A fiú, aki sosem aludt
Budaörsi Latinovits Színház
Kenéz Ágoston darabjában van akaratlanul teleportáló kisfiú, földrajzi felfedezések, űrhajósok, négyféle boszorkány és még mikulás is, a kaotikus összecsipegetést pedig ennek a világteremtésnek a meglepő mítoszainál is erősebben olvasztják egybe a markáns szereplők és a lehengerlő színészi alakítások.
A főszereplő fiú történetesen időnként azért alszik, de csak akkor, amikor egy újabb barátság megkötésében elfárad, ekkor viszont teljesen máshol ébred fel, és soha többet nem találkozik a korábbi barátaival. Ez a több forrásból ismerős történetdinamika önmagában még nem lenne meggyőző, a helyzet viszont az, hogy a Georgita Máté Dezső által alakított ötévesforma kisfiú és a Pallagi Melitta játszotta, boszorkányforma magányos nő barátságának kibontakozása egyszerűen egyből figyelmet kér magának. Georgita Máté Dezső egyrészt úgy játszik egy hamvas és földöntúli elképzeléseiben szelíden határozott figurát, hogy az minden affektálást és álnaivitást nélkülöz, másrészt Pallagi Melitta úgy alakítja ezt a csípős humorú, makacsul elzárkózó nőt, hogy muszáj eleve alig várni, hogy megláthassuk a sündisznópáncél alatti melegséget. Ráadásul mindketten nagyon viccesek. Szóval miközben több ponton valószínű, hogy a fiatalabb nézők nehezebben követik a nehézkes, keretes-narrált struktúrát és a cselekmény körkörös visszakapcsolását, az előadás magjaként a barátság témája valóban nagyon tartalmasra sikerül.
A főszereplők mellett semmiképp nem lehet megfeledkezni Szőts Orsiról sem, aki egymást váltó epizódszerepekben Bó Szofinak elmesélt és azonnal meg is elevenedő kalandjai során a hátrahagyott barátokat játssza, és az előadás humorának szinte zászlóshajóját jelenti. Kenéz Ágoston szövegében vannak kifejezetten érettebb poénok is – a történelmi személyek átköltésének humorához valószínűleg még kevéske a négy év mint korhatár –, de Szőts Orsi játékának fergeteges nonverbális humora korosztályilag univerzális. Ennek egy kiemelkedő példája, hogy amikor Bó az űrhajós pánikrohamára plüssmackót javasol, Szőts Orsi olyan magától értetődő mozdulattal veti alá magát a terápiának, mintha annak lenne egy általánosan bevett, szokványos módja.
Bár az előadás prológusában inkább suták a mennyezet elmosódott fénypontjai mint csillagok, amelyek a darab mitológiája szerint kicsit sziruposan a valaha kötött barátságokat jelképezik, később Veronika Keresztesová látványtervezése Georgita Máté Dezső kísérődallamaival összhangban játékosan szórakoztató, egyúttal kuckós légkört teremt. Az egyszerű és nagyszerű, szokatlan háztető-helyszín kiválóan működik, és a jelmezek közül szót érdemel például a pihe-puhának tűnő űrhajósszkafander, amely egyáltalán nem zárja ki a váratlanul ámulatba ejtő szárazjégfüst használatát sem.
Nehezebb megítélnem azt, hogyan hat ez azokra a nézőkre, akik éppen életük első barátságainak megkötésénél tartanak, mert az előadás a korhatár ellenére érzelmi témáiban sokat nyújt a felnőtt közönségnek is. Szofi ugyanis attól olyan szúrós, hogy elvesztette a legjobb barátját, aki elköltözött – mégpedig akkor, amikor férjhez ment és gyereke született. Azzal, hogy Bó közel tud kerülni hozzá, Szofi egyúttal a barátság intézményébe vetett hitét is visszanyeri, és így képes rá, hogy a közte és a régi barát között tátongó, félelmetes életszakasz-kilométerek ellenére mégis tegyen egy lépést. Ez a nézőtéri szülőket is biztathatja, hogy legyenek valamivel toleránsabbak gyerektelen barátaikkal. Csak az a kár, hogy a Szofihoz hasonló, gyerektelen egykori barátok, amennyiben kicsit is rászorulnának Bó bölcsességére és Szofi bátorságára ahhoz, hogy újra felvegyék a fonalat, gyaníthatóan pont nincsenek jelen.
Gergics Enikő
(Színházi Kritikusok Céhe)
Kenéz Ágoston: A fiú, aki sosem aludt (Budaörsi Latinovits Színház)
Szereplők: Georgita Máté Dezső, Pallagi Melitta, Szőts Orsi
dramaturg: Szauer Lilla
díszlettervező / jelmeztervező: Veronika Keresztesová
zeneszerző: Georgita Máté Dezső
rendező: Kenéz Ágoston
2025.április.12. Budaörsi Ifjúsági Klub, kb. 35 néző
Fotó: Borovi Dániel
