Tündér Lala (Magyar Színház)
Gabnai Katalin, november
Két éve, Nyíregyházán kerültek közönség elé ezek a szemet próbáló jelmezek. Az ottani, sötét háttér helyett azonban, amely a szivárványos tarkaságot élvezhetővé tette, új díszlet épült a Magyar Színház bemutatója számára. Kovács Yvett Alida fehéren szürkés, ködből kiemelkedő, papírhenger oszlopai hatástalanítják a figurák egy részét. Küzdeni kell a képileg apró részekre bontott alakok láthatásáért, s mintha újabb, bántóan csíkos ruhák is megjelentek volna. Szép a vízi világot idéző, hullámzó, zöld jelmez, s jól is viseli Szathmáry Nóra a.n., de nem tudni, hogyan jött létre a Jusztint alakító Tóth Évára adott ruhaféle, ami szelíden szólva is több kettőnél. Az eredeti tervező, Gadus Erika neve viszont lemaradt a színlapról.
A szabolcsi produkció, Halasi Dániel rendezésében, Egressy Zoltán dramatizált Tündér Lala-változatát vitte színpadra, Monori András zenéjével. A Magyar Színház is Halasit kérte föl rendezésre, ő pedig hozta magával az előadás dramaturgját, Kardos Tündét, és főszereplőjét, Sirkó Esztert. A játék sok eleme, s vele az Omikront, az udvari főpedagógust alakító Tahi József porondmesteri hangvétele azt jelzi, cirkusz-színházat fogunk látni, buli hangulattal, sok tánccal. A koreográfus: Gyenes Ildikó.
A Baumgarten-díj megkapása, majd ugyanaznap történő, szégyenteljes visszavonása után, a kényszerű hallgatás éveiben született Szabó Magda 1965-ben megjelent meseregénye, amiből 1975-ben ötrészes rádiójáték, 1981-ben film, mostanában meg már Für Anikó által felolvasott hangoskönyv is született. Mondják, Jablonczay Lenke sokat mesélt az 1917-ben született írónőnek, s Lala történetét nézve, azt kell hinnünk, megvolt a családnak Lesznai Anna 1918-as Mese a bútorokról és a kisfiúról című, maga illusztrálta könyvecskéje is, amelynek ihlető hatása s pár fontos motívuma megjelenik a műben. Szabó Magda finoman szecessziós írásának mélyén egy a természet által meghatározott, tudósok által irányított és szabadon járkáló igazmondók (művészek és sajtómunkások?) révén szabályozott, eszményi állam utópiája rejlik. Tündér Lala történetén belül pedig, a tündér- és az embervilág közt húzódó átjáró eseményeit szemlélve, világok megrendítő találkozását képzelhetjük el. A regényben.
Mert Egressy Zoltán átdolgozásából éppen a „tündérszagú” emberekkel való találkozás élménye marad ki. Ez a történet csak a királynő szerelme és gyermekét féltő aggódása körül forog. (A tündérszag-motívum egyébként – tudják sokan – illatos könnyekként jelentkezik Szilágyi Andor 1993-as, Leander és Lenszirom című mesejátékában.) Persze így is van bőven mit mesélni, csak a világok találkozása helyett megzenésített, gyermeknyelvű társalgási dráma születik. Trónutódlási perpatvar lett a játék fő témája.
Némi nyomozással ki lehet deríteni, hogy ezek az „örökéletű” tündérek úgy kb. 500 évig bírják, akkor valaki elvarázsolja őket, s más alakban újrakezdik az egészet. Béke van, nem unják, a törvényeket betartják. Ám egyre többször kezelik magukat csudálatos varázsvegyszerekkel, melyeket Csill, a tudós (Felhőfi Kiss László) állít elő, de Aterpater (Pavletits Béla), az udvari varázsló mér ki. A baj akkor kezdődik, amikor a mindenek fölött álló csodafügefa, aki időről időre egyedül választja ki az új királynőt, jelöltjének, a hajadon Irisznek (Horváth Anna) egy apró fiúcskát ajándékoz. Irisz anyává edződik, de közben beleszeret a daliás testőrkapitányba Amalfiba (Juhász Levente). Csakhogy Aterpater trónra akar jutni, s ez Irisz kezének elnyerésével lehetséges. A varázsló Tündér Lala „betegségére” hivatkozva megzsarolja a vonakodó királynőt, aki elgyöngül, s száműzi országából az igazságot automatikusan kódoló egyszarvúcskát, Gigit (Döbrösi Laura), s messzire küldi szerelmét, a kapitányt is. Lalát leendő, új „apukája” megfosztja emlékei egy részétől, de szabadon engedi kóvályogni. A főhős örül szabadságának, vagyis dinamikusan hegedül és társalgást mímelve mórikál a közönség sorai, azaz az emberek között.
A baj tetőzik, de a boldog vég a dramaturgiailag csonkolt cselekmény végén is bekövetkezik. Örülni több dolognak lehet. Például Döbrösi Laura bájos lányka-unicornisának, hálát adva az égnek, hogy nem hintették meg jobban csillámporral, aztán az előadás legerőteljesebb „bemondását” birtokló Bede-Fazekas Szabolcsnak, aki lassú röpte közben úgy dörgi bele a levegőégbe, hogy „Simon vagyok! Sas vagyok!”, hogy egyszerűen lehetetlenség meg nem ismételni, kitárt karral és most azonnal, majd napok múlva is, akár a metrólépcsőn lefelé.
Ami viszont nem érthető: senki nem vette észre, hogy bár Lalát Nyíregyházán még eljátszhatta a rendkívüli játékbátorsággal rendelkező Sirkó Eszter, az elmúlt két év alatt ő lágy asszonyiságú, sugárzó nővé lett, aki játszaná ugyan a rumlis kisfiút, de inkább egy elsöprő erejű, kontyos nevelőnőt lehet látni benne. S nem segít ezen sem a hegedűszó, sem a rámenős kommunikáció, sem az óvatos fotózás.
Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)
Szabó Magda – Egressy Zoltán: Tündér Lala (Magyar Színház)
Szereplők: Sirkó Eszter, Horváth Anna, Juhász Levente, Pavletits Béla, Tahi József, Felhőfi Kiss László, Döbrösi Laura, Tóth Éva, Bede-Fazekas Szabolcs, Szűcs Sándor, Cserdi Zsolt a. n., Péter Polla a. n., Szathmáry Nóra a. n.
Magyar Színház, 2018. október 27. délután 3 óra – kb. 650 néző
Fotók: Juhász Éva