PETŐfi-SZELfi
Csiky Gergely Színház, Tomcsa Sándor Színház
A Temesvári Csiky Gergely Színház és a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház együttműködésével Bartal Kiss Rita rendező, Szabó Attila dramaturg-író, Cári Tibor zeneszerző és Mátravölgyi Ákos látványtervező fiatal bábszínészekkel létrehoztak egy előadást arról, hogy Petőfi Sándor a levegő ura.
Petőfi Sándor, ha élne, légtornász volna. Esterházy mellékszálát fogta az alkotócsapat, és a szöveget, illetve Petőfit megidéző előadást kerekített belőle a költő születésének 200. évfordulójának alkalmából. Ki ne ismerné Petőfi számos versét, temperamentumát, érzelmességét, érthetetlen bátorságát, amit Balló Helga, Lukács Emőke, Lukács-György Szilárd, Mihály Csongor és Vass Richárd össze- és egymásra hangoltan jelenítettek meg. Az előadás arra ébresztett rá – amit valahogy elfelejtettem menet közben –, hogy ez a zseni ember is volt, szóval alighanem már „ránk borítaná az asztalt”.
Kész őrület, hogy mindössze huszonöt év alatt többször körbejárta az országot, de úgy, hogy közben annyi mindent megfigyelt, megértett, amihez másnak ötven év is kevés. Közben dolgozott vagy tizenpár olyan szakmában, amit az ember huszonévesen, ha van arra készsége, épp elkezd kitanulni. Továbbá minden szépleányba, akibe csak lehetett, beleszeretett, tisztára, mint Rómeó – amit 1848-ban kezdett fordítani. És nyilván szinte vég nélkül mondhatnám fel, mi mindent nem csinált – bámulatos módon, mintha mindennek az érzete benne lett volna a produkcióban.
A csapat miután bejött és megtanította az előadás világát, azt, hogyan érdemes magunkat átadni – minden pillanatát élveztem, mert annyira telített volt érzelmileg, hogy nem voltam képes szimultán elemezgetni –, egy népi tempójú rapben sorolta hosszan, mi minden volt Petőfi. Ebbe csibészül azt is beleszőtték: félig székely, félig román vagy tán egészen az.
Az öt tengerészcsíkos pólós légtornász-bábszínész hol játékosabban, hol súlyosabban végiglüktette az előadást. Néha különváltak, alkalmi módon eltérő karakterekre, de alapvetően együtt tették ki a költőt és költészetét. A zenés szakaszok és a váltakozva közösen mondott, vagy egyéni szavalás – magyarán az előadás egésze –, egyszercsak szívverés ritmusúvá állt össze, és ahogy az ember szíve mindig a szükséges ritmusban ver, az előadás lüktetése pontosan így működött.
A színészek végigbeszélik az előadást, aminek feszes tempója volt: mindegyikük nagyon szépen, kifejezően mondta a verseket, verssorokat. Ezzel megidézték azt a konkrétságában egyébként elképzelhetetlen életet, ami után valójában még mindig fogalmunk sincs a progresszióról.
A feszes tempó megengedte persze a lírai hangot, illetve a szükséges differenciált szövegmondást is, ahogy például A Tisza című verset mondták.
A mozgalmasan lüktető előadás inspirálóan egyszerű térben játszódik: egy kékre-fehérre festett, jó háromméteres oldalú zártszelvénykeretes kocka, amelynek az alja fű, a teteje puha felhő, az oldala pedig szellő. Elöl egy trapéz lóg, két oldalt középpontos szimmetriával a kocka két vasáról oldalra nyíló ablakok, hátul ugyancsak mobilis ajtó. A térrel pont olyan szabadon játszanak, mint ahogy a szövegek adják: előttünk a nagyvilág, egy kisház, netán vándorcirkusz, politikai értelemben köztér vagy Petőfi maga, ahogy cikáznak benne a vágyak, szenvedélyek, elhatározások. Egy-egy jelenetben szellemesen ráerősítenek a versekre: gumikötelekkel hullámzik, majd nyel el mindent a Tisza, vagy ahogy három Kukorica Jancsi verseng egyetlen Iluskáért, vagy a nagy kotkodálást, amivel az Anyám tyúkja kezdődik – de hosszan sorolhatnám még azt a rengeteg érzékletes, kibontható részletet, ami felépíti azt az éthoszt, amiről tudjuk, hogy van, de ahogy itt kibomlik, újra élővé válik, megemel.
Ha a nép uralkodik a költészeten, akkor az országon is fog – hangzik Petőfi Aranyhoz írt egyik leveléből kikerekítve –, aminél nem tudok merészebb politikai állítást elképzelni.
Nem mesélem el, és nem fejtem meg az előadás minden részletét, pláne azt, amire kifut, mert az különösen szép és nagyvonalú, miközben egészen hétköznapi. Számtalan tágas teret nyit ez az egy óra mindenkinek – annak is, aki csak annyit tud, hogy Petőfi Sándor költő, utca vagy irodalmi múzeum; annak is, aki az iskolából ismeri néhány versét és elbeszélő költeményét; továbbá annak is, aki régóta cseppnyi vérszomjjal hajtogatja magában a lírai felbujtásait, uszításait.
Proics Lilla (Színházi Kritikusok Céhe)
PETŐfi-SZELfi (temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház)
Játsszák: Balló Helga, Lukács Emőke, Lukács-György Szilárd, Mihály Csongor, Vass Richárd
Petőfi Sándor verseinek, naplórészleteinek valamint Esterházy Péter: Petőfi, a légtornász című novellájának felhasználásával írta: Szabó Attila
Tervező: Mátravölgyi Ákos
Zene: Cári Tibor
Koreográfus: Fosztó András
Rendező: Bartal-Kiss Rita
Székelyudvarhely, Tomcsa Sándor Színház, 2022. szeptember 25., kb. 60 néző