Keménykalap és krumpliorr (Dumaszínház, Csukás Színház, TRIP)
Stuber Andrea, május
Csukás István gyerekirodalmi hősei között akadnak olyanok, akik színpadra kívánkoztak és ott meg is találták a helyüket. Például az Ágacska számos bemutatót megélt már, és Süsü sárkány kedvesen bumfordi alakja is nemegyszer megelevenedett a színen. A Keménykalap és krumpliorrból készült hivatásos előadást azonban egyet sem jegyeznek a színházi krónikák. Ennek magyarázatát keresve két okra is gyanakodhatunk.
Az egyik talán az, hogy a műnek egy gyerekcsapat a főhőse. Kis Rece és társai annyira azonban nem jó szerepek, hogy felnőtt, ivarérett, szakavatott színészekre lehetne vagy lenne érdemes bízni a megformálásukat. Ahhoz viszont túl hosszan és túl sok helyzetben kell színen lenniük hőseinknek, hogy amatőr gyerekszereplők értékelhető szakmai színvonalon abszolválják a feladatot. Ez utóbbi egyébként az első erős, a kritikust szinte meghátrálásra késztető tapasztalati tényező a TRIP Hajón bemutatott Keménykalap és krumpliorr nézésekor. (Ha gyermekszínjátszók a szereplők, akkor néhányuk vélhetően nem jutott még el a beszédstúdiumig. Másikuk pedig nagyobb érdeklődést mutat a nézőtéren ülők, mint a partnerek iránt. Különben kedvesek. Érdekességként azt találtam az interneten, hogy a Kis Recét játszó Coelho Matao Dánielt a vízilabda-szövetség, az Annát adó Drahos Ninát pedig a kézilabda-szövetség tartja számon ifjúsági sportolóként.)
A másik körülmény az lehet, hogy az 1974-es négyrészes tévéfilm elérhetetlen etalon, főleg a felnőttszereplők vonatkozásában. Szilágyi Istvánra élethossziglan ráragadt a plakátragasztó figurája, alig akadnak olyanok, akik őt nem Lópici Gáspárként, hanem mondjuk a Bors tévésorozat Sipos uraként emlegetik. Kedves gesztusa a TRIP Hajón látható előadásnak, hogy a Lópicit játszó Pille Tamás az álrádiós gyerekeknek adott interjúban megidézi a szerepelőd intonációját, amikor lelkesen világgá kiáltja, hogy ő az utca hírmondója.
Mindenekelőtt persze Alfonzó jut eszünkbe a Keménykalap és krumpliorr-ról. Nemcsak azért, mert a zseniális komikus elragadóan adta az elátkozott fagylaltost, Bagaméri Elemért, hanem mert a lehető legautentikusabban mentette meg a gyerekek szervezte cirkuszi előadást, amikor artistaszámok sorozatát improvizálta. Az is kedves gesztus egyébként, hogy a Bagamérit játszó Kerekes József tesz egy tiszteletteljes distinkciót: esetünkben nem Elemér, hanem Jácint a fagylaltos szakember keresztneve.
Az előadást rendező Magács László nagy hangsúlyt fektet a cirkuszi vonalra, amennyiben a meglepően hosszú első rész után négy fiatal artistával valósítja meg a Hörömpő Cirkusz rendkívüli, gyógyító célú jótékonysági előadását. (Erről eszünkbe juthat: tulajdonképpen meglepő, hogy Fekete Péter színházrendezőnek és cirkuszigazgatónak még nem jutott eszébe bemutatni a Keménykalap és krumpliorrt.)
A regény és a film felhasználásával Őri Eszter írta a színpadi változatot, értelemszerűen frissítve itt-ott a történeten. A gyerekek ma már természetesen nem Vadliba úttörőőrsként bandáznak, hanem Tigrisszem csapatként. A szöveg mellőzi azt az ülésezési nyelvezetet (pl.: „beadom a lemondásomat”, vagy: „nem tűr halasztást”), amelyet eredetileg Molnár Ferenc hozott be a gyerekirodalomba, a halhatatlan gittegylet működésének leírásával.
Az előadás díszletét tervező Müller Kata az első részben kereszt alakzatban elhelyezett, megemelt pástra állította a szereplőket, a közönség pedig négyfelől ül. Ez egyrészt biztosítja a megfelelő láthatást, másrészt viszont minden nézőnek kijut a reflektorok fényéből és melegéből, amiért az ember májusi nyári délutánokon csöppet sem hálás. A második részre aztán az összes széket a színpad felé fordítják a berendezők, hiszen ott lép fel a Hörömpő Cirkusz, amelynek számai közül a kígyólányé a leghatásosabb.
A jelmezeket is tervező Müller Katának talán felróhatjuk, hogy a gyerekek majdhogynem slendrián szetteket mutatnak be. (Azok a nívótlan bermudák…!) Ezzel szemben a felnőttek ruhái helyenként kifejezetten szellemesek, ötletesek. Az állatkerti dolgozót játszó Kalmár Gergely például tevemintás zoknit hord, míg az állatkert-igazgató (Pille Tamás) szőrméből készült csokornyakkendőt visel, ami minden bizonnyal egyedi darab.
Még valami kedves után kutakodva az élményben, találtam egy emlékezetes címlapot. Az egyik szereplő, csokornyakkendős-szalmakalapos fiúcska egy Népszabadságot tart a kezében. (Ebből olvassa ki a csapat az apróhirdetéseket.) A címlap alapján 1961. április 13-i a lapszám, Gagarin űrrepülését harsogja az első oldal: „Megkezdődött az ember űrutazásának korszaka”. Semmi köze nincs ennek hőseink kalandjához, tartsuk őket akár hetvenes évekbeli gyerekeknek, akár mostaniaknak, de mindegy. Mégiscsak kinyílt előttünk az univerzum.
Stuber Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)
Fotók: Huisz István
