Hamupipőke
Budapest Bábszínház
Nincs is jobb, mint egy gyerekekkel teli színházban, parázspirosra világított vörös bársonyfüggönyök előtt várni a mesét! Hát még, ha az a mese a Hamupipőke! Rá is készültem. Aztán az első percekben kicsit elbizonytalanodtam: elnéztem volna ezt a szombat délutáni előadást? Hiszen itt most egy nagyon eleven leányzó (Csarkó Bettina) és az ő apukája (Hannus Zoltán), ki mint kiderült, világjáró hajóskapitány, azt játsszák, hogy épp a forgószél emeli magasba őket, meg azt, hogy cápák hullanak az égből. Te jó ég. Hova keveredtem? Aztán kiderült, hogy a legjobb helyre. Hamupipőkét és az édesapját látom, akik szokásos nagy, képzelős játékukat játsszák, az apa útra kelése előtt.
Bravúros és furfangos változata következett a régi mesének. Mire véget ért, megbizonyosodhattam arról is, hogy az alaptörténet minden fontos mozzanata megmaradt, minden kevéssé fontos tartozéka viszont eltűnt, illetve kicserélődött valami napjainkban is létező érzésre, helyzetre, viszonylatra. A beszédmód és a viselkedési elvárások jó 150 évvel ezelőtti világot mutatnak, azt az időt, amikor már tágulni kezd a láthatár, felértékelődik a tudás, de a nők – legyenek arisztokrata származékok vagy polgárlánykák – még mindig csak az illem és a kellem iskolájába járnak, már ha van, aki fizeti nekik mindezt. A szegények, persze, nem ennek a mesének a szereplői, épp ezért hatásos, amikor Hamupipőkére brutális cselédfeladatok zúdulnak hirtelen, s ő is rögtön az árnyvilág képviselőjeként lesz jelen.
A merev derekú és igen jól éneklő mostoha (Pallai Mara), míg hazavárható a ház ura, épp csak annyira elviselhetetlen, mint sok hozzá hasonló, számító és feltörekvő asszonyság. Hanem a dolgok rosszabbra fordulása elszabadítja őt is, és lányait is, a Pájer Alma Virág által pazarul játszott Amáliát és Podlovics Laura remekül karikírozott Emíliáját. Tatai Zsolt lubickol a királyi udvar hoppmesterének szerepében, L. Nagy Attila jóképű és okos Királyfija pedig meg fogja dobogtatni a kislányszíveket. De nemcsak a főszereplőkbe, a tudnivágyó és tényleg okos Hamupipőkébe és a szokatlanul épeszű és természetes kedvességű királyfiba lehet itt beleszeretni, hanem magába a színházba, s azon belül is a bábszínházba, mégpedig annak árnyjátékos változatába.
Magas szintű csapatmunka jellemzi az egész produkciót. Mindenki a maga legjobbját nyújtja. Az ötletekkel teli, csipkefinomságú díszletet és a fehér alapon fekete rajzolatot viselő jelmezeket Michac Gábor tervezte, az árnytervezés is őt és az érzékeny és finom rendezőt, a minden pillanatot helyén kezelő Kuthy Ágnest dicséri. A rendkívül igényes szcenikai feladatot Torma Gábor végezte el, a fénytervező Szondi György, az időnként meghökkentő és absztrakt koreográfiai megoldások gazdája Kovács Domokos volt. S hogy az egész produkció ragyogó bábos ünneppé lett, abban nagy része van az árnyjátékosok nagyszerű csapatának, Bánky Eszter, Juhász Ibolya, Karádi Borbála, Kemény István, Kovács Katalin és Rusz Judit bábos titkokat is felfedő, magát az árnyjátékot megkívántató, s vele a színházat megszerettető munkájának. S minden bizonnyal a műszak most név szerint meg nem említett embereinek is köszönhető, hogy a gyönyörű, de bonyolult díszletelemek helyükre táncolnak minden jelenetben. (Később talán, az átépítés begyakorlásának köszönhetően, a szünet is rövidülni fog egy kicsit.)
Évek óta törekszem arra, hogy a lehető legkevesebbet tudjak meg egy előadásról, mielőtt megnézem, s a lehető legtöbbet azután, amikor már láttam. Így nemigen szoktam böngészni a színlapokat kezdés előtt. Jöjjön, aminek jönnie kell, aztán majd kiderül, kinek az érdeme, amit látunk. Most is így tettem. S már jólesően kicsodálkoztam magam a pompás látványon, élveztem a friss és üde színészcsapatot, amikor mind többször dalra fakadtak a színpadon. A könnyed zene mellett – mely mint később megtudtam, Pirisi László simulékony és színes szerzeménye – mind többször kaptam fel a fejem a dalszövegek virtuóz megformáltságát hallván. Ki írhatta ezeket? X, a népszerű poéta? Ó, nem hisz nincs benne semmi bukfences erőltetettség. Y, az extravagáns költő? Ő se lehet, hisz nagyon is illik a dalok mondandója a helyzetekhez, valaki minden apróságra figyelt itt. Z, a filozófus műfordító? Kétlem. Végül megtudtam: az átdolgozás, a dialógusok, a világ drámairodalmának épp ideillő, s az alapmesét felfrissítő dramaturgiai fordulatai, meg persze a dalszövegek mind az írót, Gimesi Dórát dicsérik.
Igaz, van a történetben egy kis Disney-féle kétdimenziósság, de van benne annyi – most el nem árult – ötlet, és annyi korszerű és szerethető pillanat is, amitől minden néző mosolyogva távozik. Úgy kell ez a kecses produkció a közönségnek, mint egy falat kenyér. Nézése nem kíván erőfeszítést, de míg pihentet, ébren is tart, mert szellemes. És bár könnyűnek tűnik, pokolian munkás és tanulságos. Választott műfaja édes, mint a csokoládé, de közben megvan a maga sava-borsa. Már ha jól csinálják. És itt jól csinálják.
Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)
Hamupipőke (Budapest Bábszínház)
Író: Gimesi Dóra
Szereplők: Csarkó Bettina, Pallai Mara, Pájer Alma Virág, Podlovics Laura, Hannus Zoltán, L. Nagy Attila, Tatai Zsolt, Bánky Eszter, Juhász Ibolya, Karádi Borbála, Kemény István, Kovács Katalin, Rusz Judit
Zeneszerző: Pirisi László
Díszlet- és jelmeztervező: Michac Gábor
Árnytervező: Kuthy Ágnes, Michac Gábor
Szcenika: Torma Gábor
Fénytervező: Szondi György
Koreográfus: Kovács Domokos
Rendező: Kuthy Ágnes
Budapest Bábszínház, 2024. szeptember 21.
Fotó: Piti Marcell
