Szendergés
Aranyszamár Bábszínház
Turbuly Lilla
2022. április 2.
A Szendergés a pandémiás időszakot tematizálja a középiskolás korosztály szemszögéből. Zeitstück, ahogy az ugyanerről szóló, szintén költői című előadás, a Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon is. Utóbbit középiskolások írták a saját karanténélményeikből, Pass Andrea pedig megszerkesztette és megrendezte. Villámgyorsan valóságos kultelőadás lett belőle.
A Szendergést Eck Attila drámaíró, drámapedagógus és dramaturg jegyzi. Középiskolásoknak szóló színházi nevelési előadás, amely 2022. március 24-én került először diákközönség elé. Egy olyan időszakban, amikor a még mindig lappangó, hol gyengülő, hol erősödő pandémia mellett hirtelen egy még nagyobb fenyegetettségben kényszerülünk élni, középiskolásként és felnőttként egyaránt. Rá is kérdeztem az alkotóktól, hogy az a szövegrész, amelyben a főszereplő, egy elsős gimnazista lány arról beszél, hogy a szomszéd háza ég, de ő a saját problémáival nem tud mit kezdeni, mostanában került-e a szövegbe. Kiderült, hogy nem, csak én vonatkoztattam a háborúra. Így kap egy pandémiás Zeitstück más keretet.
A darab által felvetett kérdések ettől még nagyon is fontosak, és túlmutatnak a konkrét krízisen: mit kezdjünk magunkkal olyan élethelyzetekben, amikor kiveszik a kezünkből az irányítást, vagy legalábbis kis mozgásteret hagynak nekünk, amikor szorongunk, félünk, és úgy érezzük, hogy elvették tőlünk a saját időnket, életünket?
A Juhász Kitti által megszemélyesített gimnazista lány édesanyjával él egy kis faluban, ahová a szülők válása után költöztek, és ahol idegennek érzi magát. Egy művészeti gimnáziumba kerül, ahol végre barátokat talál, és senki sem néz rá ufóként azért, mert történeteket ír. Ebből az elfogadó közegből ragadja ki és kényszeríti izoláltságra a járvány. Édesanyjával végigmennek az egy ország által megtapasztalt stációkon – főzésbe, testedzésbe menekülés, az összezártság által kiváltott konfliktusok. A realista történetmesélés ironikus, elrajzolt jelenetekkel váltakozik. Ilyen az államelnök bábfigurája televíziós beszédeivel, vagy az online oktatás karikírozása. És van egy szürreális szál is: a lány képzeletének teremtménye a csillagok között kalandozó amazon, akit az államelnökhöz hasonlóan szintén egy bábfigura testesít meg.
Baranyai Anita a „jolly joker”, aki egy sor szerepben feltűnik, hol élő színészi, hol bábjátékkal, osztálytársakat, tanárokat, tévés fitneszgurunőt és politikust megszemélyesítve. Érsek-Csanádi Gyöngyi az anyát játssza, és időnként egy-egy másik szerepbe is belebújik.
Juhász Kitti jó választás a főszerepre, korban egyidős a közönséggel, a szerepben oldott, természetes és kamaszazonos, a szerepből kilépve, a közönséghez szólva is az, csak más módon – ott éppen olyan zavarban van, mint sok kamasz (vagy felnőtt), ha nyilvánosan kell megszólalnia. Érdekes, hogy amikor a végén megkérdezték a közönséget, hogy melyik jelenet volt számukra a legemlékezetesebb, legjobb, többen is az igen intenzív anya-lánya veszekedést (mondhatni, üvöltözést), majd a későbbi kibékülést említették. Amit felnőttként egy fokozattal hangosabbnak éreztem a kelleténél.
A díszlet egyszerű, de ötletes, fő eleme egy forgatható téglatest, amelybe bele is lehet bújni. Sokféleképpen használják: megjeleníti az online életet, az oktatást az osztálytársakkal (őket hajlított drótból készült fejek jelzik), a fitneszedzéseket. A szürreális jeleneteket világítással segítik meg.
Az előadáshoz bevezetésként néhány, a címhez kapcsolódó kérdéssel megsegített rávezetést illesztettek, a végére pedig szintén kérdésekre épülő megbeszélő / levezető rész került. Gyevi-Bíró Eszter rendezőnek nagy gyakorlata van a színházi nevelési előadásokban, az Aranyszamár Bábszínháznak viszont nem ez a profilja, repertoárjukban klasszikus és kortárs mesék szerepelnek. A gyakorlat hiánya érezhető az előadás végéhez fűzött foglalkozáson. Érsek-Csanádi Gyöngyi néha még úgy olvassa a kérdéseket, nem mindig veszi észre a magasba emelkedő kezeket, és olykor kevés visszajelzést ad az érkező válaszokra. De hát ez nehéz feladat, mindenkinek tanulni kell, és az általam látott alkalom az első volt, amikor élesben, diákközönségnek játszották az előadást. A lényeg azonban, hogy a tizedikes fiatalok végig figyelemmel követték a játékot, és intenzíven bekapcsolódtak a foglalkozásba is. Érezhetően értékelték, hogy ez az produkció nemcsak nekik, de róluk is szólt.
Turbuly Lilla
(Színházi Kritikusok Céhe)
Eck Attila: Szendergés (Aranyszamár Bábszínház)
Szereplők: Baranyai Anita, Érsek-Csanádi Gyöngyi, Juhász Kitti
Tervezők: Csiszér Csilla Viola, Radványi Fruzsina
Kivitelezők: Csiszér Csilla Viola, Radványi Fruzsina, Kovács Menyhért
Zeneszerző: Komlóczi Zoltán
Rendező: Gyevi-Bíró Eszter
Lipták Villa, 2022. március 24., kb. 70 néző