Minden báb!
A Budapest Bábszínház kiállítása
Tekintetek tüzében álltam. De ezt csak akkor vettem észre, mikor már jó ideje sétáltam és bámészkodtam a kiállítóteremben. Hirtelen azt éreztem, hogy a hátamat is szúrja a nézésük. Mert néznek. Mert egy báb elsősorban néz. Elszántan és érdeklődően, csodálkozva és gyanakodva, de – ha éppen kiállítják – legfőképpen mozdulatlanul.
Úgy rendezték el őket, hogy hihetetlen könnyűnek tűnnek, pedig ha magamat ijesztve kicsit is elképzelem, hogy egy-egy teremtménynek mekkora súlya lehet, s milyen lehet azt a súlyt hosszú perceken át megtartani és kecses vagy éppen ugrabugra mozgásra bírni, nos, annak a gondolatára is izomlázat érzek. Ők tudják, amit tudnak, hiszen hosszú éveken át emelték őket magasba, föl a reflektorfénybe, ország-világ örömére. Rezzenetlen tekintettel lesik az érkezőket, a bábos szakma és a képzőművészet mestereit és hódolóit, no meg a színháziakat. Ha nem néznének ilyen intenzíven, leginkább alvó pillangók hadára emlékeztetnének. Mert – és ezt be kell vallani – van abban valami megrendítő, hogy ők, a bábok, akiket a megmozdítás kelt életre, kedvünkért, akik emlékezni vagy épp a titkokat meglesni jövünk, artisztikus pozíciók vigyázzállásában tűrik a mi vizslató jelenlétünket, mielőtt távozásunk után fölrepülnek.
Lebegő palástok, áttetsző szárnyak, földet sosem érő lovagi csizmák és bársonytopánkák, selyemzöld tündérek, kék és rózsaszín királykisasszonyok, sárga taláros uralkodó népek, lila boszorkányok és parázsvörös ördögfajzatok kerültek elő a hetvenhárom éves Budapest Bábszínház féltve óvott gyűjteményéből, hogy a tavasz első napján, mely egyébként a bábszínházi világnap is egyben, kicsik és nagyok tanulmányozhassák őket. Gyűlnek is a látogatók, fényképeznek, sóhajtoznak, ölelgetik egymást, örülnek a találkozásnak. A bábok mellett és mögött fotók, plakátok és tervrajzok gazdag gyűjteménye mutatja az elmúlt hét évtized kiemelt pillanatait. Arra is lehetőség nyílik, hogy valaki, aki a produkciókészítés folyamatára kíváncsi, a munkák elejétől a végéig, a tervezőasztal rajzaitól a bábkészítés és a próbák fázisain át, egészen az előadásig kövesse annak titkait.
Kell némi féken tartott kíváncsiság s valami önkorlátozó jómagatartás ide. Mert mi tagadás, néha jó lenne megérinteni ezeket a lényeket, megtapintani a fejtetőkön sarjadzó koronácskákat, a torzonborz bajszokat és a göndörödő szakállakat, vagy legalább célzottan ráfújni ezekre a szálanként kifésült, óriás szempillákra. De akkor talán megtörne a varázs. („A titkokat ne lesd meg” – mondja József Attila.) A kiállítás kurátorai, vagyis felelős szakmai vezetői, Palya Gábor Dávid, az országszerte ismert bábtervező és Végvári Viktória, aki az elsők között szerzett drámatanári végzettséget a színművészetin, s mára már DLA diplomával is rendelkezik, A Budapest Bábszínház kulisszatitkai alcímmel rendezték meg ezt a bemutatót. Az első látogatók, a szakmabeliek, sokkal inkább az emlékeiket látszanak keresni, de május 27-ig, a nyitva tartás végéig minden bizonnyal sokan betérnek majd ide a Deák teret elárasztó, városnéző külföldiek közül is, és remélhetőleg eljönnek ide a fővárosba kiránduló, iskolai bábcsoportok is.
Engem egyrészt a sosem látott, nagy klasszikus előadások bábjai vonzottak, a Gábor Éva tervezte 1951-es Sztárparádéból, a Lévai Sándor tervezte 1959-es Árgyélus királyfiból, Bródy Vera 1963-as Szentivánéji álomjából és Ambrus Imre 1972-es Óz, a nagy varázslójából, másrészt azok, amiket „éltükben” már láthattam. Ki-ki megtalálja majd a néki kedveseket. Én, némi elfogultsággal a Mácsai Pál által rendezett, 2009-es Líra és epika-előadás Bagossy Levente tervezte, mára kissé megsárgult, papírból gyúrtnak látszó figurái és a 2018-as, Szilágyi Bálint által rendezett Bambi-előadás azúrkék őzikéje előtt álldogáltam sokáig. Ez utóbbi produkció látványvilágát Árvai György és Szűcs Edit tervezte.
A kiállítást kísérő formás, információgazdag, magyar-angol nyelvű füzetecskének a legizgalmasabb fejezete a Gimesi Dóra által írt bábszínházi „kisokos”. Megtudhatjuk belőle például, hogy „Egy kesztyűs báb pörgős mozgása mellett gyorsan és sokat tud beszélni, erőssége a ritmus és a helyzetkomikum. A marionett mozgása sokkal korlátozottabb, és soha ne írjunk neki olyan szituációt, amelyben tárgyakat kell kézbe fognia és máshová tennie! Árnyjátékban hagyjuk, hogy a szöveg helyett inkább a képek költőisége beszéljen, a bunrakut viszont bátran tekintsük egy kicsinyített színésznek…”
Meglehet, a szakmai intimitásra való törekvés az oka annak, hogy a bábok csoportjai mellett csak a tervezőket és a rendezőket jelzik a feliratok. Először azt hittem, véletlenül maradt le egy-egy szerző, de a koncepció része lehet, hogy kihagyják az írókat, mivel az emlegetett füzetkében sem szerepel egyetlen holt vagy élő író neve sem. Talán egy következő alkalommal elfér majd az a szükséges három-négy szó, mind a füzetbeli ismertetések mellett, mind táblácskákon.
Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)
Minden báb! A Budapesti Bábszínház kiállítása a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában a Deák Ferenc utcában.
2023. március 21.- május 27.
Fotók: Piti Marcell
