Fejének belseje

nyito

Péntek úr és csodálatos barátai

Budapest Bábszínház

A manó- vagy kufliszerű Zokcsiban egyértelműen az a legaranyosabb, ahogy kék-fehér csíkos, hosszú füle szinte önálló életet él: alighanem a lelkiállapotától függően lobog, lekonyul vagy rezeg. De az egész lényét áthatja ez a folytonos zsizsegés, vagyis pont olyan, mint egy átlagos óvodás (de mit beszélek, hiszen az is): egyszerre végtelenül cuki, szeretnivaló és elviselhetetlen. Vagyis, mint minden átlagos óvodásnak, neki és a szüleinek se könnyű.

A Budapest Bábszínház októberi bemutatója, a Péntek úr csodálatos barátai a szülő–gyermek kapcsolattal foglalkozik: segítőkészen értelmez és érzékenyít. A darab szerzője, Znajkay Zsófia már felnőtteknek szóló drámáiban is (Az ölében én, Rendezői változat, az előbbi 2017-ben elnyerte a Színikritikusok díját a legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg kategóriájában) szívesen kalandozott az emberi pszichében, különösen a tudatalattiban, a gyermekkori traumák hatásait kutatva. Az előadás rendezője, Varsányi Péter is belenézett már a létezés és a lélektan mélységes kútjaiba a meseterápiás módszereken alapuló Népmesebeavató.333 című produkciójával.

Mindehhez képest a szintén pszichologizáló, de természetesen a célközönség szempontjait figyelembe véve kellőképpen könnyed és játékos Péntek úr… tulajdonképpen egyfajta „megelőző terápia”. Főhőse, Zokcsi egyszer csak lát egy hullócsillagot. Be is pottyan a szobájába Snüpe Goldstern, aki kész teljesíteni az „igazi” kívánságát. Zokcsinak tehát rá kell jönnie, hogy mi az igazi kívánsága (semmi esetre sem a soha el nem fogyó csokitorta), és ehhez szembe kell néznie rémálmai félelmetes alakjával, Mr. Izével, aki egyébként a figyeleméhes (és érzelmileg elhanyagolt) kisgyerekek felnőtt verziójának tűnik. Ebben a folyamatban segít neki a kedvenc tévéműsorából ismert, napszínű öltönyt viselő (báb- és jelmeztervező: Barta Borbála), kedves és figyelmes Péntek úr (és az ő csodálatos barátai), aki jó pedagógusként nem mondja meg a tuti receptet, inkább csak kíséri Zokcsit, hagyja, hogy tanuljon, tapasztaljon. De néha azért levonja a tanulságokat. Dalban (zeneszerző: Pirisi László).

A színpad és a paravánok elrendezése jól láthatóan, praktikusan elkülöníti a három különböző teret (díszlettervező: Bobor Ági): legelöl van a tévé, középen Zokcsi otthona és a leghátsó, legmélyebb paraván síkjában jelennek meg az álmok. Ahogy múlik az idő, úgy válik egyre intenzívebbé az ide-oda „mászkálás”: elmosódnak a határok a valóság, a képzelet és az álmok között, és egyre inkább úgy érezhetjük, hogy valójában a főhős, Zokcsi fejében vagyunk. És egyébként az egész előadást áthatja valami különös, álomszerű lebegés, elsősorban a szülők gyermekkorát megidéző retró-hangulat.

A nézőtéren ülő gyerekek számára már önmagában a tévézés is teljesen mást jelent, mint az idősebb generációknak, és az alkotók által használt inspirációs források, melyekre interjúkban is hivatkoznak, évtizedekkel korábbra nyúlnak vissza. Péntek úr például Mr. Rogers alakját idézi meg, aki egy népszerű, évtizedekig futó amerikai gyerekműsor vezetője volt. A muppet-bábok egyértelműen a Muppet Show és a Szezám utca karaktereire utalnak, de Péntek úr moderátoros jovialitása egy távoli magyar rokont is felidéz: Móka Mikit a Zsebtévéből. Az őt körülvevő csodálatos barátok pedig úgy monomániások, ahogy akár Lázár Ervin hősei vagy a Micimackó szereplői: Lodi imádja a vonatokat, Rossini, a luficica rosszalkodni szeret a legjobban, Baki folyton bakizik nyelvileg, Flóris, a növény gondoskodásra vágyik… A bábanimációs filmrészletek (mozgóképtervező: Varga Vince) további részletekkel gazdagítják, árnyalják, felülnézetből is megmutatják Zokcsi világát (a terepasztalterv Bobor Ági és Varga Vince, a kivitelezés a Magyar Képzőművészeti Egyetem harmadéves látványtervező hallgatóinak munkája).

A sok utalás, megidézett kép, hangulat és emlékfoszlány ellenére a Péntek úr… egyedi és roppant szerethető mesevilágot épít fel, ami a kedvesen bumfordi, színes és változatos formavilágú báboknak és a két élőszereplőnek is köszönhető. Péntek urat Tatai Zsolt alakítja, akinek pusztán a jelenléte is türelmet, bölcsességet és jószándékot sugároz. L. Nagy Attila játssza a csokornyakkendős, lila szaténöltönyös Mr. Izét, aki hatalmas, fehér kezével eleinte tényleg a frászt hozza a (kiskorú) nézőkre, de ahogy lelepleződik hebehurgyasága és primadonnasága, úgy egyre nevetségesebbé, sőt szánalomra méltóvá válik.

Ez a részleteiben is világokat feltáró, jól kigondolt mesevilág annak ellenére is flottul működteti az előadást, hogy a történet olykor túlságosan komplikáltnak tűnik. Legalábbis (empatikus) gyerek ill. felnőtt legyen a talpán, aki az előadás alapján megérti vagy meg tudja élni az összefüggéseket a rossz álmok, a figyelemre való éhség, a nem önazonos szerepek, a beszédes nevekkel ellátott (Kivann és Holvann) szülők szorongása és a gyerekektől is elvárt beleélő-képesség között.

Másfelől az is igaz, hogy a később részletesebben is kifejtett lényeget Péntek úr már az előadás legelején elmondja dalban: hogy mindannyian, alanyi jogon (ő nem így fogalmaz) csodálatosak és érdekesek vagyunk. És szerintem, ezt a mondatot – a direktsége ellenére vagy talán épp azért – minden gyereknek joga van hallani legalább egyszer az életében.

Rádai Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)

Znajkay Zsófia: Péntek úr és csodálatos barátai (Budapest Bábszínház)
Szereplők: Tatai Zsolt, Spiegl Anna, L. Nagy Attila, Kovács Judit, Kemény István, Pethő Gergő, Karádi Borbála, Rusz Judit, Barna Zsombor
Dramaturg: Gimesi Dóra
Zeneszerző: Pirisi László
Tervezők: Barta Borbála, Bobor Ági, Varga Vince, Szondi György
Rendező: Varsányi Péter
Budapest Bábszínház, 2023. október 29.

Fotók: Piti Marcell

SpirituszOnline logo


Örülne, ha megkapná a legfrissebb cikkeinket?

Akkor iratkozzon fel MOST a cikkajánlónkra és minden hétfőn reggel megkapja a kávéja mellé a legfrissebb cikkeinket!

Nincs levélszemét!

Ez is érdekelheti: ajánló, az elmúlt 3 hónap legjobb írásaiból