Együttes

toldi_220920_149_matheanadras

Toldi

Csokonai Színház

A Csokonai Színházban koncertszínházat csinálnak a Toldiból. Már csak azért is szerencsés Valcz Péter rendező döntése, mert az elbeszélő költemény – a műfajból következően – szinte csak narráció. Elő lehet adni felmondva vagy illusztratív módon elmesélve, és e két esetben az alkotó részéről különösebb energiabefektetés vagy fantázia nem szükséges, a végeredmény pedig nem lesz több, mint egy rendhagyó irodalomóra. És lehet hozzá találni olyan, releváns formát, ami akcióvá alakítja a dikciót. Nem könnyű, de a hosszú távú hatás miatt megéri.

Takács Dániel, Lehőcz Zsuzsa

Látszólag díszlettelen a Kóti Árpád terem. Az üres, pástszerű játszótér két hosszabbik oldalán ülnek a nézők, a bejárat felőli rövidebbik oldalt jó egy méter magas, majdnem üres színpad zárja le. A játék az attól legtávolabbi ponton indul, a színészek – az előadás narratívájában az Ilosvai Band performer csapat tagjai – az Előhangtól a Tizenkettedik énekig folyamatosan közelednek, hogy Kránicz Richárd, Lehőcz Zsuzsa, Pálóczi Bence, Takács Dániel, Varga Klári végül a kiskorú közönség számára tényleg sztárrá válva hajoljanak meg és távozzanak szűk két óra elteltével.

Pedig nem úgy kezdődik, hogy erre rá lehet csatlakozni, mert az unott és száraz tanórai anyagleadást, a kínos felelést, az amatőr színjátszást és a leereszkedően lazáskodó ifjúsági színházat egyaránt idézőjelbe helyező finom iróniát nehezen veszik a gyerekek. De mire az Első énekhez érünk – nem telik el sok idő – egyértelművé válik, ezt a Toldit másképp kell olvasni, mint az Európa Diákkönyvtár korábban felmutatott olcsó papíros, képtelen, funkcionális kiadását.

A semmiből, pontosabban a hangszerekből teremtenek világot a multiinstrumentalista színészek. A zeneszerzők, Darvas Benedek és Ádám Rita sokféle stílusból merítettek, amelyek organikusan kapcsolódnak az egyes énekekhez. A bikával kemény, villázós metálra számol le Toldi, a farkaskalandot rock festi alá, a cseh vitézhez értelemszerűen a Szomorú vasárnap dallamait társítják. Előkerülnek akusztikus és elektronikus hangszerek, fuvola, citera, hegedű, dob, cinek, melodika, harmonika és más egyebek, amelyeket nem csupán funkcionálisan használnak. A fuvola kitartva petrencerúddá alakul, a dob lesz a repülő és ki tudja, hol megálló nehéz kő; de az átlényegülés sosem csak egyszerű hasonlóság alapján történik, ihletett bábos gondolkodás fedezhető fel mögötte. Játszanak a szöveg zeneiségével, a felező tizenkettes ritmusával, a rímekkel, gyorsítanak, lassítanak. És játszanak a testtel is. Nem annyira koreografikusan, előadásteremtő erővel, mint egy fizikai színházi produkcióban, de a mozgás fontos asszociatív réteget jelent.

Énekről énekre változik az előadó, akinek a személyiségén akaratlanul átszűrődik a történet, így az Arany-mű is folyton új hangsúlyokat kap, új perspektívából bomlik ki. A színészek ki-kilépnek a szövegből, a történetet a 21. századból és az Ilosvai Band kontextusából kommentálják – jogos felvetésekkel és megjegyzésekkel, emlegetnek például egy korábbi tájelőadást, ahol ha nem is farkasok, de kutyák kergették őket –, ezzel is közelítik a nézőkhöz a 16. századból merítő 1846-os művet.

A színpadon mindenki lehet Toldi – bizony, még nő is! a közönség csont nélkül megszavazza Lehőcz Zsuzsát Miklósnak –, mindenki lehet hős, azaz teljes az egyenrangúság. (A nézői szubjektum mégsem írható felül, nálam Takács Dániel vitte el a tejfölt.) És amellett, hogy mindenki egyéniség, azzal párhuzamosan egy közösség, egy zenekar tagja is, amelyet kizárólag egymással összhangban lehet működtetni.

Kránicz Richárd

Ebben a játékban a nézők is részt vehetnek, Lajos király szerepére a közönség soraiból lehet jelentkezni, az utolsó énekben kulminálódó koncertre pedig az addigi játéktér tánctérré alakul, ahova benyomulhatnak a nézők. Az általam látott előadáson a lányok voltak a bátrabbak, természetesen előkerültek a telefonok világításra és szelfizésre is.

Debrecenben szöveghűen, de szellemesen és szabadon kezelik Arany-művét. Tiszteletteljességük a legkonzervatívabb pedagógusok megelégedettségére szolgálhat, miközben a humor és a zene a legkevésbé érdeklődő, kizárólag a kötelezőolvasmány-megúszásra játszó iskolásokat is eléri.

Papp Tímea
(Színházi Kritikusok Céhe)

Toldi (Csokonai Színház)
Írta: Arany János
Játsszák: Kránicz Richárd, Lehőcz Zsuzsa, Pálóczi Bence, Takács Dániel, Varga Klári
Dramaturg: Adorján Beáta
Zeneszerző: Ádám Rita, Darvas Benedek
Zenei vezető: Dargó Gergely
Koreográfia: Katona Gábor
Rendező: Valcz Péter
Fotó: Máthé András

SpirituszOnline logo


Örülne, ha megkapná a legfrissebb cikkeinket?

Akkor iratkozzon fel MOST a cikkajánlónkra és minden hétfőn reggel megkapja a kávéja mellé a legfrissebb cikkeinket!

Nincs levélszemét!

Ez is érdekelheti: ajánló, az elmúlt 3 hónap legjobb írásaiból