Bársonylépcsőn a bálba

Hamupipőke (KoMod Színház)

Gabnai Katalin, január

A mai felnőttek a Disney-filmekből kaptak belőle ízelítőt, a kicsit olvasottabbak a Grimm testvérekhez kötik a sztorit, a tájékozottabbak már Perrault-ról is tudnak, a mesekutatók pedig azt írják, hogy az időnként horror-formában megjelenő mese majd félezer változatban van jelen a világban. Az, hogy a történet már az ókori Egyiptomban, majd Rómában, sőt, valamikor a kilencedik században, Kínában is megjelent, s hogy elég bizarr magyar népmesei változata is vannak, csak kiegészítő információnak számít. A színháziaknak érdekes lehet, hogy Goldoni A jó lány (Buona figliuola ) címen írt belőle operalibrettót 1760-ban. Írók, zeneszerzők, koreográfusok és rendezők sokszor tudták sikerre vinni, plakátja többnyire telt házat vonz.

A Karinthy Márton által vezetett, 35. évadját élő Karinthy Színháznak, amely kalandos életét még Hököm Színpadként kezdte, nem is oly régen épült egy kb. 30 főt befogadni tudó kis szobaszínháza. A Hököm Színpad nevet viseli, s sokszor játszanak itt befogadottak, mint például a fiatalokból álló KoMod Színház tagjai. Az alapszínház előteréből a legszebb színházi plüssök sötétvörösét idéző, sárgával pettyezett, bársonyos lépcső vezet föl az emeletre, finom fémkorláttal segítve a vendégek följutását. Ezen a fényes januári délelőttön a győztesek trappolnak fölfelé, vagyis azok, akik se hanyatt nem estek, se orra nem buktak a jégpályának is beillő járdákon és járdaszigeteken.

A szülőknek emelkedő széksorok jutnak, a célközönség pedig legelöl puha paplanfélére kucorodik. A zsivajból kivehető, hogy nagyjából tudják, mit fognak látni, s mivel nem foglalkoztatja őket a plakáton szereplő „interaktív” szó, nem is szoronganak, mint azok, akik láttak már e műfajból pár kínosat. De a színházban az is csodálatos, hogy előjelekből olykor megjósolhatatlan a végeredmény, ezért bármit is vagyok mondandó a továbbiakban, jelzem, hogy igen kedves órát töltöttem KoModékkal egy légtérben.

A parányi tér egyharmadát kétsornyi, árnyjátékra is alkalmas, háromosztatú, világos függöny teszi színpaddá. Az itteni járások mellett a külvilágból érkező hírek és személyek fogadására használják még a bejárati ajtót. A csillagos varázspálcával feltűnő Tündér (Szabó Sára), kis „sz” problémákkal, mesélni kezd, majd megjelenik a Hamupipőkét (Bodó Edit) csuklóztató mostohaanya (Széplaki Szilvia) s a rikácsoló mostohanővér (Kelemen Tímea). Beszédükön érezhető, hogy nagyobb játéktérhez vannak szokva, de a gonoszok pompásan páváskodnak, a clown-forma mostohanővért ki lehet nevetni, Hamupipőke pedig elnyeri rokonszenvünket.

A bevonósdi majd minden alkalommal sikerül. A közönséggyerekek segítenek kiválogatni a vörös babszemeket a lencse közül, s részt vesznek az öltöztetésben is, majd a bátrabbak az ezüstcipőt is fölpróbálják. De a báliruha elképzeltetése a pontatlan instrukciók miatt csak a lányokat foglalkoztatja, a fiúk zavartan néznek maguk elé. Az énekeltetés pedig, s vele a tánctanítás csak jóindulatú kamuzás, a tündér láthatóan nincs birtokában a dal- vagy a mozgástanítás legelemibb szabályainak sem, s így – a nehezen elsajátítható dallam és szöveg sorsát elfogadva – rábólint a maszatos megoldásokra is.

A fölhasznált zenei anyag a filmzenéktől kezdve a charlestonig, a keringőn át a varázszenékig eklektikus, civil, háziasszonyi bátorsággal összeválogatott kevercs. Rendező: Kovács Henrietta. (A produkciónak feltehetőleg köze van egy korábbi, 2011-es Hamupipőke-előadáshoz, amelyet a Minekezacirkusz, illetve Szuda M. Barna jegyzett, s a szereposztása megegyező.) A szöveg elég problémás. A plakáton az szerepel, hogy Szuda M. Barna a Grimm testvérek meséje nyomán írta a szövegkönyvet. De ez nem helytálló közlés. Mondjuk inkább úgy, hogy vegyes Hamupipőke-emlékekből, öt szereplőre született egy csontig lecsupaszított cselekményváz óvodáskorú közönség számára, megíródott egy kissé ájtatos narrátor-szöveg a Tündérnek, s létrejött egy lakótelepi ízektől sem mentes, felnőtti kabaré-poénsor, a kísérő szülőkre számítva. Mindez a játékmódra is kihat.

A szövegfelelős nem érzi a szavak elfogadottságát. Föl sem tűnik neki, hogy a „mocskos” szó nem érzi jól magát a szórólap mézes-mázos, ismertető duruzsolása közepette („Bosszúból az összes mocskos munkát vele végeztette…”), s az sem zavarja, hogy ebben az előadásban hiteltelen, amikor „koszos cseléd”-ként hivatkozik magára Hamupipőke. De túllendülünk a sutaságokon, s megyünk a bálba. Ott aztán mindenkit elvarázsol a gyermeklelkű, de daliás királyfi (Inoka Péter) és Hamupipőke első találkozása. Inoka Péter a gyerekekkel zajló akciókban is jó ritmusban, hitelesen van jelen.

Különös, hogy a problémák néha épp az otthonosságot képesek előidézni. Talán a hétköznapi ruhák is teszik, meg az, hogy a modell-alkatú Széplaki Szilvia mostohája mellett mindhárom fiatal nő meglehetősen duci, s így olyan ismerősen gömbölyű fiatalasszonyok játszanak itt, mintha az óvónénik, vagy épp a család állt volna össze egy mesére. A balesetveszélyes bevonósdi, ami máshol rendszerint befuccsol, ebben a pici teremben időnként működni tud, természetes együttjátszássá válik. Igen, van, ami sok, s van, ami kevés. De minden megszülető kapcsolat igaz figyelemre vall, s ez okot ad a reménykedésre.