Félőlény (Miskolci Nemzeti Színház)
Zappe László, október
Tudjuk, a jó gyerekelőadás felnőttnek is jó kell legyen. Már azért is jó, ha jó, mert a gyerek nem egyedül és nem magától megy színházba. Szülő, nagyszülő van vele. (A másik esetben pedagógus – kötelező óvodai vagy iskolai színházlátogatás esetén.) De a gyereknek sem árt, ha tartalma is van a sok mókabókának, amin szerencsés esetben önfeledten mulat. Legföljebb nem olvassa ki belőle mindazt, amit a felnőtt. De bizonyára megérzi, ha igazi konfliktust, igazi küzdelmet lát, nem keserves gügyögést valamely álprobléma fölött.
Békés Pál, aki viszonylag fiatalon, ötvennégy évesen meghalt, a magyar gyerekirodalom jelentős alakja volt. Azok közé tartozott, akik nagyon komolyan vették ezt a műfajt, és a fantázia végtelen birodalmában mindig megtalálták a valóságtartalmat, a minden didaxistól mentes oktató-nevelő mesemondást. A Félőlényből egy, sőt több történelmi-politikai korszak szorongásai is kiolvashatók. A meseregény a maga módján tartalmazza a XX-XXI. század kulturális sokkját és egyéb fenyegetéseit, a felnőtt néző akár még emlékezhet is az egzisztencializmus divatjára, amikor a filozófiai gondolkodás központi fogalma volt az egydimenziós ember, meg a megfoghatatlan szorongás a semmitől.
Békés Pál mesebeli kiserdejében mindenki fél. Fél a megfoghatatlan szörnyektől és a kiserdőt kipusztító gépeiktől. Ám a legnagyobb veszély nem a pusztulás, hanem a szörnnyé válás. A szörnyek ugyanis nem fizikailag, hanem lelkileg gyilkolnak, nem a testet, hanem a szellemet ölik. A szörnység kívülről senkin sem látszik, az belül van, a jellemben, a magatartásban.
A szörnyek legfőbb ereje azonban a tömegpszichózisban rejlik. Azt a benyomást keltik, hogy szörnyen sokan vannak, hogy valójában már mindenki szörny, egyszerűen nem is lehet már nem szörnynek lenni. És a mimikritaktika sem válik be; aki csak látszólag, önvédelemből vagy karrierista ambíciótól vezérelve szeretne szörnynek látszani, az is valódi szörnnyé lesz.
A történet címszereplő hőse, az erdőlakókat meséivel oktató és szórakoztató értelmiségi az elzárkózásban keres menedéket. Félelmében könyvei közé csukja magát. Ám rettegő barátai, társai nagy nehezen kicsalogatják. Így végül kénytelen hőssé válni. Mégpedig eléggé paradox módon. Ő sem tud jobbat kitalálni a szörnyek ellen, mint hogy beépülve látszólag szörnnyé válva bomlassza őket. Ám a szörnnyé válási ceremónia próbatételei közben naivitásán zátonyra fut a főszörny valamennyi alakjának, álcájának minden kísérlete. A Félőlény, aki korábban mindentől rettegett, valahogy nem tud megijedni a szörnyvezér különféle hókuszpókuszaitól, ijesztgetési kísérleteitől. Magát is meglepi, hogy nem képes félni.
Harangi Mária rendezésében a miskolci Kamaraszínházban a meseregény musical formájában szólal meg, Várkonyi Mátyás dalaival, amelyek kellemesen töltik ki az időt és hozzájárulnak a mesebeli hangulathoz is. Juhász Katalin az első részhez leporellószerű gyerekkönyvek oldalait, technikáját idéző díszletet tervezett, a rajzolt erőből rajzolt fa dől ki, csak a Félőlény rejtekének ajtaja látszik valódinak. A második rész hatalmas, az egész színpadot betöltő irattárat ábrázol, ahol betűrendbe szedve nyilván vagyunk tartva mindnyájan, és ahol Bozóki Mara ügyes jelmezeiben egyre növekvő, végül emberméretet is meghaladó rémek kísértenek.
Ennek az irattárnak a magasából intézkedik, majd száll alá Seres Ildikó, aki bizonyos mesebeli bájt, kedvességet kölcsönöz a különféle rémeknek, mint az Irodaszörny, a Nagy Tökély, a Belső Kongó meg a Lidérc. Tulajdonképpen ellenfelének szurkol. Farkas Sándor pedig valóban rokonszenves, szerethető Félőlény, ártatlan tisztaság árad belőle, a gyengék törhetetlen ereje, a tudatlanok félénk bátorsága. Kokics Péter kicsit ferde orra alatt hordott Júdás-mosolyával igazi áruló, akit barátnak és ellenségnek, de köpönyegforgató karrierlovagnak is egyaránt elfogadunk. A kiserdő megrettent lakosságát igen meggyőzően képviseli Horváth Alexandra és Molnár Sándor Tamás, de a leghitelesebben a Porhany névre hallható Varga Andrea fél.
Zappe László
(Színházi Kritikusok Céhe)
Békés Pál – Várkonyi Mátyás: Félőlény
Fotók: Éder Veronika
