Egy babaszínházi előadás, egy klasszikus magyar mese adaptációja Marosvásárhelyen és egy ünnepi produkció Kolozsváron – kétség nem fér hozzá, hogy az alkotókat minden esetben a legjobb szándék vezérelte, de valami itt is, ott is félrecsúszott.
Függetlenül attól, hogy valaki hisz-e a csecsemőszínházban, fejlődéspszichológiai hasznában, olyan hozadéka mindenképp lehet, hogy a családokat összehozza, hiszen hétvégenként jellemzően apuka, anyuka, testvér, de akár nagyszülő is kíséri az ifjú nézőt. A tapasztalatok azt is mutatják, hogy a nagyobbaknak szóló produkciók közönsége „tisztul”: a kicsiket erre, nem pedig – a kötelező kulturális program kipipálásának és/vagy egyfajta gyerekmegőrzőnek használva – a 3-4 évestől óvodásoknak, kisiskolásoknak ajánlott előadásokra viszik el. Mindezeken túl az sem mellékes nyereség, hogy az intézmény iránti elkötelezettség korán kialakul szülőben, gyerekben egyaránt.
Összességében tehát csak üdvözölni lehet, hogy Marosvásárhelyen az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban a legkisebbekre, a 0–4 évesekre is figyelve hoztak létre előadást a Pöttöm Színház programban. Az Állatkert rendezője Barabás Olga, akik játsszák: Bonczidai Dezső, Gáll Ágnes, akik animálnak, valamint Fehér Csaba, aki jórészt zenél vagy az egyes etűdöket vezeti be rövid verssel. A stúdióteremben választhatunk, hogy székre vagy a színes matracokra ülünk-e, a színészek üdvözölnek bennünket és folyamatosan biztatnak: énekeljünk velük, mondjuk a mondókákat együtt. Kissé zavaró ez a bevonásra törekvés, mintha nem bíznának abban, hogy elég érdekesek lesznek. Pedig az előadás ízléses, valóban izgalmas; színes kendőkből, hasábokból, kockákból, gömbökből, gúlákból a szemünk előtt kelnek életre a különböző lények a kakastól egészen a kétpúpú tevéig. (Tervezőt sajnos nem tüntet fel a színlap.) A stilizálás játékos, tökéletesen gyermeki szintű, ami remek, épp ezért zökkent ki a varázslatból minden, ami előre elkészített, mondjuk egy olyan egér, amelynek az alapja egy lapos téglatest, de a farkincája és a fülei már rá vannak varrva. A megkezdett út jelentősége mindenesetre elvitathatatlan, csakúgy, mint a gyakorlat teszi a mestert közhelye.
A marosvásárhelyi alkotói szándék az ovisoknak és kisiskolásoknak szóló Csipike esetében is dicséretes. Fodor Sándor törpéje 1966-ban született, így talán nem túlzás azt állítani, hogy kalandjain – az utolsó 1996-ban jelent meg – generációk nőttek fel. Kérdés persze, hol él ez a generáció, mert abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy magyarországi gyerekek számára ismerősek ezek a nem kevés, de nem szájbarágott tanulsággal járó történetek. Gyanítom, nálunk nem klasszicizálódott a több kiadás és a nyolcvanas években készült tévés bábjáték ellenére sem, a Színházi Adattár szerint errefelé két nem túl jelentős truppon kívül a Griff Bábszínházban vitték színre. Ezzel szemben – szerencsére – készült a mesékből előadás Kolozsváron és Nagyváradon a bábszínházban, Szatmárnémetiben, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Temesváron, de írtak belőle (gyermek)operát, szintén Kolozsváron. Mindezt azért is tartom fontosnak, mert jó egy éve, a nagyváradi bábszínház FuxFesztjén az egyik beszélgetés témájául szolgált, hogy mennyire fontos a saját közegből kiindulni, abból a kulturális közegből, hagyományból és ismerősségből építkezni, s erre a csíksomlyói születésű, Kolozsváron elhunyt Fodor Sándor Csipikéje tökéletes példa.
Az Arielben Király István adaptálta a meseregényt saját rendezéséhez, ő tervezte a díszletet, és a zenéhez is van köze, jelmeztervezőként Szélyes Andrea volt a munkatársa. Konvencionális és konzervatív gyerekszínházi előadás ez a Csipike, kevés benne a helyzet, jórészt túlbeszélt, a szereplők monologizálnak, mindent elmondanak, ahelyett, hogy eljátszanák. Így aztán nincs tétje annak, hogy miért találja ki Csipike a rettenetes Réz urat, hogy mennyire vágyik a figyelemre, a szeretetre, hogyan ismeri fel, mennyi fájdalmat okoz gonoszságával barátainak, és hogyan nyeri vissza bizalmukat. Elmismásoltak a konfliktusok, egyfajta univerzális lagymatag derű lengi be a színpadot, amitől egyhangúvá válik a produkció. Kétdimenziósak maradnak a karakterek, akik külsejüket tekintve vagy pontosan olyanok, mintha a mesekönyv jól ismert illusztrációi elevenednének meg, vagy az iskolai jelmezbálra a közepes tehetségű anyukák által varrt kosztümök kreativitását idézik (Csipike, Légyölő Galóca, illetve Madár), miközben ott a Vakond, aki a frakkjával és galléros pólójával meg le-fel veszegetett szemüvegével tökéletesen hozza a vakondságot, vagy a Nyuszi, akiről – hála az égnek! – hiányoznak a tapsifülek, szürke felsővel, kötött lábszárvédővel és egy szürke szoknyával, rajta hátul egy alig észrevehető pompommal a farok helyén, mindkettő kreatív és fantáziadús stilizálás.
Erősen kifelé játszanak, a gesztusok túlmagyarázósak, a beszédmód gügyögős, egyedül Cseke Péter Vakondjában van valami fanyar abszurditás. A hangszerelés bátornak hangzik, de a dalokat agyonüti a rátett mulatós tuc-tuc alap (és a kilencvenes évek elejének tinidiszkóit idéző színes fények). Végig az volt az érzésem, hogy jóval eredetibb lehetne az előadás – még egy teljesen mesekönyvhű kiállításban is –, sőt annak is indult, de valamiféle bátortalanság vagy a közönséggel szembeni bizalom hiánya miatt lett ez a végeredmény.
Az alkalmi produkció az egyik legnehezebb műfaj: úgy szólni egy jeles napról, hogy ne lobogjon az ünnepi apropó amolyan vörös farokként a néző előtt, ha nem is lehetetlen, mindenesetre kegyetlenül nagy kihívás. Kolozsváron a Puck Bábszínházban december 6-án mutatták be a Mikuláshoz, tágabban az adventi-karácsonyi időszakhoz kapcsolódó Ajándékot. A kesztyűs bábokkal játszott könnyes-búsan kezdődő, majd happy endbe forduló keretmese olyan, mint egy Dickens- vagy Móra-történet: a szegény falusi kislány már-már reménytelenül nagybeteg édesapjának gyógyszerért a városba megy; ebbe ágyazódik be a Szent Miklós-legenda, mivel a püspök jóvoltából gyógyul meg az apuka.
A díszlet elemei egy nagy fehér csomagból bomlanak ki: a fehér hasábok egyszerre utalnak az ajándékdobozokra és a télre, praktikusan lehet rájuk vetíteni, könnyedén építhető belőlük bármi. Az állandó ide-oda pakolászásból azonban rengeteg üres másodperc jön össze, untató lesz az akciómentesség, mindezen túl a rakosgatás a nem túl széles színpadon komoly logisztikai probléma elé állítja a színészeket, akik fekete ruhájukban a csuklyával egészen zavaróan hatnak. Itt is azt érzem, hogy rossz kompromisszumot kötöttek. Átgondolt jelmezben, fedetlen arccal játszó bábszínészekkel is hatékonynak bizonyult volna mindaz, ami működtette az előadást, még azokban a jelenetekben is, amikor a báb és a Mikulásként megjelenő ember került interakcióba. Nem a láthatóság vagy a láthatatlanság a hatás és a hitelesség titka. Mint ahogyan a felnőttek figyelmét sem csupán évtizedekkel ezelőtti magyar rockdalok Irigy Hónaljmirigy-esített változatával lehet lekötni – az erőltetés egyik iskolapéldája a könyvmániás Lánglelkű Pócegér A könyv közepén állok kezdetű száma, ami, igen, az Edda-opusz csasztuskává alakítása –, a segítővé váló többi állat, Oroszlán von Leonstein, Ordas Karola, Barbi Bori, Ősz Szarvas háttértörténetei és dalai hasonlóan kínos pillanatokat okoznak.
Azt is a bizalmatlanság jelének gondolom, ahogyan a tanulságot, jelesül az egymásra, leginkább a gyerekekre való figyelés igényét és fontosságát zárszóként, igencsak sulykolós-didaktikusan kimondják. Pedig aki figyelt a mesére, akár szülő, akár gyerek, (attitűdjétől és előzetes tapasztalatától függően) ezzel a felismeréssel/megerősítéssel távozik. Meg az ajándék almával, ami szívet melengető gesztus.
Papp Tímea
Állatkert – Ariel Gyermek- és Ifjúsági Színház, Marosvásárhely
Szereplők: Bonczidai Dezső, Gáll Ágnes, Fehér Csaba
Rendező: Barabás Olga
2014. november 30. Kb. 30 néző
Csipike – Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, Marosvásárhely
Fodor Sándor meseregénye alapján írta: Király István
Díszlet és zene: Király István
Jelmeztervező: Szélyes Andrea
Rendező: Király István
Szereplők: Bonczidai Dezső, Cseke Péter, Gáll Ágnes, Gönczy Katalin, Halmágyi Éva, Puskás Győző, Szabó Dániel
2014. november 30. Kb. 70 néző
Ajándék – Puck Bábszínház, Kolozsvár
Rendező: Vadas László
Báb- és díszlettervező: Lőrincz Gyula
Játsszák: Ambrus Tünde, Csokán Raul, Ferencz Nándor, György László, Kötő Áron, Sándor Ildikó, Urmánczi Jenő, Vincze Tímea
