Stanna és Panna, a felfedezők

(Marica Bábszínháza)

Stuber Andrea, 2019. október

 

A Bethlen Téri Színháznak profilja van, amelynek természetes része a gyerekszínházi vonal. Ezen belül a háznak rendszeres vendége, vagy szinte házigazdája Tárnok Marica és az ő bábszínháza.

Stanna és Panna című előadás, mint azt már a címe is sugallja, a Stan és Pan komikus páros női változatát teremti meg a gömbölyű Tárnok Marica és a vékony Sz. Nagy Mari kettőséből. De legalább ilyen erősen épül a produkció a cirkusz műfajára is, ezt nemcsak a szereplők külleme jelzi – a bohócokra emlékeztető, ámbár visszafogott fekete-fehér-pirosban tartott kosztümök –, hanem a jellegzetes cirkuszi zene is, amely a mutatványszerű betéteket kíséri. Van tehát filmes alap, cirkuszos bázis, de a leglényegesebb elem mégis a játék. Az a játék, ami a kisgyerekek fantáziájából születik, akik bármilyen tárgyat bármilyen szerepben felléptetnek a maguk mesevilágában.

Előkerül például egy olló. Hát mi minden tud kikerekedni ebből az egyszerű vágószerszámból? Az űrhajótól kezdve tortaaljcsipke-tütüt viselő balerináig bármi. Briliáns pillanata az ollónak az a kozmikus méretűvé táguló paradoxon, amikor Marica lázmérőként dugja a hóna alá, majd megnézné, mennyit mutat, s ekkor tehetetlenné válik: nem használhatja a szemüvegét, hiszen azt szintén a hőmérő szerepét adó olló játszotta még az előbb. Később aztán feltűnik egy másféle fazonú olló is, amely támadó vadászollóként viselkedik a másikkal. Az élet csupa veszedelem.

Az előadás az utazó produkciókra jellemző módon könnyen összecsomagolható. Alapdarabja egy csinos, fehér és arany színű, sparheltlábú asztalka. A rá tett bőrönd hétköznapi kincseket rejt, a bőrönd fedele paravánként szolgál a bábozáshoz. Előkerül mindenféle, amiből aztán további mindenfélék lesznek. Két golyóból csiga válik, vállfából csikóhal, kuglófsütőből műhold, valamicsodából valamicsoda.

A szereplők keveset szólnak. Evolució, civilizáció – mondják hangsúlyosan. Hangokat adnak ki síp segítségével, és ahogy fújdogálják, az kifejezi érzelmeiket, közlendőjüket. Beszélni akkor kezd Tárnok Marica és Sz. Nagy Mari, amikor maga a produkció beszédessé válik a környezetvédelem, a fenntarthatóság tárgyában. Az első ilyen, színházi értelemben is szépséges etűd úgy kezdődik, hogy a szereplők egy vég papírt gurítanak le az asztalkáról. Az elénk táruló széles, hosszú matéria tengerré avanzsál. Papírból hajtogatott nagybálnát, kisbálnát, kishalfüzért helyeznek el rajta Stannáék, majd a civódásuk nyomán véletlenül ráöntenek valami sűrű, sötét löttyöt. A papírállatok mind ottmaradnak a helyükön, ahová rakták őket, mégis tudjuk, látjuk, hogy elpusztultak a szennyezéstől. Amikor később a felszámolt papírtenger cafrangjait a nézőtérről behívott gyerekek összeszedik, akkor jutalmul papírból hajtogatott állatokat kapnak. (Remélem, lebomló vagy újrapapír.) A papírsirály különösen megkapó, mivel Marica módfelett bájosan adja hozzá a sirály sikongató hangját.

Tárnok Marica

A másik emlékezetes jelenet, amikor Sz. Nagy Mari golyókból, csőből és üvegedényből összeállított űrhajósa elindul egy bolygó felé. (Richard Strauss Zarathustra szimfóniája szól természetesen, akárcsak az Űrodüsszeiában. Az előadás sűrűn alkalmaz felnőtteknek szóló referenciazenéket.) Az égitestet egy nézőapuka alakítja a feje fölé tartott piros lufival. Kis űrhajósunk magával visz egy békejeles zászlót, és minden józan észérv ellenére le is szúrja a bolygón, amely értelemszerűen kidurran. „Én csak…” – kezdi mondani hősünk, amiképpen hányan és hányféleképpen magyarázzuk itt e földön, amikor katasztrófa következik be, pedig  jót akartunk. (Hát még, ha rosszat.)

A játszók könnyedén vonják be a nézőket a játékba, a gyerekeknek feladatokat osztanak, és a felnőtteket sem kímélik. Ez utóbbiban, úgy érzem, lehetnének visszafogottabbak. Nem biztos, hogy az apukáknak és anyukáknak öröm például az, hogy lefröcskölik őket vízipisztollyal. Én pedig kifejezetten rosszallnám, ha a táskámat elragadnák tőlem, majd a díszletasztalra téve még bele is nyúlnának és tárgyakat vennének ki belőle. Ezt nem ajánlanám egyetlen színésznek sem. De lehet, mindez összefügg avval, hogy gyerekszínházban biztosan gyereknézőnek lenni a legjobb.

Stuber Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)

Stanna és Panna, a felfedezők (Marica Bábszínháza), a Marica Produkció és a Manna Kulturális Egyesület koprodukciója

Játsszák: Tárnok Marica és Sz. Nagy Mari

Bethlen Téri Színház, 2019, szeptember 21., kb. 25 néző

Fotók: Sarnyai Krisztina és Prokop Ádám