Csák György villáminterjúja Vidovszky Györggyel

Spirituszonline.hu Facebook-oldal, 2020. október

 

Csák György:  2020. szeptember 10-én volt a Kolibri Pincében a Tipli bemutatója a rendezésedben. Adódik a kérdés: hogyan jutottatok el a bemutatóig? Nyilván nem volt szokványos próbaidőszak. A blogodon olvasható, hogy március 13-i bemutató lett volna.

Vidovszky György: Valójában ez a szeptemberi a második nekirugaszkodásunk, de az első hivatalos bemutatónk a Tipliből. Ugyanis márciusban éppen a nyilvános főpróba napján hozott rendelet miatt már nem tudtunk közönséget fogadni, így a főpróba és a bemutató zárt ajtók mögött történt meg: lejátszottuk az előadást, mert ennyivel tartoztunk magunknak a sok befektetett munka után. Most szeptemberben, mivel lényegében véve már készen voltunk, „megismételtük” a főpróbahetet és így végre hivatalosan is bemutathattuk a Tiplit. Nehéz volt visszaszokni közel fél év kihagyás után. Sőt, a színészeknek, mivel azóta nem voltak színpadon, külön időt jelentett, míg visszataláltak a saját hangjukhoz, magabiztosságukhoz. A darab egyébként is különleges, ugyanis Krausz Attila regényéből, a színészek improvizációinak felhasználásával Tasnádi István írta a szöveget, ami nagyon személyes hangvételű. Minden hamis megszólalás, ún. színészkedés azonnal lebukik. Ezért is kellett idő a visszazökkenéshez.

Cs.Gy.: Világos. A kritika alapján ez sikerült. Mármint a visszatalálás az előadáshoz.

V.Gy.: Igen.

Cs.Gy.: Kétlaki életet élsz, ami most lehetetlennek tűnik az utazási korlátozások miatt. Hogyan érintette a munkádat a vírus? Szintén a blogod mutatja a sok elmaradt előadást, ami nem újdonság sajnos máshol, másoknál sem.

V.Gy.: A kétlakiság miatt valóban általában sokat utazom Dublin és Budapest között. Régen nem fordult elő, hogy ennyi időt töltöttem volna megszakítás nélkül kint, mint most március óta. Szeptemberre visszajöttem Budapestre részben a kolibris bemutató miatt, valamint a tatabányai MOST Fesztiválon zsűriztem. De hogy októberben vissza tudok-e jönni felújítani néhány futó rendezésemet, ahogy eredetileg terveztem, azt nem tudom. És azt sem tudom, hogy az évad hátralévő részére tervezett munkáim hogy alakulnak. Most vannak dátumok a naptáramban, ahogy a megvásárolt repülőjegyek is megvannak, de hogy mi hogyan változik a következő hetekben, senki nem tudja megjósolni. És ebben éppen a bizonytalanság a legrosszabb. Az első hullám alatt tudtuk, hogy az előző évad munkái elmaradnak, de nyár után sokan reménykedtünk abban, hogy a színházi élet, ha korlátozásokkal is, de újraindul. Napról napra változik a helyzet, hogy mikor melyik színház zár be hosszabb-rövidebb időre, a közönség sok színházban el-elmaradozik, a gyerekeknek és fiataloknak játszó színházak működése lényegében véve megbénult. A tanárok nem szervezhetnek iskolán kívüli programokat, ezért az évtizedek óta működő csoportokra épülő bérletrendszer ebben az évadban befagyott.

Cs.Gy.: „Drama pedagogue” vagy. Drámapedagógusként tanítasz még? Anno a Vörösmarty Gimnáziumban nevelted színházra és életre a tanulókat.

V.Gy.: Tizenhét év után 2011-ben abbahagytam a rendszeres tanítást. Sajnos sem a kétlakisággal, sem a rendezői munkáimmal nem tudtam már összeegyeztetni az órarendet, ezért fájó szívvel abbahagytam a vörösmartys pályafutásomat. Azóta is nagyon hiányzik, ezért mindig, amikor lehetőségem adódik, elvállalok kurzusokat, az utóbbi években a Nemes Nagy Művészeti Szakgimnáziumban. Időközben Dublinban kaptam lehetőséget, hogy vendégtanárként kurzusokat tartsak először a St Patrick’s College-ben, majd a Dublin City Universityn. Ez utóbbiban – kollégáim biztatására – jelentkeztem a doktori iskolába, hogy előbb-utóbb akár rendszeres oktatói munkát is vállalhassak, úgyhogy most kint harmadéves doktorandusz hallgató vagyok.

Cs.Gy.: Mint pedagógust és rendezőt is érint a kérdés: amikor rendezel, nem merül fel benned ez a kettősség? Mármint, hogy megküzdj a tanári, oktatói állapotoddal is?

Kolibri Színház: Tipli

V.Gy.: A kettősség lételemem: végzettségem és lelkem mélyén tanár vagyok, de rendezőként dolgozom lassan húsz éve. Itt sokan úgy tudják, kint élek, kint pedig hiányolnak – főleg a családom –, hogy túl sokat vagyok távol. Itthon hangsúlyossá válik az írországi identitásom, kint pedig a magyar. A rendezői munkámban nagyon fontos szempont maradt a tanári attitűd: vagyis, hogy a művészi alkotás – számomra létező – létjogosultsága a tartalmi hatásában, ha úgy tetszik a „tanításban” rejlik, ami sokszor kíméletlen kérdések felvetésével jár. Ezért is érdekel olyan fáradhatatlanul a kifejezetten kamaszoknak, vagy gyerekeknek készülő színházi produktum, és kevésbé a felnőtteknek szóló mainstream. Egyszer Molnár Gál Péter azt írta egy kritikában rólam, hogy a „pedagógusdühömnek” minden műfaj megfelel. Valószínűleg azért maradt meg bennem ez a mondata, mert nagyon találónak érzem.

Cs.Gy.: Mennyire vagy közéleti ember? Több aktuális téma van, konkrétan, hozzánk közelebbi az SZFE kérdésköre és/vagy Galántai Csaba írásával kapcsolatban a magyarországi bábszínházak petíciója.

V.Gy.: Nem vagyok aktív a közéletben, de természetesen megvan a véleményem, és ennek, ahol helye van, hangot is adok. Sajnos egyre több olyan darab kezd érdekelni, amik valahogy reflektálnak megromlott közállapotainkra. A magyarországi politikai és – ha tetszik – ideológiai megosztottság rendkívül zavar, ahogy nagyon sok kollégámat, barátomat is. A politika és a hovatartozás ténye olyan erőszakosan tolakodott be az életünk minden részébe, mint például a munkánkba, amiben nem lehetne helye. A feleségem, aki ír származású, eleinte egyáltalán nem értette, hogyan történhet meg itt az, hogy egy politikai párt tüntetést szervez a Nemzeti Színház előtt, mert az a téma a parlamentben, hogy az igazgató „romboló erkölcsű” előadást rendezett. Ez az Alföldi-korszak alatt történt. Kint nem ezen a szinten folyik a vita, ha van. Bár általában nincs is ilyenről. A művészet tudvalevőleg szabad. Azt szoktam mondani, hogy az írek – akik hagyományuk szerint erősen konzervatív, katolikus nemzet – annyira magabiztosak a saját értékrendjükben, hogy gond nélkül befogadják a többségtől eltérőket: néhány éve elsöprő többséggel szavazták meg például az azonos neműek házasságát, az abortuszhoz való jogot, és ugyanezt a nyitottságot tapasztalom erős akcentussal rendelkező külföldiként is, hogy befogadóak, nyitottak, nem félnek a bevándorlóktól, pedig ott nagyon sok van belőlü(n)k. Lenne mit tanulnunk tőlük.

Bár azt még nem kérdezted, de az évadról szívesen beszélnék…

Cs.Gy.: Kérlek, hogy beszélj róla 🙂

V.Gy.: Az eredeti tervek szerint novemberben kezdjük próbálni A csillagszemű juhászt Szálinger Balázs átiratában a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. A kollégáimmal, Juhász Nóra díszlettervezővel és Monori András zeneszerzővel már szinte mindent előkészítettünk, nagyon várjuk, hogy elkezdődjön a munka színészekkel. Közvetlenül utána Tatabányán rendezek, Tasnádi István Közellenség című darabját Király Attila, Danis Lídia és Dévai Balázs főszereplésével. Tavasszal két, interaktivitásra épülő produkcióra készülünk: a kecskeméti Ciróka Bábszínház felkérése középiskolásoknak szóló osztályteremszínházi előadást hozunk létre Orwell Állatfarm című regénye alapján Horváth János Antal átiratában. Végül pedig a Kolibriben mutatunk be interaktív játékot, amit a PlayOn! nemzetközi együttműködés keretében hozunk létre, ebben Eck Attila és Gyevi-Bíró Eszter az alkotótársaim.

Cs.Gy.: Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdésekre.