9. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle

Stuber Andrea, október

 

Kilencedik alkalommal rendezték meg a Marczibányi téren a gyermek- és ifjúsági színházi szemlét. 2001 tavaszán történt először, hogy a budai intézmény végigpásztázta a színház ezen ágának termését, és díjazta a legkiválóbb teljesítményeket. (Akkor még csak a gyermekszínházi szó szerepelt az esemény elnevezésében, 13 produkciót mutattak be, kettő volt közöttük színházi nevelési.)

Fabók Mancsi Bábszínháza: A háromágú tölgyfa tündére

Ami a legjobb előadásnak odaítélt Üveghegy-díjat illeti, arról elmondhatjuk, hogy mint hegy, körbe van kerítve és nem mindenki számára járható. Ugyanis a szemle programjába olyan előadások kerülnek be, amelyek könnyen utaztathatók – a technikai igényei szerények. A Marczibányi téri művelődési ház tehát afféle próbafellépőhely: ami itt előadható, az bizonyára vidéki helyszíneken is játszható.

A szemlére benevezett produkciók száma jelentősen nőtt a legutóbbi alkalomhoz képest és elérte a mesei számot: száz!  Bizonyára nem volt könnyű dolga a Gyevi-Bíró Eszter, Szakall Judit és Kaposi László alkotta szemletanácsnak, amikor kiválasztotta az eseménysorozaton fellépő produkciókat. Emelte a tétet és a zsűri igénybevételét a szemle: legutóbb, 2015-ben még csak 15 előadásból állt össze a versenyprogram, idén pedig 21-ből. (S emellett a válogatók megtartották azt a jó tulajdonságukat is, hogy a meghívott produkciókon kívül megneveznek még több tucat előadást a szemlére kerülteken kívül. Ezeket is jó szívvel ajánlják megtekintésre – mintegy ráütik a szakmai pecsétet.)

Mesebolt Bábszínház: Kirikou és a boszorkány

A meghívott előadások között akadt egy, a Szenteczki Zita rendezte A macskaherceg kilencedik élete, amelyet afféle ráadásnak tekinthetünk, hiszen voltaképp felnőttelőadás. A program többi részében ezúttal többségben voltak a gyermekelőadások az ifjúságival, illetve a színházi nevelési előadásokkal szemben. Szakmai beszélgetésen egyébként felmerült az a gondolat, hogy lassan talán ideje lenne különválasztani a megmérettetésekben is ezt a két, szétfelé tartó műfajt, a klasszikus színházi előadásokat és a színházi nevelési programokat. Az utóbbiakon belül a tantermi előadások számára épp a múlt hónapban kínálkozott megmutatkozási és „versengési” lehetőség: a Jurányiban a IV. Tantermi Színházi Projekt, amelynek eredményéről, értékeléséről, a zsűri döntéséről a további támogatásokat illetően nem találni hírt az interneten.

A Marczibányi szemle zsűrijét Herczog Noémi színikritikus, Perényi Balázs rendező-drámatanár és Pilári Gábor bábjátékos alkották. A programot a szakavatott grémium döntései felől nézve megállapíthatjuk, hogy a legmobilisabb gyermekszínháznak van egy aduásza Fabók Mancsi személyében. Ahogy két éve rangos díjat kapott a Vitéz László és Vas Juliska című vásári bábjátékáért, úgy idén is elvitte a pálmát, a Nemzetgazdasági Minisztérium 200 ezer forintos díját A háromágú tölgyfa tündére című meséjével, amelynek bemutatóját idén tavasszal tartotta a III. Bábu Fesztiválon.

Kerekasztal Színházi Nevelési Központ – InSite drama : Az óriás ölelése

A Nemzetgazdasági Minisztérium másik díját, valamint a legjobb előadásnak járó Üveghegy-díjat a szombathelyi Mesebolt Bábszínház Kirikou és a boszorkány című előadása nyerte el, amelynek képi világa és egyedi bábhasználata, a játék sallangmentes letisztultsága lenyűgözte a zsűrit. A Kovács Géza rendezte produkció afrikai mesét dolgoz fel, archaikus történetet, amelynek hatásfokát az igényes élő muzsika (zeneszerző: Takács Dániel) és a bábtechnikák változatossága emeli. Az előadás az art decót is idéző látványvilágával gyermekszínházban ritkán tapasztalhatóan erős vizuális élményt nyújt (tervező: Trifusz Péter).

A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ – InSite drama Az óriás ölelése című előadásának díja kicsit sem meglepő: aki csak a képeket nézegeti meg a produkcióról írt kritikánkban, sejtheti, hogy a játszók a szemle keretén belül nemcsak a Fillér utcai kisgyerekeket nyerték meg maguknak, hanem az óvodai kiküldetésbe ment zsűrit is.

Kolibri Színház: Nincsenapám, seanyám

Az ifjúsági előadások közül mindenekelőtt a Kolibri Színház Nincsenapám, seanyám című produkciója, Vidovszky György rendezése szerzett elismerést, egyebek között az együttes összjátékáért. A bírálók  külön kiemelték Nemes Anna hiteles és megrázó alakítását (amelyre írásunkban mi is felhívtuk a figyelmet).

Kabóca Bábszínház: Kodzsugukila, a boszorkány

A Kabóca Színház Kodzsugukila, a boszorkány című produkcióját előadó Danny Bain ugyancsak díjat érdemelt: „zene, hangszer és báb szerves egységben való elgondolásáért. A színpadi csoda utaztathatóvá tételéért.” Amint ezt Turbuly Lilla cikke is megerősíti oldalunkon.

Amolyan különdíjként a debreceni Csokonai Színház vehette át a Magyar Művészeti Akadémia 100 ezer forint értékű Facebook-kampányt ígérő díját a Jeruzsálem című osztálytermi színházi nevelési előadásért. A Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház díja pedig arra vonatkozik, hogy két alkalommal játszóhelyet biztosít a Rév Színházi Nevelési Társulatnak a Massza című előadás eljátszására.

19 előadás kapott a zsűri ajánlása alapján szemle diplomát a magas színvonalú teljesítményéért, egy pedig emléklapot.

Stuber Andrea

(Színházi Kritikusok Céhe)

  1. Gyermek és Ifjúsági Színházi Szemle

Marczibányi Téri Művelődési Központ, 2017. október 9-15.

Ez is érdekelheti: ajánló, az elmúlt 3 hónap legjobb írásaiból