonala nem jó.
Ennek sok oka van. Az egyik a képzés hiánya – a színikritikus ma is leginkább „keletkezik”, önképzés és -művelés, valamint véletlenek halmaza folytán. Lehet és kellene vitatkozni arról, hogyan változtassunk ezen…”
„…a műalkotás nem önmagában, izoláltan és mintegy a semmiben lebegve jelenik meg, hanem kontextusban. Mi több, ez a kontextus adott esetben sokkal tágasabb, mint a környező alkotók és alkotások köre, merthogy nemcsak a művészettel, hanem a társadalommal is érintkezik. A kritikának saját kontextusa is van, amelynek bizonyos vetületei értelemszerűen fedik tárgyának kontextusát.
Tehát: a kritikának – szemben például a tudománnyal – némiképp korlátozottabb a szabadsága, mert dolga van, amit el kell végeznie. A kritikusra éppen úgy hat dolga végzése közben ez a fentebb említett kontextus, mint a műalkotás; és ha minőségérzéke, valamint ízlése rendben van, ezt a komplex hatást közvetíteni is tudja…”
„…nincs „helytelen út” a befogadó előtt, s ha mégis, az nem az ő, hanem a produkció hibája. Valamint: nem lehet őt azzal sújtani (amivel egy kritikust például igen), hogy egy érthetetlen és ilyenformán élvezhetetlen előadást újra megnézzenek, csak azért, hogy kikecmeregjen bármilyen zsákutcából A művészeti befogadás nincs ingyen, de szakembernek nem kell lenni hozzá…”
„…A vélemény megalapozottsága nem tudományosságot, hanem szakmaiságot jelent; és nem színházi szakmaiságot, hanem kritikusi szakmaiságot. Nem tudományos elemzéseket akarunk közölni, hanem minőségérzékkel és jó ízléssel – a kritikus két legfőbb erényével -, valamint olvasható, érthető, sőt: közérthető stílusban – kritikus harmadik legfőbb erénye! – megírt cikkeket…”
„…A művészetkritikával foglakozó bőséges szakirodalom egyik legterjedelmesebb része a kritikus pozíciójával foglakozik. Fapados fordításban azzal, hogy vajon hol helyezkedik el a műbíráló a műalkotáshoz és a befogadókhoz képest; még fapadosabb fordításban: az alkotókhoz vagy az „egyszerű nézőkhöz” van-e közelebb. Színikritikusok számára ismerősebb fölvetésben úgy hangzik ez a dilemma, hogy vajon a színházi szakma része vagyunk-e, vagy az újságíróké… „
„…A kritikus pozíciója (és optimális esetben a személyisége is) szuverén. Hogy a véleményéről már ne is beszéljünk….”
„…a mai magyar színikritika valóban eléggé gyatra. De nem a (kevéssé létező) napi- és hetilapkritika ludas ebben. Hanem a számos szaklap vagy a szaklapköntösbe bújt rossz bulvár is. A kérdés az, hogy – és innen kezdve söpörjön ki-ki a saját portáján – melyik lapban hány olyan kritika jelenik meg, amelyik a rosszról állítja, hogy jó, és megfordítva; adott esetben a néhány hozzáértő kritikust is igen kedvezőtlen kontextusba helyezve. Hogy hány olvashatatlan dilettáns írásmű sorakozik egymás mellett, amelyeknek az a legeslegkisebb hibájuk, hogy nem eléggé tudományosak. Hogy melyik lap van tővel-heggyel összehányva, mindenféle hamis, ám annál öntudatosabban és offenzívabban hangoztatott szerkesztési koncepciók alapján. Aztán hogy itt vérre, azaz pénzre megy a harc, és az eszközökben nincsen válogatás, azt se feledjük. Hát ettől is rossz a színikritika, nemcsak a szaknyelv hiányától.”
