Háry János

Magyar Állami Operaház

„Magyarország Kapitány” – mondja szeretettel Háry Jánosról a rendező, Béres Attila, több korosztály kedvenc mozihősére, Amerika Kapitányra utalva, s a hősnek és az álmoknak kijáró tisztelettel ezen érzés alapján rendezte meg a most 100 éves daljátékot. Szerencsésnek tartom magam, hogy jegyet tudtam venni erre az előadásra, amit – sajnos – ebben az évadban már nem lehet többé látni, várni kell sokáig, de időben szólok: tessék rá figyelni!

E folyóirat hasábjain az ifjúságnak szánt színházi jellegű előadásokról szóló beszámolók szoktak megjelenni. Ezek a cikkek, miközben – adott terjedelmen belül – rögzítik és elemzik a szerzők által látott előadásokat, nemcsak arra jók, hogy a színháztörténeti utókor majdani egyetemistái kellő gazdagságú anyaggal találkozzanak, és nem is csak arra, hogy az alkotók informálódhassanak egymás munkáiról, de reményeink szerint jó esetben reklámot csinálunk remek produkcióknak, más esetben óvatosságot sugallunk szervezőknek, pedagógusoknak. Kérdezhetné az olvasó: jelen pénzügyi helyzetünkben ugyan mikor nyílik lehetőség egy osztályt vagy legalább egy tucat fiatalt az Operaházba vinni?

Ezt a cikket azért merem megírni, mert a Béres Attila által rendezett Háry János-előadásának jegyeit – a mű születésének századik évében – töredékáron (olvastam valahol, hogy negyedáron!) kínálta az Operaház, s ez nyilván így lesz akkor is, amikor újra közönség elé kerül ez a színekben és karakterekben gazdag előadás. A kétrészes produkció tartalmaz annyi értéket, s bír olyan jelentőséggel, hogy ha másképpen nem, akár a Déryné Program költségvetése terhére is érdemes lenne életben tartani. Dramaturgja Ari-Nagy Barbara, díszlettervezője Erős Hanna, jelmeztervezője Tihanyi Ildi, koreográfusa pedig Kovács Dénes. Tehetséggel és ötletekkel teli produkció ez, mely egyelőre egy problematikus első résszel és egy magával ragadó, nagyszerű második résszel rendelkezik. Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a Kodály által később a darab elé illesztett, s bizony túlméretezett nyitányról a produkció érdekében hősiesen lemondanak a jövőben, hiszen a másfajta élményre készülő közönséget elfárasztja a hosszadalmas zenei bevezető.

S ha pontosabbak akarunk lenni, nem is az első résszel, hanem csak az első kalanddal, s annak a keretjátékból való fölvezetésével van gond. Ez lenne az az időszak, amikor az előadásnak lehetősége lenne arra, hogy saját – valljuk be, újszerű és igen összetett – nyelvére megtanítsa a közönséget. Ám ehelyett egyszerre kezd beszélni különböző nyelveken.

A nagyabonyi állomáson sakkozó helybeli férfiak, s a mindig késő magyar vonatok megmutatásával működni kezd két, a játékba remekül beépülő motívum, a történelmi csaták mindenkori sakkjátszmája és a jelenkor meg a mesevilág problémás vonathálózata. Ez még hagyományos színházi életkép, ami úgy tér vissza a záróképben, hogy könnyeket előcsalóan száll magasba a játék. Az első kaland egyfajta stilizált clowniáda. De csatlakozási gondok adódnak, szakadozott, lassú az átmenet, bármily nagyszerű is az öreg Háryt játszó Márton András, s több szerepben Szőcs Artur (bíró és Krucifix generális) és Rusznák András (diák és muszka silbak). A koreográfiában és a csodás óriás sonka jelenetben erős bábszínházi hatások érvényesülnek, az énekszólók operai erővel szólnak.

Az előadás nagy rendezői ötlete, hogy vissza merészeli vezetni Kodály 1926-os daljátékát a születését megelőző évekbe, például 1925-be, amikor Palasovszky Ödön Zöld Szamár Színháza próbálkozott abszurd és szürreális teátrális elemek honosításával. Az abszurd (Cocteau és Picasso világa) felé tesz bókoló pukedlit a bevonuló parasztlányok jelmezeivel az előadás, de a kebleken virító tűzpiros foltok megriasztják a nézőt. Pedig jó nyom ez, az egész további produkciót, így a harangjátékkal ékes bécsi kalandot, a zeneileg és koreográfiailag is tetőpontnak számító, szépséges majlandi csatajelenetet – melyben a szuperhuszár ifjú Háryt játszó, ragyogó Sándor Csaba egymaga győzi le a franciákat, valamint a negyedik kaland során majdnem megvalósuló, Mária Lujzával (Kálnay Zsófia) kötendő házasságot is leginkább az abszurd, s még inkább a szürreália kapuján belépve lehet értékelni.

A második kalandtól kezdve összerázódik a játék, akkor veszi csak észre a közönség, milyen kiváló, játszani is tudó énekeseket csodálhat: Balga Gabriella játssza Örzsét, akit szoborszerű jelmeze sem tud lebénítani, Kiss András meg az udvari ruházatával bajlódó Marci bácsit énekli. Rálik Szilvia az elegánsan erőszakos, mindenható császárnét formálja meg lefegyverző könnyedséggel, Csonka András pedig a kékhajú Ferenc császárt adja elbűvölően. A mértéktartó, mégis erőteljes profi komédiázást vezeti elő Ebelasztin báróként Erdős Attila, Napóleonként pedig Szemenyei János.

Színháztörténeti lecke is lehet ez az érdeklődők számára. Háry itt az a csodásan megformált „mézeskalácshuszár”, akit gyerekként nagyon meg lehet szeretni, felnőttként pedig nagyon meg lehet érteni.

Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)

Kodály Zoltán: Háry János (Magyar Állami Operaház)
Dalszövegíró: Paulini Béla, Harsányi Zsolt
Szereplők: Sándor Csaba, Márton András, Balga Gabriella, Kiss András, Csonka András, Rálik Szilvia, Erdős Attila, Szemenyei János, Kálnay Zsófia, Szabó Cintia, Pintré Janka, Szőcs Artur, Csémy Balázs, Rusznák András
Dramaturg: Ari-Nagy Barbara
Díszlettervező: Erős Hanna
Jelmeztervező: Tihanyi Ildi
Koreográfus: Kovács Dénes
Rendező: Béres Attila

Fotók: Nagy Attila – Magyar Állami Operaház

SpirituszOnline logo


Örülne, ha megkapná a legfrissebb cikkeinket?

Akkor iratkozzon fel MOST a cikkajánlónkra és minden hétfőn reggel megkapja a kávéja mellé a legfrissebb cikkeinket!

Nincs levélszemét!

Cimkék:

Kérjük támogassa munkánkat! Kattintson gombra és adja meg a támogatás összegét. Amennyiben megteheti, válassza ki a havi rendszeres adomány küldés lehetőségét is. Köszönjük!

Ez is érdekelheti: ajánló, az elmúlt 3 hónap legjobb írásaiból

SPIRITUSZONLINE.HU
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.

A sütik beállításait a bal oldalon található füleken módosíthatod.