Peer Gynt (Káva, HOPPart)
Gabnai Katalin, január
Minél több olyan előadást látok, amit fiatalok részére készítettek, annál erősebben érzem: ezek a produkciók akkor képesek betölteni vállalt feladatukat, ha a bennük lévő tehetség olyan eseményt szolgál, amelynek legfontosabb vezérlője a jövőért érzett felelősség, gyakorlati alapja pedig a komolyan vett találkozás. Szerencsés vagyok. Nemrég láthattam a Káva Peer Gyntjét, amely a Norvég Alap támogatásával jött létre, 2017 áprilisában.
A Takács Gábor vezetésével húsz éve működő, gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek is játszó KÁVA „a résztvevő színháza”-ként hirdeti magát : „Azért vagyunk, hogy részt vegyünk a saját életünkben. Ne csak legyünk, hanem éljünk. Gondolkodva, cselekedve, közösségben.” Fennállásuk óta, mint azt a weboldalukon pörgő számláló mutatja, 2280 alkalommal léptek közönség elé, s körülbelül 80 ezer diákkal találkoztak eddig.
Az üzemszerű működés minden produkciója nem lehet mindig hibátlan és példamutató. Magam is láttam olyan eseményt náluk, amivel vitám lenne, ha leülnénk beszélgetni. Ez A száműzött herceg címet viselő, nagyszerű drámatanárokat foglalkoztató, de kócos gondolatiságú játék volt. A játékvezetőket később más, biztosabb irodalmi alapanyagú produkciókban is láttam, erejükről és tehetségükről meggyőződtem, s mondhatom: kétszeresen fontos, hogy a választott mű és annak mondandója alaposan tisztázott, vállalt valami legyen a játékosok részéről. Ők tudniillik – ellentétben bizonyos színházi vállalkozókkal és nem a nevelői pályára való pedagógusokkal – gyorsan képesek kapcsolatot teremteni közönségükkel, s ezáltal hihetetlen módon hatnak. A velük való találkozás olyan intenzív, hogy veszélyes „meg nem gondolt gondolatok” tolmácsolóivá tenni őket. Ezért is fontos a területen dolgozó dramaturgok és rendezők felkészültsége.
Lehet-e Ibsen verses drámáját bő két óra alatt úgy tolmácsolni, hogy még egy tartalmas együttgondolkodás is beleférjen az időbe? Nem lehet. Nem is ez a cél. Polgár Csaba rendező a színházi nevelési szempontokra külön ügyelő Takács Gábor konzulensi és Róbert Júlia dramaturgi segítségével a mű első részének keresztmetszetét mutatja be. A szórólap szövege szerinti vállalásuk – „Színházi játékunk a valóság elől való menekülés nagy témakörén belül az önmagunk és mások felé vállalt felelősség témáival foglalkozik.” – hiánytalanul meg is valósul.
A látványtervező Izsák Lili hétköznapi ruhákat adott a szereplőkre. Az edzőcipők és tréningruha darabok között északi mód hideg-kék vagy fehér öltözékek foltjai idézik a jég és a hó birodalmát. A tágas, fekete térben a hátfal három ajtaja adja a járások, vagyis inkább a gyakori kergetőzések lehetőségét. Egy hordozható füstgép szellemes és ironikus használata teszi izgalmassá a teret, amelyben pár egyszerű használati tárgy és olykor egy hangszer jelenik csak meg.
Az ajtókon krétával írt hívószavak: VALÓSÁG, FANTÁZIA, FELELŐSSÉG. Az előkészítő beszélgetés ezek körül zajlik. A nézők sorra felírnak alájuk valami fontosnak érzett dolgot. A „valóság” alá kerül a munka, relativitás, nehézségek, hovatartozás, egészség fogalma, a „fantázia” alá az álmok, kreativitás, mese, személyiség, képzelet, színek sorolódnak, a „felelősség” alá a szex, család, gyerekvállalás, pénz, házasság, munkahely, állattartás kerül. A foglalkozásvezető a témára tér: „Egy fiúról szól ez az előadás. A neve Peer Gynt. Nem véleményt kell róla mondanotok. (!) De az élete érdekelhet benneteket, mert hasonlíthat egy mai fiatal életére.”
Hiába okos a dramaturg, biztos kezű a rendező, ha nincs közlőerő és érzékenység a csapatban. De van. A több szerepet is játszó Bori Viktor, Milák Melinda, Szilágyi Kata, Tóth Orsi és Terhes Sándor színészi teljesítménye ahhoz is elegendő, hogy Rakovszky Zsuzsa fordításának szépsége megjelenjék. Tóth Orsi Solvejgjének egyszerűsége, csöndes jósága, Szilágyi Kata butácska menyasszonyfiguráinak harsánysága érezhetően hat a nézőkre. (A Manómenyasszony öltözékére azért jól jött volna valami jel, hogy gyorsan föl lehessen fogni, személyében már nem az előzőleg játszott földi leányzó kárál.) A földalatti birodalom királyának szavai megmaradnak a fülünkben: „Ott kinn a napfényes égbolt alatt / úgy szokták mondani: „Ember, légy önmagad!” / Itt, nálunk másképpen beszél a nép: / itt úgy mondjak: „Manó, légy magadnak elég!” Peer csapong és csábít, elkapja a föld alatti nép, menekülne, de nem tudja, hová.
A Peert alakító Kardos János feszes játékának mély és érzelemmel teli része az a jelenet, amikor anyját, Aase-t (Milák Melinda), látomásos, hevült mesét mesélve elkíséri a halálba. A záró képben azt látjuk, hogy a Manókirály dudoros papírkoronája, mint valami másnak termett hatalom jelképe, Peer kezében ragadt. Ezt lóbálja némán, tétován és tehetetlenül. Épp úgy nem tud vele mit kezdeni, mint magával. És most hová? Mit tegyen? Merre menjen? – Felgyúlnak a fények, s ekkor kezdődik a közönséggel való igazi beszélgetés.
Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)
Peer Gynt (a Káva Kulturális Műhely és a HOPPart közös produkciója, a Norvég Alap támogatásával)
Színészek: Bori Viktor, Kardos János, Milák Melinda, Szilágyi Kata, Tóth Orsi, Terhes Sándor
Dramaturg: Róbert Júlia
Látványtervező: Izsák Lili
ARS konzulens: Takács Gábor
Rendező: Polgár Csaba
Káva Bázis, MU Színház, 2017. december 12, kedd, délelőtt 10 óra, kb. középiskolás néző/résztvevő
Fotók: Meister Nóra Matália
