Hófehérke
Aranyszamár Bábszínház
Egyebek közt az a jó a klasszikus alapmesékben, hogy ismerjük a történetet, tehát nem kell mindig ugyanúgy mesélni el. (Bár a gyerekek szeretik, ha a Még, még!-et meg a Még egyszer!-t mindig ugyanaz követi. A felnőttek meg a „másként” jegyében szeretik az olyan elrajzolást is, mint például a Hófehér című rajzfilm.) Élt a másképp meséléssel Szántó Viktória, akinek Hófehérke-verzióját az Aranyszamár Bábszínház mutatta be Érsek-Csanádi Gyöngyi rendezésében, három színésszel: Kőszegi Máriával, Baranyai Anitával és Nizsai Dániellel.
A Miareczky Edit tervezte produkció láthatólag könnyen utaztathatónak készült. Néhány gurulós paraván jelzi a helyszíneket, amelyek a premiernek helyet adó Eötvös10 széles színpadán némiképp elveszetten állnak. (És az sem tűnik különösebben indokoltnak, hogy mélyen betolták a játékot a színpadra, minél távolabb a közönség első soraitól.) Az első képben mindenesetre az a paraván látszik központinak, amely egy sakkjátszma állását mutatja, az árván maradt Hófehérke és az édesapja utolsó mérkőzését. Efölött a sakktábla fölött bukkan elő a körülbelül tinédzserméretű Hófehérke-báb. Kőszegi Mária kelti életre, hasonlóan fehér ruhás, fekete hajú, fonott frizurás lányként. Lesz később egy pillanat, amikor szinte nem is bábnak és mozgatójának mutatkoznak. Egyik a másiknak fülébe sugdos, összepuszizkodnak, majd a báb-Hófehérke tapintatosan, barátnői szurkolással távozik, hogy kettesben hagyja Kőszegi Mária Hófehérkéjét Nizsai Dániel kissé tutyimutyinak ható Királyfijával. (Akinek szülei Király és Királyné, és nem kizárt, hogy neki magának meg Királyfi Jenő neve, mint az emlékezetes rádióműsorban Bárdi Györgynek.)
Az eleje, amely e kvázi női darab két főhősét mutatja be, izgalmas, gazdag értelmezésű, színes lehetőségeket kínáló. A sakktáblán a figurákat a paraván mögött ülő mostoha mozgatja (mágnesesen). Feketébe és pirosba öltözött, szőke szépasszony, Baranyai Anita megformálásában. Férj nélkül él, a nyakán maradt egy napról napra növekvő és szépülő lánygyerek, akit egyre nehezebb lesz nevelni vagy kezelni. Az első jelenetek tónusa meglepő relációt nyit: egy szemtelen bakfis arrogáns modorát villantja fel. Mostohám – így szólítja a lány az ő özvegyasszony gondviselőjét, és kifejezetten gúnyosan beszél vele. Később ez a megközelítési mód eltűnik, elolvad, ami nem is csoda. Végül is ahhoz, amiket itt a Mostoha elkövet – bérgyilkos igénybevételétől kezdve a saját kezűleg végrehajtott életellenes akciókig –, igazán gonosznak kell már lenni. Amit természetesen akkor sem nézünk el neki, ha vannak lélektanilag indokolt motivációi is.
Pontosan érzékelhető, hogy ebben az előadásban valós női problémák állnak az események hátterében, az életkori sajátosságoktól kezdve a rivalizáláson át a magánytól való félelemig. A Mostoha tükre ezúttal egy textilborítású fülke, amelynek rugalmas fehér matériáján plasztikusan átsejlik az asszony arca, amikor belebújik tükrébe. Kedves bónusz, hogy a főszereplők kapnak egy-egy dalt Nyitrai László zeneszerző jóvoltából. Hófehérke az erdőben dalol „Hová menjek?-et”, a Mostoha pedig terepruhában énekel aljas szándékáról.
Az, hogy a történések némelyike felnőtt fejjel sem érthető – például hogy miért megy el a Mostoha épp akkor meglátogatni a szomszédos Királyt és Királynét, amikor a fiuk épp náluk vendégeskedik, vagy hogy minek ad kartontőrt a Hófehérke likvidálásával megbízott Vadásznak, aki alkalmas puskát hord a vállán – nem nagyon zavaró. Az előadás ahhoz a felismeréshez is hozzájuttatja a nézőt, hogy Hófehérke nem valami okos lány. Hiszen a törpék – akik bűbájos, változatos fejű, de egyaránt piros fülű kesztyűbábok – pontosan elmagyarázták neki, hogy mit miért ne csináljon. Mégis bement a csőbe háromszor is. A törpék egyébként nem a bányában dolgoznak, hanem egy titkos laboratóriumban, ahol naná, hogy az örök fiatalság elixírjének előállításán fáradoznak.
Én személy szerint nem vagyok egészen meggyőződve arról, hogy ez kicsiknek való gyerekelőadás. Talán az is jelzi ezt, hogy a bemutatón részt vett apróságok voltaképp csak egyszer reagáltak hangot adva, amikor is a Gonosz Mostoha már a harmadik gyilkossági kísérletét követte el Hófehérkével szemben. Ekkor a közönség egy része nem túl harciasan bár, de fellépett a címszereplő érdekében. Ne! Ne! – javasolták Hófehérkének kissé bátortalanul, amikor a Mostoha a mérgezett almát kínálta a lánynak. Függetlenül az ajánlhatóság életkori szempontjaitól, a produkció színvonalas és innovatív.
A befejezés bizonyára kielégítő, megnyugtató a gyerekközönség számára. Eljön a Királyfi az üvegdobozban fekvő Hófehérkéért. A lány felkel, megfogják egymás kezét és távoznak. Nyilván boldogan élnek, míg meg nem halnak. Már ha élnek… – gondolom én. Mert úgy is lehet érteni, hogy ez már a túlvilág, ahol Hófehérke és a Királyfi újra együtt lehetnek. Mielőtt elindulnának mennyei szerelmi fészkük felé, még belökik a Mostohát a tükör szerepét játszó, telefonfülkényi fachba. Éljen soká, és nézegesse még úgy negyven-ötven évig a tükörben, hogy mit tesz vele az idő.
Stuber Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)
Hófehérke (Aranyszamár Bábszínház)
Író: Szántó Viktória
Játsszák: Baranyai Anita, Kőszegi Mária, Nizsai Dániel
Tervező: Miareczky Edit
Műhelymunkák: Lótos Ádám, Palya Gábor, Dorner Gyula,Kliment László, Kovács Bernadett
Zene: Nyitrai László
Koreográfus: Fosztó András
Rendező: Érsek-Csanádi Gyöngyi
Eötvös 10., 2024. szeptember 21.
Fotó: Sziráki Lili
