Vagány királylány

Tiszavirág (Barboncás Társulat)

Turbuly Lilla, március

A szegedi Barboncás Társulat gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt játszik. Legutóbb például Kafka írásaiból állították össze a Kafka Hotelt, de van előadásuk Lugosi Béláról is (UN-DEAD). Máskor a felnőtt- és a gyerekirodalmat házasítják össze: Ibsen Nóráját az Alice Csodaországban-nal (wonder-full, avagy Nóra Csodaországban). A Tiszavirág ebből a szempontból egyszerűbb eset, klasszikus meseelőadás, amit hároméves kortól ajánlanak.

Előadásaik nagyobbrészt egyszemélyesek, sőt, Kiss Ágnes társulatalapító általában nemcsak színésze, de írója, tervezője, rendezője is az előadásoknak. Így van ez a Tiszavirág esetében is, de itt zenészként Nagy Gábor is részese a játéknak, mégpedig különféle instrumentumokkal, amelyek közül a melodicát, a dorombot és egy furcsa, üstszerű valamit sikerült megfigyelnem.

A mesét Kiss Ágnes és Vészits Andrea írták, Tombácz János szatymazi pásztor meséinek felhasználásával. Hogy Szegedhez kötődik, az már a címéből egyértelmű. A konkrét földrajzi nevek közül a Tiszán kívül még a Fekete-Körös és néhány (vízállásjelentésekből ismerős) város neve is elhangzik az előadásban, de különben mesebeli tájakra viszi a nézőt.

A Tiszánál lakozó Szőke királyné vízbe hullt könnyből született gyermeke az önálló és talpraesett királyleányok közé tartozik, aki nem várakozik megadóan a királyfi eljövetelére, maga indul a boldogság kék madara után. És ez itt nem képletes beszéd, tényleg van kalitkába zárt kék madár a mesében. Ahogy vándorút, kerek erdő, jót hozó jótett, elvarázsolt királyfi és gonosz boszorka is, de az ismert mesei motívumokat itt-ott modernizálták. A boszorka például nem seprűn, hanem motorbiciklin száguldozik. A meseszövés fordulatos, mégis jól követhető, szerencsésen ötvözi az eredeti mesét a mai áthallásokkal. Egyetlen ponton maradt hiányérzetem: szegény király szülőkről egy szó sem esik azt követően, hogy a lányuk elszökött otthonról, potyogtathatják a könnyeiket élethossziglan a Tiszába.

A Kiss Ágnes tervei alapján készült díszlet elemeit egy gémeskút rejti magába. A kútkáva oldalfalait ki lehet nyitni, lesz belőlük fodrozódó víz. A szereplők sokszor a régi, hajtogatós mesekönyvekhez hasonlóan felhajthatók-lehajthatók vagy mozgathatók. A kútágason lógó vödör helyére kerül a kék madarat fogságban tartó kalitka, a kávából kihúzható lépcsőfokok pedig a királylány előtt álló próbákat jelzik. Őt, a boszorkányt, valamint a királyfit bábokkal jelenítik meg. A díszlet és a bábok kialakítását inkább a praktikum, mint a képzőművészeti ihlet jellemzi, de ez nem jelent igénytelenséget.

Egy ilyen, a személyes jelenlétre, valamint a báb- és díszletmozgatásra egyaránt építő előadás sokféle képességet kíván az előadótól. Egyszerre kell mesét mondani, a közönséggel kapcsolatot tartani és bábozni. Kiss Ágnes jó mesélő. Nem esik túlzásokba, eltalálja a ritmust, éppen annyira karikíroz, éppen annyira használja a mimikáját, hogy ne legyen sok belőle. Van, hogy a kezét adja kölcsön a kihajtogatott báboknak, ő gesztikulál helyettük. A külön bábfigurákat is jól mozgatja, de ha becsúszik egy baki, arra is azonnal tud reagálni. Közvetlen stílusa, humora leköti a közönséget. Nem virtuóz bábozó és nem lehengerlő színpadi jelenség, de megbízható színvonalon mesél és játszik, ez pedig egyáltalán nem kevés.

Az előadás után van még egy kis interaktív rész is, a bábokkal, díszlettel, hangszerekkel való ismerkedésen túl némi ismeretterjesztéssel, elvégre nem várható el minden kisgyerektől olyan fokú szakértelem tiszavirág és kérész ügyben, mint az egyik néző kislánytól, aki egy osztálykirándulás keretében három kérészlárvát is látott nagyítóval. És még csak nem is a Tisza vizében. A szegedi Boszorkánysziget viszont a Tiszában van, és jobb, ha tudjuk, hogy a motorizált boszorkány, de legalábbis valamelyik őse van ott, hajszálakkal jól átkötözve, ki ne bújjon soha, nehogy a boldogság madarát újra foglyul ejtse.