A csúnya kacsa (HOPPart Társulat – Vaskakas Bábszínház)
Kovács Natália, január
Szeretem, amikor egy előadás komolyan veszi a gyerekeket, és azt is szeretem, amikor egy gyerekelőadás képes arra, hogy egyben a felnőtt közönséghez is szóljon. Ezek mellett pedig nagyon fontosnak tartom a gyerekek esztétikai nevelését, ami a színházban akkor működik jól, ha az alkotók igényes és ízléses látvánnyal, jó minőségű szöveggel, rendes zenével és intelligens színészi játékkal szolgálják fejlődésüket. Tengely Gábor A csúnya kacsa című rendezését pontosan azért szerettem, mert mindezeknek a kritériumoknak eleget tesz. Az Andersen-meséből Markó Róbert és Tengely Gábor, Kolozsi Angéla szövegkönyvének felhasználásával, jól működő szöveget készített; a probléma, amelyet a történetből kidomborítanak: fontos, Michac Gábor jelmez- és díszletkreációja pedig okos és ironikus, akárcsak a színészi játék, amelyhez sokat hozzátesz a Fejes Kitty koreografálta mozgás. Az előadás nem fedi el az Andersen-mese kegyetlenségét, ilyen értelemben nem kíméli a gyereknézőt; de ahogy a könyörtelenség, a nehézségek és a kihívások átélésére, úgy a végén a feloldozásra, a megnyugvásra is lehetőséget biztosít.
A rút kiskacsa, ebben a feldolgozásban csúnya kacsa, amely fordítói döntés talán közelebb hozza a gyerekekhez a főhős kitaszítottságát, hiszen a kifejezés érthetőbb és a mai világban életszerűbb, hogy valakit csúnyának mondanak, mint az, hogy rútnak. Ám a szöveg korszerűsége szempontjából ez a címadás inkább csak jelzésszerű, felhívja a figyelmet arra, hogy itt hamvából feltámasztott élő matériával dolgoznak a színházcsinálók. A történetben ugyanis, ahogy a főhős végighalad vándorútja egyes állomásain, a szituációk mindegyike kortárs problémarendszeren belül mozog és kortárs nyelven íródott. Igaz, ennek egy része a felnőtteknek szól, hiszen egy hatéves még nem teremti meg a párhuzamot a vándormadarak és a kivándorló munkavállalók, vagy a harmadik fióka születése és az aktuális családpolitika sokat hallott szólamai közt.
Az előadásban hat színész játszik minden karaktert, közülük egyedül Friedenthal Zoltán szerepe állandó, ő mindvégig a csúnya kiskacsaként van jelen. Körülötte a többi színész úgy váltja a szerepeket, ahogy az élethelyzetek is állandóan változnak, amelyekbe a főhős belekerül. Azonban van egy másik, viszonylag stabil szerepkör is, ezt Szilágyi Katalin tölti be, aki a történet elején a kacsa anyuka, később pedig a szép hattyúként jelenik meg. Szimbolikus ereje van annak, hogy ugyanaz a színész alakítja az anyát, aki később szép énekével és kedvességével a boldog hazatalálás felé segíti a főhőst. Bár az anyuka a többiek unszolására szélnek ereszti a csúnya kiskacsát, nem eldönthető, hogy azért tesz így, mert félti az állandó csúfolódástól, verbális és fizikai bántalmazástól, vagy azért, mert maga sem képes megbirkózni kicsinye másságával, az viszont kiderül, hogy anyai érzéseket táplál iránta, hiszen mégiscsak ő költötte ki. Ez lehet az oka annak is, hogy útravalót ad a gyermeknek, méghozzá nemcsak ennivaló formájában, de intelmekkel is ellátja, amelyekre a kiskacsa folyamatosan újra- és újra visszaemlékszik, és kalandjai során, az utolsó pillanatban mindig ezek az intelmek óvják meg a bajtól. Az anya így végeredményben védelmezi gyermekét, akit amúgy elhagyott; s a verbalitás, az ismételgetett mondatok jelenlévőként tartják meg őt. A szép hattyú akkor lép be a történetbe, amikor a kiskacsa először keveredik igazi nagy veszélybe: majdnem felfalja a sas. Szilágyi Katalin jelenléte azért fontos ekkor, mert általa megint belép egy védelmező nő a történetbe, aki kedves a hányattatott sorsú kis főhőshöz, így a színész személyében az anyaszerep tér vissza. Jelenléte biztató, sőt megnyugtató, bár eldönthetetlen, hogy pontosan mit személyesít meg ekkor: egy pozitív látomást, a reményt, vagy azt az érzést, hogy valahova, valakikhez mégiscsak tartozik a magányos kiskacsa, de megjelenése előrevetíti, hogy jóra fordulhatnak a dolgok.
A többi színész, Herczeg Tamás, Keresztény Tamás, Kiss Diána Magdolna és Valentyik Anna nemcsak különböző karaktereket, de ahány szerepet, annyi madárfajt is megjelenítenek. Ezeknél a szerepváltásoknál, ahogy az egész színészi ábrázolásmódnál lényegi jelentőségűek a jelmezek és a mozgás. Ugyanis az a rendezői döntés, hogy a színészek állatokat játszanak, avval a következménnyel jár, hogy az előadásban mintha az állatmesék antropomorf állatképének működésmódja fordulna meg: azzal, hogy emberek játsszák az emberi tulajdonságokkal rendelkező állatokat, reflektálnak az állatszereplők karakterének antropomorf jellegére. Szórakoztató, ahogy mozgásukban, viseletükben felfedezzük az állatok egy-egy vonását, például a kacsacsalád tagjai sárga tangapapucsban totyognak, öltözetükben dominál a sárga szín, pucsítanak és csücsörítve beszélnek, a gólyák pirosban vannak, a hattyúk szép hófehérek… Másrészt azonban az egyes madárfajokhoz kapcsolódó emberi személyiségjegyeket is kidomborítja, karikírozza az ábrázolásmód. A szarkák gengszterekre emlékeztetnek, a sas félelmetes szárnyait pedig úgy mutatja meg Herczeg Tamás, hogy a zsebre tett kezeivel felemeli szétgombolt ballonkabátját, s ekkor hirtelen az áldozatára leső pedofilra emlékeztet a madárfióka felett csapkodó szárnyaival.
Ez utóbbi asszociáció megint főként a felnőttek számára működik, de ebben is megmutatkozik az, amit ez az előadás végig kifogástalanul teljesít: egyszerre szól minden jelenlévő korosztálynak.
Kovács Natália
Markó Róbert – Tengely Gábor: A csúnya kacsa – Hans Christian Andersen A rút kiskacsa című meséje nyomán, Kolozsi Angéla szövegkönyvének felhasználásával (HOPPart Társulat – Vaskakas Bábszínház)
Szereplők: Szilágyi Katalin, Friedenthal Zoltán, Valentyik Anna, Keresztény Tamás, Herczeg Tamás, Kiss Diána Magdolna.
Díszlet- és jelmeztervező: Michac Gábor
Zeneszerző: Rozs Tamás
Mozgás: Fejes Kitty
Rendező: Tengely Gábor
Jurányi Ház, 2016. január 16., kb. 140 néző
Fotó: Borovi Dániel
