A Marczibányi Téri Művelődési Központban a gyermek- és ifjúsági színházi szemle keretében mutatták be a tatabányai Jászai Mari Színház Auguszta kisasszony különös tavasza című előadását. A darabot Kolozsi Angéla írta, rendezte és játssza.
Auguszta kisasszony magányos nő – se gyereke, se férje –, aki arról próbál könyvet írni, hogy milyen a jó gyerek. Azonban nem nagyon tud haladni az írással, mert munkájában folyton megzavarja a szomszéd gyerek pattogó labdája. Auguszta haragszik erre a kisfiúra, amiért nem képes csendesen játszani, és lenézi a szüleit, akik szerinte nem végeznek elég jó munkát a neveléssel, hiszen a gyerek rendezetlenül néz ki és túlságosan eleven. Aztán egyszer csak berepül a labda az ablakon, de ő nem dobja vissza, hanem megtartja magának, ezzel oldja meg a zajproblémát. Tovább folytatja a munkát, és miközben gondolkozik, miképp definiálható a jó gyerek fogalma, arra gondol, bárcsak itt teremne egy gyermek, ő megmutatná a mindenkinek, hogy kell valakiből a világ legjobb gyerekét faragni. Mint ahogy az a mesékben gyakorta előfordul, kívánsága valóra is válik, egyik pillanatról a másikra megjelenik lakásában egy kisfiú. Ez a kisfiú előbb teljesen felforgatja, majd a történet végére tartalmasabbá és boldogabbá teszi Auguszta életét.
Mindkét szerepet Kolozsi Angéla alkotja meg. Augusztaként fontoskodva ráncolja szemöldökét, tüsténkedve jön-megy és tesz-vesz, miközben mindig elfelejt valamit odavinni az íróasztalhoz (amin a gyerekközönség nagyon jól szórakozik). Később, amikor megérkezik a kisfiú, megpróbálja lerázni őt, és kioktató hanghordozással beszél neki a felnőtteket nem zavaró, helyes magaviseletről. Aztán amikor rájön, hogy a gyerek nem fog csak úgy kisétálni az életéből, próbálja alkalmazni a regulázásról szóló elképzeléseit. Azonban egyre-másra ellentmondásokba ütközik; hoz egy szabályt, de azt meggondolatlanul kioltja egy következővel; rendre azzal szembesül, hogy elvárásai képtelenségek. A másik karaktert, a kisfiúét Kolozsi bábbal oldja meg, s amikor az ő szerepében beszél, elváltoztatja hangját. Ez a gyerek nagyon szeretne megfelelni Augusztának, próbál minden utasításának eleget tenni, engedelmeskedni, de egyre-másra csak galibát okoz, sosem jó, amit éppen csinál. Tönkreteszi a nagymama örökségét, szétvágja a takarót, túl sokat beszél, vagy túl csendes. Ám ahogy alakul a történet, egyre világosabbá válik, hogy a konfliktushelyzetek nem a gyerek számára jelentenek akadálypályát, hanem Augusztának: ő az, akinek lassanként le kell vonnia a tanulságot saját hibáiból.
A történet strukturálisan tehát úgy működik, hogy adott egy – valószínűleg boldogtalanságából fakadóan – rossz szokásokkal rendelkező illető, akinek az életében csoda történik, s ennek hatására megváltozik, jobb és boldogabb emberré válik. E klasszikus mesei felépítéssel kapcsolatban egyetlen aggály merülhet fel, mégpedig az, hogy olyan sztereotípiával összefüggésben van jelen, amelyet nem szerencsés elültetni a kisgyerekekben. Az egyedülálló nő, aki nem szereti a gyerekeket, olyan előítélet, amely alapvetően stigmatizálhat minden olyan nőt, akinek – bármilyen okból kifolyólag – nincsen gyermeke.
Mintha ebből egyenesen következne, hogy nem is szereti őket. Úgy gondolom, hogy ezzel a témával érdemes óvatosabban bánni, mert a gyerekekben is megképződhet az a logikai összefüggés, miszerint Auguszta azért morcos és türelmetlen, mert nincs gyereke, és mert egyedülálló, vagyis az ilyen embernek (főleg, ha nő!) nem lehet jó az élete, és az ilyen ember nem is lehet igazán jó (főleg, ha nő!).
Ugyanakkor azt a mesei szerkezetet, hogy adott egy magányos felnőtt ember, akinek az életében megjelenik egy kisgyermek, akivel barátságot köt, megszeretik egymást, és végül a felnőtt – aki ekkor már nem magányos – a gyerek társaságának és szeretetének köszönhetően boldogabbá válik, rajzfilmekből, mesekönyvekből is ismerhetjük. (Erre épülnek olyan sikeres animációs filmek is, mint például az Up!, vagy az Így neveld a sárkányodat.) Az ilyen történetek nemcsak szerethetőek, de – ami nagyon fontos – a gyerekekben is erősíthetik létezésük fontosságát; a tudatot, miszerint jó, hogy a világon vannak. Ebből a szempontból a csodaelem is helyénvaló, és nem csak azért, mert belefér a mesei logikába. A gyermeki lény érkezése a születés újrajátszása, hiszen Auguszta életébe akkor születik bele a kisfiú, amikor megérkezik az ablakon keresztül. Ilyen értelemben a születés értelmeződik csodaként, a csoda fogalma pedig mindenkor pozitív konnotációkat hordoz. Ugyanakkor maga az érkezés mozzanat misztériumra épül; így nem arra keresünk magyarázatot, honnan és hogyan érkezett a kisfiú, hiszen ezekre választ ad a csoda. A miért a következményekben értelmeződik, abban, hogy Auguszta megváltozik, hogy élete jobbá válik.
Vagyis, a „miért lett a gyerek?” kérdésre a válasz, hogy jobb legyen tőle valakinek, hogy jobb legyen tőle a világ.
Ez a pozitív üzenet pedig mindenképpen értékes a gyereknéző számára, mindenképpen jó irányba mozgatja a gyerekek önértékelését és önértelmezését.
Kovács Natália
Kolozsi Angéla – Pallai Mara: Auguszta kisasszony különös tavasza (tatabányai Jászai Mari Színház)
Dramaturg: Pallai Mara
Tervező: Sipos Katalin / Sisak Péter
Zene: Laun László
Zenei közreműködő: Zoltán Dominika, Laun László
Hangmérnök: Tihanyi Attila
Játssza, rendezte: Kolozsi Angéla
Marczibányi Téri Művelődési Központ, 2015. nov. 12., kb. 50 néző
