Szárnyat igéz – Az Üvegtemplom (Soltis Lajos Színház)

ERRŐL SZABADON DÖNTHET! Kérjük, adja adója 1%-át a Spiritusz Egyesületnek! Adószám: 18174724-2-42

A cigányok eredetmondájának számos bűbájos meséje van. Személy szerint nekem a zsákos a kedvencem. Az arról szól, hogy amikor az Úristen a javakat adta a különböző népeknek, mindnek beletett a zsákjába ezt-azt. Hanem a cigányok annyira szegények voltak, hogy zsákot sem tudtak vinni a porciózáshoz. Mondta erre az Úristen, hogy akkor ő a többi népek zsákjába elosztva beleteszi azt is, ami a cigányoknak jár. Mentek aztán a cigányok a többi népekhez a jussukért, de hiába, nem kaptak semmit. Azóta lopkodják vissza mindenhol a maguk részét.
A Soltis Lajos Színház Az Üvegtemplom című előadása a cigány mitológia egy másik legendáját idézi, amely szerint a cigányok valaha madarak voltak, s a szárnyaik vitték őket szerte a világba. Nem szorosan ehhez a dalban megénekelt mondához kötődik a Benkő Ágnes – Sipos László – Stangl Franciska írta laza történet, mindenesetre ez is egy eleme az összművészeti kalandnak. Zene – több kanna is játszik hangszerként -, ének, tánc és pikareszk mese révén elevenedik meg előttünk egy cigány trupp kalandos élete, vagy életének kalandja. Talán vándorcigányok, talán mutatványosok, mindenesetre több generáció természetes elegye, még ha a Soltis Lajos Színház társulatának összetételéből adódóan mind fiatalok is.

A celldömölki Soltis Lajos Színház több mint három évtizedes múltra tekinthet vissza – ha elnevezésében és székhelyében történt is változás azóta -, színtanodát, vagyis felnőtt és gyermek stúdiót működtet, s vagy kéttucatnyi darabot tart repertoáron, zömmel gyerekeknek szóló előadásokat. Évek óta játsszák Az Üvegtemplomot is, amely sokat köszönhet annak, hogy írója-rendezője-koreográfusa-zeneszerzője, jelmeztervezője-színésze, Benkő Ágnes az érdeklődése nyomán autentikusan használ cigány dalokat.

A kiinduló történet szerint a cigányok esküvőre készülnek – a menyasszony anyja (Benkő Ágnes) épp teregeti ki a függönyfátyolt -, a férfinépség kapatosan állít haza, négykézláb. A vőlegény sértődött, mert hiába várta a menyasszonyt a pataknál, s ekkor az ábrándos lelkületű eladó lány kapcsán mesemondásba torkollik a nagy nap reggele. Az ifjú legény, Káló és barátja, a talált gyerek, Tupka elindulnak kiszabadítani a világszép Ánát, aki az Üvegtemplom lidércének csapdájába és fogságába esett. Egy öreg cigányasszony megjósolja, mi történik majd az úton, a jóslat persze talányos, ahogy kell. Ezután a fiúknak útját állja egy kobold, a továbbhaladáshoz meg kell felelni az ő találós kérdéseire. Amikor hőseink eljutnak az Üvegtemplomig, a lidérccel is szembe kell szállni, s a lidérc szimbolikus személy, amennyiben átváltozik Káló apjává, aki mogorván gyászolja egykori asszonyát, Káló anyját. Szépen koreografált harcművészeti betét keretében vívnak meg a felek. Végezetül minden viszonylag jóra fordul. Ána természetesen kiszabadul, s egy váratlan fordulattal szív a szívre rátalál, csak nem arra, hanem másikra. Káló – mint szabad madár – tovább vándorol.

A celldömölki játszók nyolcfős csapata enyhe, egyáltalán nem bántó amatőr ízzel és meggyőző kedéllyel adja elő a némiképp elnagyoltnak ható történetet. Amikor a nézőtéren gyűlik a közönség – hétvégi az előadás, tehát a gyerekek nem iskolai terelésben, hanem családdal érkeznek, amitől türelmesebbnek és fegyelmezettebbnek érződnek -, a társulat már a színen időz, belakja a teret és kölcsönös megfigyelést folytat a nézőkkel. Könnyen utazó a produkció, kevés tárgyat igényel. Asztal, ülőalkalmatosság, egyötöd-Trabant (motorháztető és ajtó), hinta, budi festett madarakkal, vájdling, kannák. És még az az ágas kabátka, amelyet az erdei Koboldot gólyalábakon játszó Piller Ádám stúdiós visel, akiben van valami megragadó, tenyeres-talpas báj. A legtöbb színpadi készséget a Kálót adó B. Péter Pál, valamint a Vaskakasból érkezett vendég, Bora Levente mutatja, de az előadás legfőbb erényének úgyis a közös lendület és összehangolt játékkedv bizonyul.
Az egy órát sem kitevő röpke zenés mesejáték azt az érzést hagyja maga után, hogy nemcsak könnyű, élvezetes nézői élmény volt, de valamit hozzátett ahhoz is, hogy tudósabbak és empatikusabbak legyünk a romákkal kapcsolatban. Hiszen az integráció, a be- és elfogadás a megismeréssel kezdődik.

Stuber Andrea