Adtam neki – adtam neki!

nyito

Vitéz László és az elátkozott malom

Keljfeljancsi Komédiás Kompánia

Gabnai Katalin
2022. február 26.

Pest-Buda hajdani Fő utcájának, a mai Arany János utcának a Duna felőli végén, 1878-1880 körül építtette Brüll Gusztáv azt a bérpalotát, amire a mai nagyszülők mint úttörőházra, a kicsit fiatalabbak mint Aranytíz Ifjúsági Centrumra emlékezhetnek, s ami ma Aranytíz Kultúrház néven működik. Az, hogy a bátortalanul közeledő járókelőre ránéznek (!) a bejárat előtt beszélgető munkatársak, mi több, rámosolyognak, majd beterelgetik a szép számmal érkező, kisgyerekes családok közé, elfeledett jóérzéssel tölt el. Voltak valaha családias hangulatú művelődési házaink vidéken, ott éltem át hasonlót. De ez most Pest, annak is a legközepe, egy napfényes, hideg vasárnap délelőtt, amikor Vincze Lászlónak a Magyarság Háza által megtámogatott, ingyenes bábműsorára gyűl a kandi nép.

Vannak itt másfél évesek és vannak nagypapák is. Várakozunk. Azokat várjuk, akik regisztráltak az eseményre, de még küzdenek a családosok elindulási gondjaival. Az ifjúság jól elvan. Lyukas hátú, fekete műanyagszékeken ülünk, s ezekbe a lyukakba épp beleillik egy-egy kisfiúujj, úgy, hogy ezekre a rózsaszín kukacocskákra visító örömmel csap rá a mögötte ülő kisfiú, aztán cserélnek. Mikor már egy tűt nem lehet leejteni, elhalkulunk, s kezdődik a műsor.

A hosszúkás terem jobb elülső sarkában, egyetlen erős lámpával megvilágítva áll egy lentebb rózsaszínű, fölfelé pirosas, hagyományos méretű vásári bábparaván, vagyis egy bő négyzetméternyi alapterületet elfoglaló, titokzatos építmény. Benne és mögötte a már őszülő hajú bábos mester, Vincze László kezd bele a mutatványba. Róla azt tudom kideríteni később, hogy a kolozsvári Állami Bábszínház tagja volt, majd önállóságra vágyva kivált annak kötelékéből, s 1997-ben megalapította a Homo Ludens Alapítványt, és 1999-ben a Keljfeljancsi Komédiás Kompániát is. E kompánia keretén belül dolgozik azóta is, hol egyedül, hol társakkal, s legfőbb célja, hogy autentikus produkciókat vigyen el minél több magyarlakta településre. Magyar népmeséket, s azokból merítő magyar klasszikusokat (János vitéz, Lúdas Matyi), betlehemes játékokat játszanak. Mentoruk és több alkalommal rendezőjük volt a bábosok körében mai napig mély tisztelettel emlegetett, nagynevű művész, Kovács Ildikó, akitől sok segítséget kaptak. Mint Vincze László többször nyilatkozta, küldetésként élik meg a vásári bábjáték hagyományának felelevenítését.  Nos, épp ezt látjuk most a gyakorlatban.

Ahogyan azt a műfaj előírja, minden egyszerű, erőteljes és azonnal érthető. Fejét fogva jajgat egy kesztyűbábként megjelenő, bumfordi férfiú, ki mint megtudjuk, a jobb oldalon lévő malom gazdája, s az a baja, hogy nem tud bemenni a malmába, mert elfoglalták a szellemek. Betérne vigasztalódni a baloldalon lévő csárdába, ámde óriási szerencséjére szembe találja magát Vitéz Lászlóval, aki – remélt fizetségért cserébe – vállalkozik a szellemirtó hadműveletre. „Ez a beszéd molinári bácsi!” – rikkantja hősünk, majd sorra kitakarítja a nem odavalókat a malomból. „Akkorát koppintok a kupádra!” – harsog Vitéz László, s pontosan lehet tudni, hogy a mondat jó néhány belvárosi család életében meg fog ismétlődni, harsány nevetések közben. Ütlegelés, elzavarás, majd jön a megunhatatlan örömujjongás: „Adtam ne-eki – adtam ne-eki!” Már a fél közönség visít, mikor Vitézünk beindul a csárdába, hogy kihozza a „kocsmárosné leánykori báli legyezőjét”, az elementáris hatással bíró, a napot is elsötétítő, fekete serpenyőt.

„Én vagyok a Halál!” – gurgulázik a következő ellenfél, s ez az a pont, ahol érzékenyebb családok elhagyják a termet. Nem hallják a szelídítő választ: „Te vagy a legnagyobb szamár!”. Látható, s a kissé megszelídített, de jól felismerhető hangsúlyokból hallható, Vincze László produkciójának Korngut Kemény Henrik hírneves darabja, Az elátkozott malom szolgált alapjául. A műfaj nem kíván újítást. Évtizedek óta kipróbált módon működnek benne az ismétlődések és a fokozások. Ami nekem minden alkalommal meglepetésszámba megy, az az, hogy nem a halál, hanem az ördög a legnagyobb rossz a történetben, mégpedig annak is egy hármas variációja, az először fölbukkanó Paradicsompofájú, az őt követő Csokipofa, meg a Cuclifernek becézett fekete fejű pokolfajzat triója.

A magyar néphagyományban is vannak átjárókként számon tartott fontos helyek és kiemelt időpontok, amiken keresztül és az adott órákban könnyebben érhetik el a hősök a transzcendens birodalmakat. Térbeli átjáró például a kút, a tűz, a keresztút, időbeli nyílás az évkörben a Szent György-nap, a Luca-nap, egy napon belül az éjfél és a dél pillanata. A malom meg az a csuda hely, ahol a térbeli és az időbeli átjáró egyszerre kínálja magát. Gyerekként örülünk a zengő palacsintasütőnek, de Vitéz László tisztító akcióját felnőtt fejjel értékelhetjük igazán. Minden korosztálynak szóló, jó ritmusú játék, s egyben a hagyományátadás élvezetes eseménye volt, amit láttunk.

Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)

Vitéz László és az elátkozott malom (Keljfeljancsi Komédiás Kompánia)

Rendezte és játssza: Vincze László

Aranytíz Kultúrház, 2022. január 16., kb. 100-120 néző

SpirituszOnline logo


Örülne, ha megkapná a legfrissebb cikkeinket?

Akkor iratkozzon fel MOST a cikkajánlónkra és minden hétfőn reggel megkapja a kávéja mellé a legfrissebb cikkeinket!

Nincs levélszemét!

Ez is érdekelheti: ajánló, az elmúlt 3 hónap legjobb írásaiból