Fejre állítva / Olyan közel, mint még soha
Dschungel Wien
A bécsi Dschungel Wienben gyors egymásutánban két kétszemélyes előadást láttam. Ott úgy tűnt, semmi közük egymáshoz. Budapestről visszanézve mégis van közös nevezőjük: a kisebbeket és a nagyobbakat is a világ felfedezésére bátorítják.
A Fejre állítva az óvodásoknak készült, és nekik mutat egy szokatlan perspektívát. Ennek visszafordítását, azaz a normalitást kísérli meg, de amikor az nem sikerül, az új szabályok elfogadására, sőt kimaxolására hív. A játékteret fekete függöny zárja le, előtte jóformán minden fehér, csak egy növény zöldellik. Egy kockának szinte csak az élei jelölik ki a szobányi, feje tetejére állított világot: az asztal, a székek a „plafonról” lógnak, a felső sarokban a lépcső sehonnan sehová vezet. Ezen a téren kívül, installációszerűen lóg egy méretes mobiltelefon és hőseink portréja.
A függöny mögül kukkantanak be, onnan toppannak a színpadra. Egyikőjük fekete alapon nagy fehér pöttyös, másikójuk egészen halván rózsaszín és fehér csíkos kezeslábast visel, ami lehet egybe-pizsama, 20. század eleji női fürdőöltözet, ám ahogy egyre előrébb haladunk a negyvenperces előadásban, mind egyértelműbbé válik, hogy a néző bohócjelmez asszociációja sem áll távol az alkotói szándéktól. Igaz, a klasszikus leosztással ellentétben inkább hasonlítanak – ami talán nem véletlen, nevük mellett alkatuk, arcuk is arra utal, hogy Donna és Rosa Braber testvérek –, mint különböznek.
Egymás között német, angol, török, olasz, szláv nyelvekből merítő nyelven beszélnek, ami semmiképp nem halandzsa-, inkább gyermeki varázsnyelv a multikulti bécsi játszóterekről és óvodákból. A darab szüzséje röviden összefoglalható. Felismerik, hogy nincs rend a világban, megpróbálnak megoldást találni rá, azaz leszedni a plafonról az asztalt, a székeket és minden egyéb más használati tárgyat. Időnként kapnak ehhez telefonos segítséget, de van, amit maguknak kell kitalálni, például azt, hogyan locsolják meg a növényt. Némi töprengés és akrobatika után ez is sikerül. Időnként kilépnek bohócaink ebből a burleszkkel teli játékmódból és -térből, és a líra felé tolódik az előadás. A vetítés, az árnyjáték azonban marad a gyerekszobák világánál, ahogyan egy lámpa fényénél a falon kelnek új, szokatlan életre a különböző tárgyak.
Az együttműködés mellett a tárgyak használatát is tanulják, a porszívó szívó-elengedő hatása klasszikus helyzetkomikumot szül, nem egyszer, de többször. Épp annyiszor, amennyiszer a nézőtéri négyévesek veszik a poént.
Az Olyan közel, mint még soha alapszíne is fehér, az üres színpadon viszont semmi nincs. A kiskamaszoknak szóló táncelőadás – a műfaj persze ma már nem korlátoz, úgyhogy a két táncos megszólalásain sem lepődünk meg – fókuszában a találkozás pillanata és a kommunikáció lehetősége áll.
Bejön a színpadra az egyik előadó az oldaltakarásból, egészen közel lép a közönséghez, és kiinteget. Várja a visszaintegetést. A közönség zavarban van, nem tudja, mit reagáljon. Az előadó kimegy. Bejön a színpadra a másik előadó a másik oldaltakarásból, beáll egy végpózszerű pózba. Várja a tapsot. A közönség még mindig zavarban van, továbbra sem tudja, mit reagáljon. Ő is kimegy. Majd következik egy újabb ugyanilyen jelenet. És még egy. És még egy.
Az ismétlődés közben azonban a játéktér közepén egyre nő a ruhakupac, mert távozás közben a ruhák egy részét ledobálja magáról a két előadó. Épp azokat a ruhadarabokat, felsőket, nadrágokat, szoknyákat, sapkákat, cipőket, amelyeket az önkifejezés, az egyediség vagy az elrejtőző belesimulás miatt választunk magunknak. Vagy ha a másik oldalról nézzük: sztereotípiáink szerint igenis a ruha teszi az embert. A hétköznapokban, az utcán, az iskolában, a munkahelyen, a boltban, bárhol rápillantunk valakire, az alapján alakítjuk ki róla az első, sokszor csak nehezen átírható benyomást.
Az előadás első fele egy divatbemutatóhoz hasonlít, a bohócnak, karakterszínésznek is nagyszerű Elda Gallo, Jolyane Langlois jön, vetkőzik, megy, semmiféle interakció nincs közöttük, szemkontaktus sem. Teljesen különállóan léteznek.
Mozdulataikban, az első egymásra vetett pillantás után azonban egyre több a hasonlóság. A szinkrón egymásmellettiség valamiféle titkos párhuzamossággá alakul, és az addigi csönd és mozdulat, meg ruhasuhanáshang, amire a rendező, Gat Goodovitch Pletzer mer hagyatkozni, hiszen van elég érdekesség és kíváncsiságkeltő a felvillantott figurákban – zenévé és beszéddé alakul.
A Love Story dala szól: Where do I begin? Aztán pedig kezdetről szólnak az egyszerű mondatok. Az elején… – így indul mindegyik, és különböző érzékszervi élményeket idéz fel, emberekhez, tárgyakhoz, helyekhez, helyzetekhez kapcsolódókat, olyanokat, amelyek valahogyan beindították a kommunikációt. Némelyik kényelmetlen, kifejezetten ciki tapasztalás, de ilyenkor a humor az oldás (meg a kötés).
A mondatnyi monológok aztán kvázi-dialóggá alakulnak. Az előadók kipécéznek egy nézőt, aztán egy másikat, egy harmadikat, és mindegyiknek mondanak valami kedveset. Egy bókot, egy véleményt, egy feltételezést. Nem improvizálnak, ezzel mindannyian tisztában vagyunk a közönség soraiban, mégis spontánnak éljük meg, és iszonyatosan jólesik.
Az előadást a járvány alatti távolságtartás inspirálta, amelynek az volt az egyik következménye, hogy a kapcsolattartást megnehezítette, a kapcsolatfelvételt szinte ellehetetlenítette, és ez arra is hatással volt, ahogyan egymást elfogadjuk, toleráljuk, megértjük. A kétéves, külső körülmények által ránk kényszerített izolációnak vége. Lehetünk a tapasztalatokból okulva Olyan közel, mint még soha? Az alkotók bíznak bennünk.
Papp Tímea
(Színházi Kritikusok Céhe)
Fejre állítva (3+)
A koncepciót készítették és előadják: Donna és Rosa Braber; dramaturg, rendező: Corinne Eckenstein; látványtervező: Devi Saha; zeneszerző: Florian Kmet; rendezőasszisztens: Emma Neuber
Fotók: Rainer Berson
Olyan közel, mint még soha (10+)
A Lazuz előadása
Koncepció és koreográfia: Gat Goodovitch Pletzer; előadó: Elda Gallo, Jolyane Langlois; dramaturg: Sanja Tropp Frühwald; jelmeztervező: Gudrun Lenk-Wane; asszisztens: Anna Possarnig, Stefan Pauser
Fotók: Manon Pichon
Bécs, Dschungel Wien, 2023. január 7-8.
