Kovács Géza köszöntése
Kovács Géza Blattner-díjas bábművész, színész, rendező tavaly fejezte be 15 éves igazgatói tevékenységét a szombathelyi Mesebolt Bábszínházban. Utódja Csató Kata lett. Kovács Géza a 65. életévét betöltvén nyugdíjba vonult. Ez alkalomból múlt szombaton összegyűlt a bábszakma a Meseboltban, hogy összbábszínházi produkcióval és ajándékokkal lepje meg a közmegbecsülésnek örvendő alkotót.
Ha Kovács Géza nem lenne, akkor sok minden nem lenne, vagy máshogy lenne. Amiért kár lenne.
Kovács Géza nélkül talán nem járhatnánk arra a kedves helyre, abba a barátságos és színvonalas bábszínházba, amelyet igazgatóként a társaival együtt Ciróka Bábszínház néven megteremtett Kecskeméten, a korábbi pártházban. Esetleg nem lenne kétévente Kecskeméten nagyszerű bábszínházi találkozó, amelynek kezdeményezője volt. Talán a zalaegerszegi Griff Bábszínház létrehozásának sem állt volna neki 2004-ben senki más. Meglehet, a Mesebolt nem alapított volna Életműdíjat, amelyet első alkalommal a 15 év után leköszönő igazgatójának, Kovács Gézának adott át, aki nemcsak a 29 rendezésével vette ki a részét a szombathelyi bábszínház tartalmas, sikeres, szakmailag is nagyra értékelt korszakából, de a nyitottságával, az érzékenységével, a kortársi szemléletével is hozzájárult a bábművészetünk jelentős fejlődéséhez és előrelépéséhez. Ha ő nem, akkor ki tűzte volna műsorra a Jeles András rendezte megrendítő József és testvéreit – amely felnőttelőadást mindössze négyszer volt módja a Meseboltnak eljátszani –, vagy az olyan bátor produkciókat, mint például a Lili és a bátorság.
Kovács Géza híján talán egy fokkal kevésbé erősen lenne védve és őrizve a Kemény Henrik-hagyomány. Nélküle alkalmasint szűkebb tér nyílt volna a vásári bábjátéknak és az utcaszínháznak az utóbbi évtizedekben. Az SZFE bábszakos növendékei kevesebbet tudnának szakmaiságról, bábtechnikáról, kollegialitásról, morálról, hitelességről. A tudásából és tapasztalatából talán nem jutott volna olyan sok azokba a színházakba, ahová Kovács Géza, ha nincs, nem mehetett volna el rendezni: a kolozsvári Pucktól kezdve a Kövér Bélán át a Vojtináig, a Budapest Bábszínházig, a Napsugárig, a Csodamalomig, a Kabócáig, a Harlekinig. A Nemzeti Színháznak is szüksége volt rá a több száz előadást megért Holdbeli csónakos bábvonulatához. Az is elképzelhető, hogy Kovács Géza hiányában a bábszakma nem lenne ennyire egységes, elhivatott és szakmaiság elvű, együttműködő és elválaszthatatlan, annak ellenére vagy épp azért is, mert Kovács Géza tudni szokta, mikor kell nyilvánosan kiállni valamiért vagy valamilyen támadással szemben.
Mindebből egyértelműen kitetszik, hogy a mai magyar bábszínház számára Kovács Géza voltaképp nélkülözhetetlen. A nyugdíjba vonulása csak úgy képzelhető el, ha marad is. Tehát Isten vele és Isten hozta!
Stuber Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)
Fotók: Kaczmarski Ágnes
