Pablo és Picasso, avagy az állatok karneválja
Pannon Várszínház
Egy tisztességes családi előadásban minden korosztályt megillet legalábbis egy-két poén. A Pablo és Picasso… bohókás állatszereplőinek kavalkádja és a mozgalmas, zenés-táncos jelenetek valószínűleg elkapják a kisebbeket, a történet fókuszában pedig a legkritikusabb nézőknek kedvezve igazi kiskamasztéma, a valódi önmagunk felvállalása és annak a külső környezettel, a közösséggel való ütközése áll. Akár nagyon jó is lehetne ez a Kovács ikrek, Kovács Dominik és Kovács Viktor nevével jegyzett, sokat markoló történet, az előadás jócskán bő lére eresztett, két és fél órás terjedelme minden szál kibontására lehetőséget adna, azonban Vándorfi László rendezésében a szöveg sikerületlen részletei, a cselekmény logikai lóugrásai, a szereplők sajátos mozgatórugói összességében inkább zűrzavaros események és beágyazatlan fordulatok sorát eredményezik.
A főszereplő Alex, akit anyukája egyedül nevel, szabadidejében szenvedélyesen fest, és ebben barátai, a velük élő, szokatlan állatok is segítik. Különcsége miatt osztálytársai kiközösítik, Picassónak gúnyolják, a lakásban élő csiga, pók, hőscincér és mókusok pedig szúrják a lakók szemét, és ennek ürügyén az üzletember Somolyai nem átallja a család lakására fenegetni a fogát. Ráadásul éppen ekkor szemeli ki magának Alexet a városszéli szakadékon túli, varázslatos állatbirodalom szalamandra-királynője, hogy mintegy marketingesként segítségére legyen az embervilág kissé átgondolatlan leigázásában is, ezért a fiú alkotói válságát kihasználva levágott papagájszárnyakon repülve magával viszi egy rajzpályázatra inspirálódás céljából. Alex persze a tiltás ellenére összebarátkozik a hüllők uralma alatt senyvedő, egzotikus állatokkal, köztük a többszáz éves, bölcs orrszarvúval, Pablóval, meg is szökteti és hazaviszi őket, és együtt kreatív közösségi projektbe kezdenek, mígnem az ingatlanmágnás és a szalamandra ármánykodásának hála a város száműzi az idegeneket. Igen, ez tényleg ennyire kaotikus, és még nincs is itt a megnyugtató befejezés.
Az előadásnak valahol éppen ez a sokszínű, zajos őskáosz az erőssége. A rengeteg szereplő és a nagyszámú gyerekszínész révén Hrutka Róbert zenéje és Widder Kristóf koreográfiája ismétlődő dalokkal kísért, relatíve grandiózus, mégis precízen koreografált tömegjelenetekben kapcsolódik össze. A némi dekoráció és háttér mellett főleg színes székekből álló díszlettel a színpadképek legtöbbször inkább szedett-vedett benyomást keltenek, Rátkai Erzsébet frappáns jelmezei sokkal meghatározóbban gazdagítják a látványt, és különösen jól hangsúlyozzák az állatfajokat a jelmezekhez tartozó frizurák, fejdíszek, kiegészítők.
Az állatok pedig nemcsak jól mutatnak, hanem egy-két jellemző személyiségjegytől érdekesek, megkülönböztethetők is lesznek, bár az előadás előrehaladtával ezek a kisarkított vonások egyre inkább repetitívvé, funkciószerűvé is teszik őket. A kissé iskolás játékmód ellenére több szereplő kifejezetten kedvesre vagy legalábbis viccesre sikerül. Átlagban a színészi játéknál erősebb a mozgás, a pók szerepében Szalontai Borbála egyenesen egy légtornaselymen lóg, illetve végez akrobatikus mozdulatokat, bosszantó is, hogy ez a látványos és rendhagyó előadáselem mindvégig háttérdekoráció marad, sosem kap szóló figyelmet.
A felnőtt színészek közül az orrszarvú, Pablo szerepében Koscsisák András kicsit Micimackó Fülesére emlékeztető, melankolikus-komótos beszédmodorával a megbízhatóbb alakítások közé tartozik. A nehezen komolyan vehető gonosztevők szerepében Kárpáti Barbara mint szalamandra-királynő és a szervilis leguánt játszó Szelle Dávid szórakoztatóan alkalmazzák a hüllőtestbeszéd, hüllőmozgás, fintorok, nyelvöltögetések humorát és a főgonosz-sidekick paneleket. Kevésbé kiemelkedő az anyaként sokszor sziruposan csengő Gyenis Erika, de nincs is könnyű dolga, például a rajzpályázat megnyerése után egy annyira patetikus dalt kap anyai szenvedései gyümölcséről, hogy azt nehezen lehetne autentikusan megszólaltatni. Különösen kellemetlenek a karikatúraszerű üzletembert játszó Keresztesi Lászlóval közös jeleneteik, harcias duettjük. Természetesebben hat az üzletember irodista rabszolgáját játszó Kátai Kamilla, ott az tűnik fonáknak, hogy az elnyomás alól való felszabadulásával egyidejűleg drasztikus külső átalakuláson is keresztül kell mennie a konvencionális női szépség irányában.
A főszerepben Ruzsin Ákos nagy lendülettel egy megingathatatlanul magabiztos fiút jelenít meg, aki magától értetődően bízik a saját egyediségében. A történet tétje talán éppen az lenne, hogy ezzel a koronaként viselt különbözőséggel is be tud-e illeszkedni, de túlságosan is elvont megoldás az, ahogy állatbarátaival „új formákat” hoznak a szögletes Kockavárosba, és a közösség elfogadása is úgy jelenik meg, hogy sok követőjük lesz a szociális médiában, vagyis menőkké válnak, és a népszerűség, ugye, mint azt Somolyai el is mondja, maga a minden. Szerencsére az összevisszaságban ez a lappangó tanulság el is kallódik gyorsan a barátság és a megbocsátás témái mellett, és marad az az egzotikus állatoktól amúgy meggyőző üzenet, hogy gyümölcsöt enni jó.
Gergics Enikő
(Színházi Kritikusok Céhe)
Pablo és Picasso, avagy az állatok karneválja (Pannon Várszínház)
Szerzők: Hrutka Róbert – Kovács Dominik – Kovács Viktor
Szereplők: Ruzsin Ákos, Koscsisák András, Gyenis Erika, Kárpáti Barbara, Szelle Dávid, Szalontai Borbála, Pintér Zoltán Dániel, Farkas Fruzsina, Kovács Zsófia, Perger Titán, Kuti Gergely, Magashegyi Nóra , Takáts Boglárka, Kutasi Zsanett Fanni, Kiss-Kocsis Manka, Balogh Panna Bori, Keresztesi László, Kátai Kamilla, Sági Flóra, Mihalecz Balázs, Horváth Vanda, Topa Regina Csilla
Játéktér: Vándorfi László
Jelmeztervező: Rátkai Erzsébet
Koreográfus: Widder Kristóf
Társrendező: Lenchés Márton
Rendező: Vándorfi László
Veszprém, Hangvilla, 2024. augusztus 8.
