Óz, a csodák csodája
Weöres Sándor Színház
Ha esetleg Lyman Frank Baum bő 120 éves mesekönyve nem lett volna elég az örökzöldséghez, akkor Hollywood 1939-ben egyszer és mindenkorra gondoskodott arról, hogy Dorothy road movie-ja, az Óz, a nagy varázsló története sose menjen ki a divatból. A szerző maga folytatást is írt, vagy egy tucat kötetet, de lényegében csak az alapsztori maradt meg, annak született számos feldolgozása mindenféle műfajban.
A magyar báb- és nembáb színházak műsorán is időről időre felbukkan a mű. Schwajda György átiratát a szolnoki színház például rendszeresen bemutatja, legalább négy gyereknemzedék találkozhatott vele az elmúlt évtizedekben. Az egyikben történetesen játszott az a Szerémi Zoltán is, aki az e cikk tárgyát képező szombathelyi Ózban szerepel. (Alig hiszem el, de emlékezni vélek még Szakácsi Sándorra is szolnoki Totó kutyaként, pedig az a bemutató állítólag ötven évvel ezelőtt volt.)
A Harold Arlen és E. Y. Harburg nevéhez fűződő musicalváltozat viszonylag ritkábban kerül elő nálunk, ennek talán anyagi okai lehetnek, hiszen egy zenés darab a szerzői jogi költségen túl egyébként is anyag- és személyzetigényes. A Vígszínház mindenesetre szereti azt a változatot, kétszer is hosszabb szériát produkált belőle, először az 1990-es években Gárdos Péter rendezésében Pápai Erika Dorothyjával, majd 2015-től Marton László rendezésében, Szilágyi Csengével.
A szombathelyi Weöres Sándor Színház Halasi Dánielt hívta meg a mesemusical színrevitelére, aki gyakorlott gyerekszínházi rendező, és feltételezhetjük, hogy bevált, hiszen a szombathelyi színház következő évadának műsortervében is ott a neve, a Vesztegzár a Grand Hotelben mellett. Halasi Dániel bábszínházi jártassága talán azon a ponton is tetten érhető, hogy Totó megformálója egy izgő-mozgó, fehér, kistermetű kutyabáb, amit Gyulai-Zékány István boton vezetve irányít nagy odaadással. Amikor aztán Dorothyval a csodák birodalmába érnek, ott a műkutya át is lényegül Gyulai-Zékány Istvánná, és enyhe bizonytalanság után ügyesen két lábra emelkedik.
Az előadás látványtervezője az ugyancsak tapasztalt Mátravölgyi Ákos, aki fényes, ezüst színű szalagokkal szegélyezte a színpadot. Ezek jól világíthatóak színesre, és enyhe revü jelleget kölcsönöznek a produkciónak. A főhősök külalakja – Mari Dorottya nagyon is öntudatos hangú Dorothyjától Domokos Zsolt szalmás Madárijesztőjén, Balogh János páncélos Bádogemberén és Antal D. Csaba talpig kezeslábat viselő, érces tónusú Gyáva oroszlánjáig – teljesen hagyományos. Nagy Cili gonosz boszorkánya érdekes jelenség, ő ugyanis a masszív harangszoknyája alatt biciklibe oltott, hullámosra dizájnolt seprűt hord.
A történet szinte valamennyi helyszínén ott szorgoskodik, táncol, ugrál és csoportosul egy fiatal csapat, amelynek tagjait a szürke alapruhájukra adott kiegészítő jelmezek teszik hol mumpiccá, hol szárnyas majommá, hol nyugorrá. Mutatósak mumpicként, amikor mintha kék úszógumik gömbölyítenék ki a termetüket, a szemüket pedig, nagy, dülledt golyóként pálcán emelik maguk fölé. De a legsikeresebbek azok a nyugorok, akik narancssárga-fehér terelőkúp alakjában vonulnak színre. Amikor Dorothy három barátja megmenteni indul a lányt, akit a nyugorok boszorkányuralkodója foglyul ejtett, akkor Madárijesztőék a kavarodásban rafináltan szereznek álruhának egy-egy terelőkúpjelmezt, hogy magukat nyugornak kiadva a rableány közelébe juthassanak. Ez volt az a pillanat, amikor a közelemben ülő 4-6 évesek gurultak a nevetéstől.
Az Óz, a nagy varázsló meséje alapszinten a barátságról szól és a családról. Hogy lehetőleg ne utólag ismerjük fel a fontosságát, amikor már késő. (Ehhez képest meglepő azt olvasni, hogy szakemberek határozott állítása szerint ez voltaképp egy burkolt közgazdasági tanmese, amely valójában a monetáris politikát véleményezi.) Ami az Ózhoz fordulók kívánságait illeti, annak teljesítése itt kissé olcsó módon valósul meg: a Madárijesztő ész helyett diplomát kap, a Bádogemberben a továbbiakban nem szív dobog, hanem óra ketyeg, a gyáva oroszlán pedig bátorság helyett érje be kitüntetéssel. Szóval nem az derül ki, hogy megvan bennük, amire vágytak, hanem hogy valami semmit nem érő pótlék is megteszi. Dorothynak meg mindegy, mert ő így is úgy is hazajut a rubinpiros cipőjében. „Rubinpiros cipő” – ezt Nagy Cili élvezettel elrajzolt boszorkánya elragadóan viccesen tudja mondani. Egyszer egyébként megkérdezi tőle Mari Dorottya nyílt, egyenes, gyermekien tántoríthatatlan Dorothyja, hogy hogyan tud ilyen kegyetlen lenni. Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás – feleli a nyugorok népének vezetője.
Stuber Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)
Óz, a csodák csodája (szombathelyi Weöres Sándor Színház)
Írta: L. Frank Baum—Harold Arlen—E. Y. Harburg
Szereplők: Mari Dorottya, Domokos Zsolt, Balogh János, Antal D. Csaba, Orosz Róbert, Szerémi Zoltán, Németh Judit, Nagy Cili, Gyulai-Zékány István, Sipos László Márk, Hajdu Péter István, Bedőcs Fruzsina, Bertalan Maja, Binó Luca, Csorba Bence, Garas Szimonetta, Petőházi Bálint, Simon Ábel, Szabó Blanka, Teket Dóra, Toldi Viktória, Varga Tamás
Látvány: Mátravölgyi Ákos
Zenei vezető: Falusi Anikó
Koreográfus: Hojsza Henrietta
Dramaturg: Tóth Réka Ágnes
Hangosító: Simon József Zoltán
Világosító: Kiss Zoltán
Vetítés: Joós Márton
Rendező: Halasi Dániel
Szombathely, 2024. május 18.
Fotó: WSSZ – Mészáros Zsolt
