Rozsda lovag és Fránya Frida
Budapesti Operettszínház
László Ferenc
2022. január 22.
Az ugyan eleve a dolgok oly kívánatos rendje szerint való, hogy a rendező sokkalta többet tudjon az általa színre állított darabról, mint a kritikus, ám azért még így is akadnak egészen különleges, sarkított esetek. Mert előfordul, hogy olyik rendező valósággal szerelmesévé és/vagy specialistájává válik egy-egy darabnak, amelyet ilyenformán visz magával színházról színházra: legyen szó akár a Sirályról, akár a Bolha a fülbe című Feydeau-bohózatról.
Bozsik Yvette is effajta meghitt, produkciók során át kitartó kötődést tanúsít – persze a Kabaré musical mellett – a Rozsda lovag-mesejátékok iránt. Ha minden igaz, úgy legelőször 2013 januárjában, Székesfehérváron volt rendezője és koreográfusa idevágó előadásnak (Rozsda lovag), amikor a vonatkozó mesekönyvek (és azok CD-mellékletei) már több hazai kiadásban is megjelentek, ám amikor a Jörg Hilbert és Felix Janosa közös vállalkozását megdicsőítő animációs film még a gyártó Németországban is éppen csak a közönség elé került. 2014-ben jött azután a Rozsda lovag és a kísértet a Tháliában, majd 2016-ban a Rozsda lovag és Fránya Frida a Karinthy Színházban.
Tavaly decemberben ez utóbbi darabot Bozsik az Operettszínház számára is megrendezte és koreografálta, mondhatni a mese szellemiségéhez és figuráihoz nagyon is illő újrahasznosítás jegyében. Így hát most Vati Tamás májkrémes konzervdoboza Székesfehérvár, a Bartók Béla út és a Nagymező utca túloldala után a Kálmán Imre Teátrum színpadára is minden gond nélkül át- és kigördülhetett, lévén az ilyesfajta hulladék lebomlása legalább fél évszázad. S mint kiderült, a mesejáték a sztori már-már aszténiás jellegű karcsúsága dacára itt is szórakoztatónak bizonyult: a rendezői interjúkban „szent és tanító” gyanánt említett gyermekek számára, de számos jobb pillanatában még a felnőtteknek is.
Az emberségesen kurta, alig hetven perces játékidő mellett mindez legfőként annak a derűs, rájátszás nélküli bájnak volt betudható – és köszönhető, amely az operettszínházi társulat több itt közreműködő tagját is jellemzi: részint majd’ minden szerepében, részint kiválólag ebben az előadásban. A két címszereplő, azaz a rozsdamentes játékú Laki Péter és a kipárnázott tomporral is dévaj lendületű Nádasi Veronika például egyként rendelkezik azzal a szerencsés készséggel, hogy szereptől függetlenül villámgyorsan elfogadtassa magát a közönséggel, legyen az bár kis- vagy nagykorú.
De az előadás valódi főszereplője mégsem Rozsda lovag vagy a boszorkány Fránya Frida volt, hanem Koksz, a sokfelé bolygott sárkány; alakítója, Erdős Attila pedig olyan előadói erényeiről tett tanúbizonyságot, amelyekről a tehetségét már eddig is nagyrabecsülő kritikusnak korábban sejtelme sem volt. A remek hanganyagú bariton ugyanis, aki formátumos dalénekesként, de éppígy operai és operettszereplései révén is megjegyeztette már a nevét e sorok írójával (és aligha csupán vele), most igazolta, hogy (1.) akár hivatottan rapesni is hajlandó, valamint (2.) képes minden mórikálás nélkül egy gyermekelőadás motorjává válni. Olyan háziasított sárkány ő, aki még a gyermekközönséghez intézett kiszólások-kérdések elmaradhatatlan, de amúgy a legtöbbször bizony bosszantóan álságosnak ható praxisát is hitelesen tudja gyakorolni.
Habár a különböző nyilatkozatokban e téma visszatérő jelleggel fel-felbukkant, azért a kanyargós sztorijú, rokonszenvesen mozgalmas és felettébb sokszereplős előadás valójában aligha ébresztheti rá nyiladozó értelmű közönségét a környezettudatosságra, jóllehet érintőlegesen még a Greenpeace is szóba kerül a játék során. Üdvösen sulykolásmentes üzenetek azonban itt-ott váltig felbukkannak benne, melyek közül e sorok írója mindenekelőtt a „magamé vagyok” öntudatos fordulatát adná tovább egyetértőleg e cikk olvasóinak.
Ami a mesemusical zenéjét illeti, az még e zsáneren belül is okvetlenül a megúszósabbik vonulatot képviseli, s így aztán jellemző módon emlékezetessé jobbára azok a pillanatai váltak, melyekben a Rózsaszín párduc, a Titanic, illetve az Onedin család (azaz Hacsaturján Spartacus balettjének) főtémáit idézte meg a kis létszámú, de profi kíséret.
S persze akadtak az előadásban nem zenei poénok is. A személyes kedvencem ezek közül Koksz kifakadása volt, midőn tüzes leheletével Fránya Frida büdizokni-levesét kellett volna felforralnia: „Hányni tudnék, csak nem tüzet.” Lám, ezúttal a kritikus sem tud és akar tüzet hányni. Ahogyan persze semmi mást sem.
László Ferenc
Jörg Hilbert – Felix Janosa: Rozsda lovag és Fránya Frida (Budapesti Operettszínház)
Szereplők: Laki Péter, Erdős Attila, Nádasi Veronika, Pacskó Dóra / Kelemen Fanni, Langer Soma, Szolnoki Tibor, Altsach Gergely / Kator Bálint, Petridisz Hrisztosz / Miklós Attila és sokan mások
Fordító: Katona Mária
Díszlet: Vati Tamás
Jelmez: Berzsenyi Krisztina
Zenei vezető: Tassonyi Zsolt
Koreográfus-rendező: Bozsik Yvette
Kálmán Imre Teátrum, 2021. december 25., kb. 160 néző
