A Tejúttól a macskajátszóházig

Droga, Priv (Teatr Fredry)

Turbuly Lilla, május

Két előadással vendégszerepelt a Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén a lengyel Gnieznóból érkezett Teatr Fredry. A Droga (Út) csecsemőszínház, a Priv (a privát szó rövidítése) című előadásukat pedig a 14-18 éves korosztálynak ajánlják.

A csecsemőszínházi előadások meghatározó eleme az anyag- és formaválasztás. Láthattunk üveget, fonalat, gyurmát, homokot vagy éppen papírt használó, szabályos vagy alaktalan formákat felvonultató előadásokat. A Droga a kötéllel játszik: lesz belőle utca, ház, bolt, derékra tekerve gondolhatjuk mentőkötélnek. Csomózzák, egyenesítik, táncolnak rajta. Egy ötletes mágneses megoldással kötelek sorát rögzítik egy fémvázhoz, hogy azok egymáson átbújtatva hálóvá alakuljanak. Mindezzel az út fogalmát járják körbe, legyen szó a mindennap koptatott utcáról, a Tejútról vagy az életútról. Az előadás a legegyszerűbb formáktól (egyenes vonal, egyszerű lépegetések) indul el, aztán ugróiskolaszerűen eljut a bonyolultabb hálózatokig. A látványvilág is fokozatosan teljesedik ki, a kötélalakzatok mellett a világításnak köszönhetően.

Két fiatal színésznő, Kamila Banasiak és Zuzanna Czerniejewska játssza az előadást, amelyben a csecsemőszínházra jellemző, egy-egy ismételgetett szóra redukált szöveg helyett azért jó pár mondat elhangzik. Szlávos akcentussal, de tisztán és érthetően beszéltek magyarul, de ami ennél is fontosabb, természetes, maníroktól mentes kedvességükkel az első perctől megnyerték a gyerekeket. (Az más kérdés, hogy az óvónők annak ellenére lepisszegték a nagy néha megszólaló, de egyébként néma csendben figyelő ovisokat, hogy az előadás előtt a színészek elmondták, nem kell viselkedni és csöndben maradni.)

A jó csecsemő-előadás a felnőtt nézőt is vissza tudja zökkenteni egy gyermeki, rácsodálkozó állapotba, miközben képes egyszerre lenni játékos, filozofikus és költői. A Droga (Beata Bąblińska és Monika Kabacińska) rendezésében elérte ezt a szintet, eljuttatott bennünket az orrunk előtti macskakőtől a csillagjárta égi utakig. Az előadás után ki-ki lerajzolhatta a saját útját, és a szellemi mellé édes útravalót is kaptunk: néhány szem lengyel karamellát.

Míg a Droga megmaradt a csecsemőszínház mára már bejáratódott koordinátarendszerében, a Priv témájában és eszközeiben is kísérletező, új utakat kereső előadás, amelyben Iza Szostak rendező a színházat mozgásszínházzal és kortárs tánccal ötvözi. A téma a privát szféra, a tabuk kimondhatósága, és az, hogy mindezt miként változtatja meg beköltözésünk a virtuális valóságba. Nincs egybefüggő történet, az előadásban mind a hat színész kap egy-egy jelenetet, amelyben a karaktere áll a középpontban, miközben kisebb vagy nagyobb intenzitással a többiben is jelen van. Esetleg úgy, hogy macska módjára elnyúlik, vagy éppen lóg a színpadot uraló „macskajátszótéren”. A díszlet ugyanis a házi kedvenceknek beszerezhető játszó- és pihenőeszköz felnagyított változata.

Az előadás mozgásanyagában a jóga éppen úgy megtalálható, mint a kortárs tánc. Bizonyos karaktereknél nagyobb, másoknál kisebb szerepet kap a mozgás, ugyanígy a szöveg is, ami van, hogy nem is hangzik el, csak kivetítve, belső monológként jelenik meg. (Némi zavart keltett, hogy a kivetített szövegek néha elcsúsztak az adott jelenethez képest.)

A színészek nagy odaadással képviselik a saját karakterüket. A téma és a feldolgozás módja is felveti a kérdést, hogy a saját életükből dolgoztak-e vagy kitalált szereplőket jelenítenek meg. A szakmai beszélgetésen a rendező elmondta, hogy nagyobb részt előre megírt forgatókönyvből dolgoztak, azt azonban kiegészítették színészi improvizációkkal is.

A középiskolás közönség színházban eddig valószínűleg nem találkozott a testre és a szexualitásra vonatkozó tabutémák kimondásával, ez – ahogy az előadás után elkapott beszélgetéseikből kiderült – szokatlan élmény volt számukra. (Miközben a virtuális térben akarva-akaratlanul is belefutnak ezekbe a tabukba.) A mozgásszínházi forma, amellyel eddig szintén nem találkoztak, ugyancsak új, elsőre nehezen befogadható élményt jelentett számukra.

Felnőtt, mozgásszínházon is edződött néző számára az előadás egy új generáció új utakat kereső, rokonszenves kísérletének látszik. A tabutémák színpadi megfogalmazására, a személyességet középpontba állító színházra itthon is sok kísérletet láttunk mostanában, a Priv is ehhez a vonulathoz tartozik. A hat szereplő kicsit sok ahhoz, hogy mindegyikükhöz személyes viszonyt alakítsunk ki. Kevesebb szereplővel, feszesebb szerkezettel átütőbb lehetne. Így általános benyomást viszünk magunkkal egy magát a világban elveszettnek érző generációról.

Turbuly Lilla

(Színházi Kritikusok Céhe)