A mindentlátó királylány
Griff Bábszínház
A mindentlátó királylányt jó hat éve, 2016. november 5-én mutatta be a Griff Bábszínház. Az előadás célközönsége ebben a korosztályban gyorsan cserélődik, ezért az akkori nézőkkel egészen biztosan nem ezen a nézőtéren találkozunk. Velük ellentétben a kísérő pedagógusok tábora gyakorlatilag állandó. Nekik különös és csodálatra méltó képességük bírni az ismétlés, sőt az ezerszeri ugyanazt csinálás monotóniáját. Csak akkor lehet öröm ugyanazt újra (és újra) elolvasni, meghallgatni vagy megnézni, ha az alapanyag jó, minőségi. Empirikus tapasztalatom – értsd: előadás utáni beszélgetésekbe belehallgatózás –, hogy a 2023. január 14-én újra repertoárra került felújított produkció a közönség minden tagját maradéktalanul kielégítette. Mondom is, miért.
Mert Gimesi Dóra népmese-adaptációja perfektül működik. Nem véletlen, hogy annyi helyen választották Szabadkától Győrig, Kecskeméttől Debrecenig, Szegedtől Zalaegerszegig, a celldömölki Soltis Lajos Színház előadásáról pedig itt számolt be a Spiritusz. Jól öregszik, sőt nem öregszik a darab, amely tisztelettel bánik a mesével. Képes komollyá tenni a konfliktust, valóssá tenni az életveszélyt, ami a hőst fenyegeti – emlékeztetőül: a királylány annak adja a kezét, aki képes úgy elbújni előle, hogy nem találják meg; ha ez nem sikerül, a fiatalembert kivégzik –, de egy kis Makrancos Kata-allúzióval megbolondítja a történetet, és a vérnőszést csak sejtetve bájos könnyedségbe csomagolja. A szellemes nevek is segítenek ebben. Nincs nagymama és dédi, akinek a Réziről ne Péntek Rézi, az Aladárról meg ne a Meseautó Halmos ura jutna eszébe. A királyné Begónia, a király XIII. Teszetosza Henrik, hangzásra mindkettő vicces, asszociációs mezőjükben felsorakozhat a világtörténelem és a meseirodalom összes híres meg hírhedt számozott és számozatlan Henrikje, továbbá egy névrokon, a Szemenszedett mese savanyú-gonosz Begóniája.
A modern kori meséhez nem passzol az archaizálás. Grosschmied Erik újra felállított játékterének pergolát, várkastélybeli szobát és uralkodói koronát idéző központi eleme továbbra is olajozottan nyitható és csukható, rengeteg játékra, a burleszkekből ismert forgóajtóbeli kergetőzésre ad lehetőséget. Az ablakkeretek felül egy szemben végződnek, hiszen a királylányi jelző kötelez. A csíkos sarokoszlopokban van valami cirkuszi, ami szintén nem lehet véletlen, hiszen valódi elbújásművészeti mutatványt visz véghez az Aladár nevű, józan paraszti eszével és Réziért hevesen dobogó szívével végül királlyá levő fiatalember. Díszletben, jelmezben egyaránt vattacukorszínek puhítják és édes-szerelmesítik az izgalmakat, a királyi pár erősebb és természetesen aranyosabb fagyiárnyalatokban pompázik. Környezettudatos királyi családunk női tagjai abroncsban és peplumban, tornacipőben és térdnadrágban egyaránt biciklivel közlekednek – talán a holland rokonoktól látták –, a papa pedig csak harciasságban marad el mögöttük. Közlekedésbiztonság mindenekelőtt, ez a család jelszava: koronáik stílusosan biciklis sisakra vannak applikálva.
Nem kellett cserélni Fosztó András koreográfiáját, nem retrósodott el Monori András zenéje, továbbra is működik Halasi Dániel rendezői koncepciója, amit a korábbi szériában szerzett tapasztalatokkal csiszoltak tökéletesre a felújításhoz.
Szolnoki Ágnes újrázik mint Begónia. Erős egyéniség, ő hordja a nadrágot, az ő kezében van a kormány, de egyáltalán nem elviselhetetlen feleség és anya. Van benne ambíció és lélek, amit „sok”-ságával takargat. Játszótársai először találkoznak szerepeikkel. XIII. Teszetosza Henrik királyt az ifjúkori Fekete Péter-korszakát már maga mögött hagyó uralkodónak mutatja Matola Norbert. Bölcs és belátó apa és férj, aki valójában csak a maga szórakoztatására megy bele a civakodásba, mert pontosan tudja, mennyivel egyszerűbb az élete, ha enged.
Kassay Mártonnak több ok miatt muszáj drukkolni. Először is azért, hogy Aladárként életben maradjon. Aztán meg azért, hogy az egyszerű pásztor a társadalmi ranglétra magasabb fokára lépjen, és nem hagyhatjuk figyelmen kívül romantikus komédiákon szocializálódott nézőként a happy endet sem, amit a népmesék az ásó, kapa, nagyharag utáni boldogan éltek, amíg meg nem haltak frázissal nyomatékosítanak. Kassay Márton nem fiús, nem srácos, hanem igazán karakteresen fiatalemberes Aladárja laza, cool, pofátlan, félelmet nem ismer, helyén az esze, Rézit megpillantva csillog a szeme. Végzetes ez a vonzerő. Vári Vivien királykisasszonya nincs teljesen tisztában hatalma nagyságával, azzal, hogy élet-halálról dönt. Nem kéjesen lubickol ebben, hanem a szülőkkel szembeni lázadásra használja. Mint egy kamasz, akinek fölényessége demonstratív, a figyelemre vágyás rosszul megválasztott eszköze. Lassan azonban eltűnnek a tüskék, a karcosság, és összecsiszolódik azzal, aki képes partnerként lenni vele.
Gyanítom, a jelenlegi gazdasági helyzet is nyomós érvet jelentett abban, hogy a Griff Bábszínházban ennyi idő után elővették a produkciót. De ez A mindentlátó királylány friss, eredeti, a társulat jelenlegi tagjaira szabott előadás. Megérdemlik a zalaegerszegi gyerekek, hogy ők is megkapják belőle a magukét.
Papp Tímea
(Színházi Kritikusok Céhe)
A mindentlátó királylány (Griff Bábszínház)
Játsszák: Vári Vivien, Kassay Márton, Matola Norbert, Szolnok Ágnes
Író: Gimesi Dóra
Látványtervező: Grosschmied Erik
Zeneszerző: Monori András
Koreográfus: Fosztó András
Rendező: Halasi Dániel
Zalaegerszeg, Griff Bábszínház
Fotók: Pezzetta Umberto
