Anyám szoknyájában
Toutito Teatro, INPUT Feszt (Jurányi Ház)
A francia Toutito Teatro tagjai, Ixchel Cuadros, Sandrine Nobileau és Baladincz Ádám 2007 óta dolgoznak együtt és hoznak létre vizuális és gesztusszínházi elemekre építő, kifejezetten családi előadásokat. Ezekre a produkciókra az összművészeti jelző valóban áll, és nem ám úgy, hogy mindent is felpakolnak a színpadra. Az egyes alkotó- és az előadó-művészeti ágak itt nem hierarchiában léteznek, a határok elmosódnak a mozgás, a tánc, a tárgyak és anyagok színháza között.
A Dans les jupes de ma mère, azaz Anyám szoknyájában című előadás sem bontható a történetmesélés, a vizualitás, a mozgás vagy a hang (zene, atmoszferikus zajok és zörejek) elemeire, azok organikusan szervesülnek oly módon, hogy ha valamit nem ítélnek elég kifejezőnek, magától értetődően valami másra váltanak. Ha úgy érzik, kimaxolták a női pelerinben vagy a férfi zakó bélésében rejlő varázsfaktort – stílszerűen és asszociatívan zsebszínházként definálják a műfajt –, nyílhat újabb (dramaturgiai) út például a fizikai színház felé, s ha a pantomimben túl sok a csönd, egy jól elhelyezett zuhanycsobogás vagy kutyavakkantás máris új lendületet ad a mókának. És miközben játékos meg gyerekközpontú, mégis olyan ingergazdag és meglepetésteli ez az előadás, hogy szerintem a TikTokot pörgető ovisok is letennék a telefont.
A formai rébuszok után következzék a sztori száraz összefoglalása. Reggel van, kel a nap, ébred a város. Ez meglátásom szerint lehet kertváros, agglomerációs alvóváros és lehet a nagyváros zajától távolabbi kisváros is, tehát a nézők széles rétegeinek nyújt máris azonosulási lehetőséget. (Mentőautó elől már mindenki húzódott le, de arról ritkábban számolnak be az urbánus népek, hogy reggel munkába/iskolába autózva hirtelen egy malaccal találják szembe magukat.) Ezen a békés hangulatú idilli helyen él az apából, anyából és szemüveges, piros masnis, barna copfos kislányból álló család. Az ő egyik reggelüket követjük végig, ami ráadásul nem akármilyen eseményben kulminálódik: ez a kislány első napja az iskolában.
Az alkotók tehát egy fontos és komplex életeseményt választottak, amelyet szülőben, gyerekben egyaránt a várakozástól a félelemig az izgatottság számtalan árnyalata színez, és amelyben megjelenik az egymás elengedése, az egymásról leválás, az újfajta felelősségek és kapcsolódások dinamikája.
De kezdjük az elején. Nincs körberajzolt vagy bármi más módon kijelölt játéktér, ellentétben a puha, színes párnákkal otthonosított nézőtérrel. Díszlet sincs, a természetes fény a Jurányi Labor ablakainak köszönhető. Egy élénk, meleg őszi színekbe öltözött férfi-nő pár áll előttünk. A keresztben hordott dobozszerű, de borítékként záródó piros-fehér-sötétkék táskából előkerül egy szemüveg, amely Elton John őrült korszakát idézi.„Lencséi” sárga falú, pirostetős házikót formáznak aprócska kék zsalugáteres ablakokkal. A nő felveszi. Átölelik egymást. Kakukkol a kakukkosóra, egy – rugón üldögélő – kismadár kipattan a férfi karórájából. A nő kinyitja a szemüveg ablakát, pislog egyet, tehát itt az idő, ébredni kell. És kezdődik a reggeli rutin. Nyújtózás, gyerekébresztés, háló- és fürdőszobai körök – a pipi-kaka sem marad ki, a műveletet pedagógiai jelleggel kézmosás zárja –, reggelizés nem kevés válogatással és ételszétmaszatolással, összekészülés, valami otthonfelejtése, rohanás, nehezen induló autó, közlekedési dugó, idegeskedés a pontos érkezés miatt, de csak sikerül időben odaérni az iskolába. Optimista a vég: a gyerek lazán veszi, az elválás a szülőknek nehezebb, ők néznek vissza többször. És aztán egy nagy levegő vétele után szépen elmennek, mert dolgozni muszáj.
A fentiekből egy nagyon száraz és mechanikus előadás körvonalazódik, de a valóságtól mi sem áll távolabb. Itt egy meglepetés, ott egy varázslat. A sárga pelerint kikapcsolva észrevesszük, hogy alsó bélés egy parkot mintáz, és még egy kutya is megáll rajta. (A mágikus titok a mágnesben rejlik.) A női táska vállszíját fehér csíkok díszítik, naná, hogy autóút lesz belőle. A női hajpánt masni díszéből egy pillanat alatt kihúzható a harmonikaszerű lépcső, a férfi zakó pedig komplett hálószobát rejt, és még a konyhaasztal abrosza is kihúzható belőle. A pelerin másképp kifordítva fürdőszoba lesz. Innen egy fogkefe, onnan egy aprócska csésze kerül elő, majd fellebben a szoknya, és máris a játszóudvaron találjuk magunkat, ahol lányok ugróiskoláznak. Nagyon komoly munka van ebben, jegyezzük fel, hogy Eduardo Jimenez, Rowland Buys, Alice Lauvergeat, Marion Danlos felelősek a díszlet-jelmezért.
Az előadás nonverbális, ami a színészek részéről hangtalanságot jelent; a printelt anyagok miatt azt érzem, olyan, mintha egy háromdimenziós silent book mesekönyvet lapozgatnék. Ixchel Cuadros, Baladincz Ádám rendkívül mókásak, de mindent csak leheletfinoman rajzolnak el, nem ijesztik meg az egészen aprócska nézőket sem. A játékra jellemző a bohóctechnika, de nemcsak mozognak és reagálnak egymásra, hanem a teljes testüket használják animációs felületként.
Az INPUT Fesztre érkezett a Jurányi Házba az előadás, amelyet az alkotók a „teljes család számára” életkori megjelöléssel láttak el. És ez nem bizonyult álságos marketingszövegnek: a bűvös-bájos harmincperces produkció ugyanúgy lekötötte az ülni épp csak tudót, mint a kisiskolást.
Papp Tímea
(Színházi Kritikusok Céhe)
Dans les jupes de ma mère (Anyám szoknyájában) – Toutito Teatro
Szereplők: Ixchel Cuadros, Baladincz Ádám
Rendezés: Toutito Teatro
Zene: Denis Monjanel
Díszlet, jelmez: Eduardo Jimenez, Rowland Buys, Alice Lauvergeat, Marion Danlos
INPUT Feszt (Jurányi Ház), 2024. szeptember 21.
Fotó: Virginie Meigné
