A kőszínházak nyitása a fiatalok felé
Beszélgetés Neudold Júlia színházpedagógus műhelyvezetővel
– Mikor kezdődött az Örkény Színházban az ifjúsági program, és hogyan viszonyul egymáshoz a két programotok, az ÖrkényKÖZ és az IRAM?
– 2012-ben indult el az ifjúsági programunk, amelyhez hamar csatlakozott pedagógusprogram is. Akkor még IRAM – Ifjúsági Részleg és Alkotóműhely néven működtünk. Ám a növekvő igényt követve bővült a kínálatunk. Így lett az IRAM-ból ÖrkényKÖZ Műhely, ami most már minden korosztályt megszólít. Amióta pedig saját játszóhelyünk van az Asbóth utcában, részvételi és közösségi munkamódszerekkel készülő produkciókat is csinálunk. Az ÖrkényKÖZ szerves része a színháznak. A színház közösségi és részvételi alkotóműhelye vagyunk, igen gazdag, diverz tevékenységgel.
– A mottója pedig: „A színház közösségi tér. Ne csak nézd!”
– Pontosan. Ez a hozzáállás már a színház missziója is, hozzátartozik az arculatához. A KÖZ-ben hat munkatárs dolgozik, és lényeges, hogy a színház többi munkatársával szoros együttműködésben zajlik a munkánk, mert csak így, csapatmunkában tudunk igazán jól működni.
– Hogyan bővült ki a tevékenységetek?
– Továbbra is csinálunk foglalkozásokat az előadásokhoz kapcsolódóan, főként középiskolás osztályoknak, olykor általános iskolásoknak is. A gyerekelőadásokhoz feldolgozót, a középiskolás csoportoknak pedig ráhangoló foglalkozásokat tervezünk. Ezekkel a színházi játékokkal személyes kapcsolódási pontokat kínálunk a diákoknak, akik az adott színházi nyelvvel kísérletezhetnek saját élményű gyakorlatok során. Rögtön 2012-ben indult a színházi szabadiskolánk is, mindemellett kínálunk pályaorientációs foglalkozásokat, akkreditált képzést pedagógusoknak, verselemző foglalkozásokat a társulat közreműködésével, és a Fakt programunk keretében egy-egy iskolai osztály kísér végig egy-egy új próbafolyamatot. Intergenerációs programjaink is voltak. A generációk közti párbeszéd támogatása fontos vállalásunk. Pár éve volt egy projektünk a szabadiskolánkban, a Regénybelépő. Kortárs regényekhez terveztünk olvasáshoz kedvet csináló foglalkozásokat, majd olyan workshopokat, ahol kísérleteztünk a kiválasztott történetekkel, azon gondolkodtunk a fiatalokkal közösen, hogy miként működnének ezek színházi alapanyagként. Itt került elő a Klara és a Nap, és Dragomán György Máglyája is. A Máglyából inspirálódva egy közösségi színházi előadást hoztunk létre. Ebben megjelentek a fiatalok személyes történetei is. A nagyszüleikkel készítettek interjúkat közös főzések során, ezekből a beszélgetésekből és receptekből szerkesztettük össze a jelenetek szövegét.
A Klara és a Nap című regényből részvételi színházi előadás készült színészekkel, családi és osztályközösségeket várunk rá. Talán az egyik legizgalmasabb momentum ebben a közönséget bevonó zárójelenet, ahol a felnőttek és a gyerekek nézőpontja össze tud ütközni, és érvényes vita alakul ki belőle.
– Kevés az ilyen fórum.
– Ezért is nyitottunk errefelé. A színházi szabadiskolánkba, a Kaptárba 15-25 éves diákokat várunk. Itt minden évben alakul egy alkotócsoport. Hónapokon át együtt dolgoznak, közösségi, demokratikus munkaformákkal. Bár a folyamat a lényeg, a végére születik egy produkció is. A játékkedvük és a saját gondolataik, történeteik határozzák meg, mi lesz a végeredmény. Mi mentoráljuk a munkát. Azokra a diákokra is gondolunk, akik nem tudnak így elköteleződni, heti rendszerességgel járni hozzánk, ezért a Kaptárban rövidebb, akár egyalkalmas programokat is kínálunk. Közös színházlátogatásokat, beszélgetéseket szervezünk, workshopokat és foglalkozásokat hirdetünk meg. A kreatív írástól és imprós workshopoktól kezdve a díszletépítésen át a színházi munkákkal való megismerkedésig mindenféle van a kínálatban. Idén a színház több munkatársa részt vesz ezekben a programokban.
– Merre lehet még tovább építkezni?
– Idén lehetőségünk lesz újabb projekteket is megvalósítani, a European Cultural Foundationnak írt pályázatunk keretében. Régi álmunk, hogy együttműködjünk más színházak ifjúsági klubjaival, egyfajta hálózatot építve. Augusztusban a Merlin épületében fogunk nyári tábort rendezni, négy budapesti színház diákjait megszólítva, nemzetközi partnerek bevonásával. Elindítunk egy 8-10 fős Ifjúsági tanácsot is, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy segítsenek megtervezni a Kaptár és a nyári tábor programját, valamint véleményezzék a színház kommunikációs stratégiáját és repertoárját. Szeretnénk a fiatal generáció nézőpontját, energiáját közvetlenül becsatornázni egyes munkafolyamatokba. A tanács legtöbb ülése nyitott lesz más kaptárosoknak is.
– Van valamiféle szűrés, előfeltétel, hogy kik mehetnek kaptárosnak? És van tagdíj vagy jelentkezési díj?
– Az összes ifjúsági programunk ingyenes. A Kaptárba bárki jelentkezhet. A honlapunkról elérhető kérdőívet kell kitölteni hozzá. A színház sok mindent kap az idejáró fiataloktól. A kaptárosok véleményéből inspirációt merítünk, hiszen ők próbafolyamatokat követnek, tesztközönségként működnek. A főpróbák után kérdőívezünk velük, ez fontos visszajelzés. Ennek alapján tervezzük aztán meg a foglalkozásainkat is, így kerülünk közelebb ahhoz, hogy befogadóként miként működnek a mai fiatalok. Szerintem ezt nem is érdemes találgatni, hanem egyszerűen meg kell kérdezni őket. Ugyanezt gondolom az ifjúsági programkínálatról is – be kell vonni a fiatalokat a tervezésbe, a megvalósításba, az alkotásba, vagy a saját tanulási folyamatuk koordinálásába. Ha jól kérdezünk, akkor a reakciók világosan kijelölik az utat.
– A kaptárosok aktívak és szeretnek részt venni a dolgokban, de mit kezdtek egy interaktív programnál vagy előadásnál az olyan „külsős” közönséggel, amelyik esetleg passzív és nem is igen lehet aktivitásra bírni?
– Az előadásokhoz kapcsolódó foglalkozásokat úgy tervezzük, hogy a gyakorlatok rugalmasak, esetenként helyettesíthetők legyenek másik, kevesebb aktivitást vagy szereplést igénylő formákkal, ha azt érezzük, hogy a csoportnak az hasznosabb. A lényeg, hogy jól érezzék magukat a színházban. Sok mindenből következhet passzivitás. Lehet, hogy iskola után, nyolc tanóra és egy különóra után hoznak egy csoportot. Ebben az esetben én, foglalkozásvezetőként rakok bele több energiát az alkalmazkodásba. A zavart általában le tudjuk küzdeni. Úgy építjük fel a foglalkozások gyakorlatait, hogy ezek játékélményt adjanak, ne feladatokat. Az előadásnak olyannak kell lenni, hogy biztonságban érezze magát az is, aki visszahúzódóbb. Az aktivitásnak, a bevonódásnak különböző szintjei és formái vannak, fontos, hogy mindenkinek komfortos legyen a jelenlét. Én nem szeretem a forszírozást.
– És mi a helyzet az olyan iskolai csoportokkal, amelyekben viszonylag sok a magatartás-problémás, a figyelemzavaros vagy a hiperaktív? Gondolom, ilyennel is találkoztok.
– Ha foglalkozásról van szó, akkor a játékvezetőnek kell rugalmasnak lenni, és a csoportra, vagy az egyes résztvevőkre szabni a helyzeteket, a munkaformákat, vagy akár a foglalkozás hosszát, a játékvezetői humort, lendületet, fogalmazásmódot. Ez nem könnyű, de nem lehetetlen. Tapasztalat, idő kell hozzá, hogy egy foglalkozásvezető jól tudjon improvizálni. Alapvetően nem zavaró, hogyha a gyerekek bekiabálnak, túlpörögnek vagy trollkodnak. Az ilyen helyzetekre nálunk az az instrukció a színészeknek, hogy akkor ezzel kell menni, az ő humorukkal, az ő elevenségükkel, beledumálásukkal, akármivel, egyszóval akkor azt a játék részévé kell tenni. Az előadás a gyerekekért van, és nem fordítva.
Portréfotó: Szakács Eszter
